Portréágyúk hetedik rész: Sigma 135 mm F1.8 DG HSM Art

Amikor a Sigma főnöke, Kazuto Yamaki Magyarországon járt, elmondta egyebek mellett, hogy az „Art” jelölésű objektíveknél elsődleges szempont a képminőség, és a lehető legjobb anyagok használata. Nos, hogy a japán gyártó az Art szériával az abszolút etalont teszi le elénk az asztalra, azt a 135 mm F1.8 DG HSM Art is bizonyítja. Már első kézbevételkor is feltűnik, hogy itt „komoly üveggel” állunk szemben. Aki a fotózást nem csak a képalkotás végett űzi, hanem kütyüimádatból is, az nem fogja tudni letenni ezt a Sigmát!

A majdnem nyolc centiméter átmérőjű frontlencse szinte beszippantja a nézelődőt: az óvatlan technokrata, aki lenéz a 135 mm F1.8 „torkán”, szinte rabja lesz az optikának. A belső élességállítású objektív tíz csoportba rendezve tartalmaz összesen 13 lencsetagot, melyek közt akad két darab SLD (Special Low Dispersion – különlegesen alacsony szórású) és két darab FLD üveg is. Az FLD, avagy „F” Low Dispersion alacsony szórású üvegelem a lehető legjobb minőségű, legjobb fényáteresztésű lencsetag, aminek tulajdonságai már-már a fluoritokéval versenyez. A Sigma 2010 februárja óta alkalmazza ezt az üvegfajtát. Az FLD lencse feladata a maradék, másodlagos spektrumú színhibák kiszűrése, amire a hagyományos alacsony szórású üvegek nem képesek. További előnyei az FLD lencsetagoknak, hogy áruk kedvezőbb, mint a fluorit elemeké, és kisebb fajsúlyúak, mint a hagyományos optikai üvegek.

A Sigma 135 mm F1.8 DG HSM Art írisze kilenc lekerekített lamellából áll és F16-ig szűkíthető. A 87,5 centiméteres legkisebb tárgytávval bíró lencserendszer 18,2°-os látószöget nyújt, szűrőmenetének átmérője 82 mm, tömege 1130 gramm, míg terjedelme 91,4 x 114,9 mm. Az objektívhez a gyártó az alapcsomag részeként adja a napellenzőt és a tokot is, ami tökéletes védelmet biztosít tároláskor, szállításkor. Jelenleg a Sigma 135 mm F1.8 DG HSM Art Canon EF, Nikon F és Sigma SA bajonettel rendelhető (a Nikon F változat már elektromechanikus rekeszvezérlésű), de fizetős szolgáltatásként kérhetjük a már meglévő objektív foglalatának cseréjét is.

A tubuson egy nagyon széles, gumírozott, biztos fogást nyújtó fókuszgyűrűt találunk, amit két végpontja között körülbelül 160 fokban forgathatunk el. A megnövelt nyomatékú HSM fókuszmotor munkájába bármikor belenyúlhatunk anélkül, hogy AF-ből MF állásba kapcsolnánk a fókuszmódot. A távolságmérő skála, és a már említett AF/MF kapcsoló mellett fókuszkorlátozót is találunk a tubuson. Bár a Sigma 135 mm F1.8 DG HSM Art élességállító motorja kellően nagy nyomatékkal mozgatja a lencsetagokat, a leggyorsabb munkához jól jön a fókuszkorlátozó.

A 135 mm F1.8 DG HSM Art sárgaréz bajonettje por- és cseppálló (kivéve a Sigma SA változatot), s ennek megfelelően egy igen lágy gumigyűrűvel van ellátva. A hátsó lencsetag egyébként le is zárja a tubust, így hátulról igen csekély az esélye annak, hogy porszemek jussanak az objektív belsejébe.

Természetesen ez az objektív kompatibilis az MC-11 konverterrel, így a Canon EF és a Sigma SA változatát a Sony E bajonettes fényképezőgépein is használhatjuk. A Sigma USB Dock dokkolójával pedig elvégezhetjük a firmware frissítést, illetve saját igényeinknek megfelelően paraméterezhetjük a lencserendszer fókuszműködését.

Méretét és tömegét tekintve a Sigma 135 mm F1.8 DG HSM Art elsősorban a nagy tükörreflexes fényképezőgépekkel harmonizál (pl. Canon EOS 5D, 1D sorozat, Nikon D8x0, egyszámjegyű D sorozat), de a kellően merészek a megfelelő átalakítóval akár a kisebb MILC vázakra is felcsavarhatják.

Az objektív nagyon szép, igényes darab, tényleg nem lehet semmi külső jellemvonásába belekötni. Papíron az optikai felépítése és teljesítménye is nagyon impozáns, lássuk, a próbák során hogyan teljesített! Elsőként a geometriai torzítás mértékére voltam kíváncsi:

Ha egyenes vonalakat fényképezünk, akkor látszik némi párnatorzítás, ami azonban könnyűszerrel korrigálható. Abban az esetben, ha RAW-ban fényképezünk, egyszerűen kapcsoljuk be az Adobe Camera RAW objektív profilját, ami azonnal betölti a korrekciós paramétereket, és „kiegyenesíti” a vonalakat. A fenti konverzió során az ACR 9.12.1.790 változatát használtam. Második körben a peremsötétedésre, avagy a vignettálás mértékére szerettem volna „fényt deríteni” (akár a szó szoros értelmében véve is..).

Nincs kivétel, a sokéves tapasztalat is azt mutatja, hogy valószínűleg nem létezik olyan nagy kezdő F-értékű objektív, ami ne mutatna legalább minimális peremsötétedést. Így van ez a Sigma 135 mm F1.8 DG HSM Arttal is. Szerintem kell is egy kis vignettálás, az ad hangulatot a nyitott rekeszes képeknek, ahol szépen szeparáljuk a témát a háttértől. Ráadásul a már F2.8 körül teljesen megszűnő jelenség a már említett profil betöltésével, vagy manuális csúszka-állítgatással pillanatok alatt eltüntethető. Ha már SLD és FLD lencsetagok, lássuk, van-e ezeknek tényleg hatása a képminőségre, látszik-e színhiba az extrém kontrasztos éleknél.

Nos, a minimális lilás él-elszíneződés csak F1.8 és F2 rekeszértékeken látszik, de ezek szélessége csupán pár pixel és F2.2 környékén már szinte teljes mértékben el is tűnnek. A valóvilágban még F1.8-on sem tudtam előhozni CA-t, így nyugodtan jelentem ki, hogy igen, az SLD és FLD üvegelemek valóban teszik a dolgukat, nem reklámszlogen (üres ígéret) egyik sem.

A fókuszlégzésnek igazából csak ritkán van jelentősége fényképezéskor, de a teljesség kedvéért álljon itt egy animáció, ahol mindenki láthatja a közeli és távoli fókusz-végpontok közti képvágást. Ezek után, már csak egy kérdés maradt: mennyire éles a Sigma 135 mm F1.8 DG HSM Art? A válaszom a képek alatt olvasható:

Szóval, mennyire éles ez a hosszú portréobjektív? Nagyon! Nem csak a kép közepén, hanem a széleken, sarkokban is borotvál – teljesen nyitott blende mellett! A kontraszt is nagyon rendben van, gyakorlatilag nem kell rekeszelni, nyugodtan hagyhatjuk F1.8-on az íriszt. A tesztábra sarkát mutató felvétel is csak azért tűnik gyengébbnek, mert a vignettálás beárnyékolja a színes négyzeteket. A képmintákat errefelé találjátok.

Igaz, már a cikk elején lelőttem a poént, hogy mennyire jó a Sigma 135 mm F1.8 DG HSM Art („etalon”), de remélem, hogy írásom végére érve a tesztábrákkal és a képmintákkal be is bizonyítottam állításomat. A Sigma vezére sem túlzott, az Art sorozat – ez a tagja legalábbis mindenképp – tényleg a csúcsminőségről szól, mindegy, hogy az objektívek felépítését, vagy képminőségét nézzük. Bruttó 450 000 forintos ára a tapasztaltak után már nem is tűnik olyan soknak, ráadásul 3 év garancia jár hozzá. Egyértelműen a „Kedvenc” díjat kapja tőlem!

Sigma 135 mm F1.8 DG HSM Art

A Sigma 135 mm F1.8 DG HSM Art objektívet a Sigma Magyarországi forgalmazójától, a Hama Kft.-től kaptam bemutatóra. A tesztben használt Canon EOS 5D Mark III vázzal a Fotoplus Kft. segített ki, amiért külön köszönet jár nekik!

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...

  • Wagner úr, a kékszakáll

    Érdekes, hogy a Sigma Art minőség hol a Canon alatt, hol felett köt ki. Szóval hullámzó. Most jött ki a vadi új Sigma 24-70 f/2,8 OS Art tesztje a the-digital-picture-ön, és ebben speciel a régi jó canon 24-70 II-es lényegesen jobb lett, illetve maradt. Az itt tesztelt Sigma 135 Art (vagy akár a 85 Art) pedig elképesztő minőségű, a régi Canon 135/85 fixeknél fényévekkel jobb. Arra még nagyon kíváncsi vagyok, az új Canon 85/1,4 IS-re mit mutatnak a tesztek, nehezen tudom elképzelni, hogy a Sigma minőségnek ne akartak volna visszavágni a Canonnál. Egy a lényeg, a Sigma Art sorozatot nem látom egyenszilárdságúnak, hol jól, sőt elképesztően teljesítenek, hogy meg nem annyira jól.

    • mlzphoto

      várom tesztre én is azt a canon 85-öst. volt régen f1.2 ii-m, annak minden volt a képe csak nem jó. oké, mosta a hátteret, de olyan CA-ja volt, hogy alig győztem kiszedegetni posztban. és a képélesség sem volt kajak f2.8 alatt…

    • scarbantia

      Azért ha csak a fix gyújtótávolságú Art sort nézem, szerintem mindegyik nagyon jó minőségű. Egyszerre csodálatos, és egyszerre szomorú, de rohadjon meg, nekem nem jó. Van Art objektívem, de az AF miatt lemondtam róluk.