Kicsi, könnyű, de stabil: a Vanguard Veo 2 204AB állvány bemutatója

Mi az: kicsi, könnyű, de mégis stabil?” – akár így is bevezethettem volna a cikket, de – sajnos – már a címben lelőttem a poént. Bár az átlag halandó elsősorban a nyári hónapokban kél útra, ami nyilvánvalóan az iskolai nyári szünetnek köszönhető, a fotósok zöme egész évben úton van, hiszen a „téma az úton hever”. Aki nem csak autóval, hanem közösségi közlekedési eszközökkel (pl. busz, vonat, hajó, repülőgép stb.) is utazik, az elsősorban olyan szettel indul neki a világnak, amit képes akár hosszabb távon is cipelni. Mára már igen szép kínálat alakult ki az apró(bb) utazóállványokból is, amelyek túlnyomórészt „a lábukat a nyakukba vevő” háromlábak. A lábakat visszafelé hajtva (így a fejet a lábak közé véve) még egy jó 5-10 centivel rövidebb lehet a tripod szállításkor. A Vanguard Veo 2 204AB is hasonló elven működik, de az ötlet másképp van kivitelezve – erről kicsit később még mesélek.

Még mielőtt folytatnám, nézzük, mit ír a gyártó a Veo 2 204AB-ról: az alumíniumból készült háromláb 1,2 kg-ot nyom, teherbírása 4 kg. A lábak négy szekcióból állnak (20 mm a legvastagabb, majd 17 mm, 14 mm és végül 11 mm a csövek átmérője), az egyes szekciókat forgatható zárral lehet a kívánt pozícióban rögzíteni. Összecsukva kereken 40 cm hosszú a termék, míg teljesen kinyitva 135 cm magas. A Vanguard a Veo BH-45 típusú gömbfejet mellékeli, ami – szerintem – tökéletesen kiegészíti a tripodot. A lábak végére gumitalp került, ami elvileg a külön megvásárolható fémtüskékre cserélhető, de nekem nem sikerült lehúzni a gumipapucsokat a szárakról.

A forgóreteszek gumírozásán érdekes mintázat van, de ez igazából lényegtelen – ami viszont fontos, hogy jól megmarkolhatók maguk a reteszek, még nedves kézben sem válnak csúszóssá.

A Vanguard Veo 2 204AB érdekessége – amire már fentebb is utaltam -, hogy bár ennek is a lába között van a feje összecsukott állapotban, nem magukat a lábakat kell visszahajtani, hanem csak a középszárat. Így felállításkor és összecsukáskor egyaránt időt nyerhetünk.

Mint más, hasonló utazóállvány esetében is, az efféle összecsukást a speciálisan kialakított gömbfej teszi lehetővé, aminek a cseretalpat befogó része úgy lett kialakítva, hogy az tökéletesen illeszkedjen a lábak közé.

A középszárat egy szárnyas csavar oldásával tudjuk kilazítani, aminek hatására egyrészt a szár magasságát változtathatjuk, másrészt az összecsukás-kinyitás fázisát tudjuk elindítani. Maga a középoszlop nem forog el, forgást csak a gömbfejjel hajthatunk végre.

A Vanguard Veo 2 204AB-vel akár a talajhoz közeli (makró) felvételeket is készíthetünk, amint azt a fenti kép is mutatja. Ehhez egyszerűen meg kell fordítani a középszárat.

A lábakat háromféle dőlésszögben lehet reteszelni: 20, 45 és 80 fokot zárhatnak be a középszárral. A lábakat egy gyorsan és egyszerűen kezelhető nyomógombbal lehet a kívánt szögbe állítani.

A gyártó az egyik láb legfelső (legvastagabb) szekciójára hőszigetelő gumibevonatot húzott, így extrém hidegben/melegben sem válik kellemetlenné a tripod hordozása. Persze, a gyári csomagban találunk egy táskát is, amiben kényelmesebben, elegánsabban szállíthatjuk az állványt (védelemnek sem utolsó – ha ebben tároljuk a háromlábat, biztos nem lesz poros, nem karcolódik össze).

A paraméterek szerint a Veo 2 204AB akár egy 24-70 mm F2.8-as objektívvel szerelt, közepes méretű tükörreflexes fényképezőgépet is stabilan megtart. A próbák során én egy Olympus OM-D E-M1 Mark II vázat és egy M.Zuiko 12-40 mm F2.8 PRO objektív párost használtam. Még a legmagasabbra kihúzott állapotban sem tapasztaltam instabilitást. Hosszabb expozícióknál azonban érdemes ilyenkor már az időzítőt, vagy a távkioldást használni, hogy ne mozduljanak be a fotók.

Ahogyan azt már leírtam, a Veo 2 204AB-hoz a Veo BH-45 jelű gömbfejet kapjuk, ami tökéletes megoldást jelent.

A Veo BH-45 egyetlen egy szárnyas csavarral rendelkezik. Ezzel a csavarral lehet egyrészt a gömb mozgását, másrészt a fej forgását rögzíteni.

A cseretalpat fogadó részbe épített vízmérce segíti a szintezést. A Veo BH-45 fej QS-60S típusú cseretalpa egyébként Arca-Swiss kompatibilis, tehát nem kell mindig kicserélni a fényképezőgépen, ha másik, szintén Arca-Swiss rendszerű állványfejjel szeretnénk használni.

Értékelés

A Vanguard Veo 2 204AB gyorsan és könnyűszerrel állítható fel, ráadásul a középszár „visszahajtásával” gyorsabban állítható fel, mint hasonló elven összecsukható konkurensei. A lábszekciók forgóreteszeit elegendő egy negyed fordulásnyira nyitni/csukni, nem kell fölöslegesen tekergetni a reteszgyűrűket. „Kicsi, könnyű, de stabil” – és valóban, a Veo 2 204AB ideális a sokat utazónak, aki legfeljebb egy közepes méretű dSLR-t, illetve egy csúcskategóriás, de nem full frame szenzoros MILC rendszert akar vele használni. Nálam egyértelműen „Ajánlott” lett a maga bruttó 38 900 forintos árával. Alap hozzá a 2 év garancia, amit azonban 8 évre kiterjeszthetünk.

Vanguard Veo 2 204AB

A Vanguard Veo 2 204AB utazóállványt a Tripont Foto Video Kft.-től kaptam bemutatóra.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...