Nikon Z – Egy új korszak hajnalán

Külsőségek

A Nikon Z6/Z7 (ezután itt csak a Z7-re fogok hivatkozni) ízig-vérig egy igazi Nikon – ha jól emlékszem, valami hasonló kijelentés hangzott el a Z-rendszer bemutatóján. És ez valóban így is van, a Z7 a csúcskategóriás Nikonokhoz hasonlóan egy nagyon masszív, ám csinos és kézbe illően karcsú kialakítású, magnéziumötvözetből faragott, időjárásálló szigeteléssel ellátott fényképezőgép, azaz tükörnélküli rendszerkompakt. A központi egység az új Expeed 6 képfeldolgozó processzor és a majdnem 46 MP-es, 36 x 24 mm-es, hátulról megvilágított CMOS szenzor, aminek érzékenységét kiterjesztett módban akár ISO 32-re is le lehet vinni, illetve igény esetén akár ISO 102 400-ig is fel lehet tekerni. Nem, ez a szenzor nem a D850-ből származik, hiszen tele van fázisérzékelőkkel (és nagy valószínűséggel más kialakításúak a mikrolencsék is).

Kép forrása: Nikon

A váztest előlapján a már korábban említett hatalmas Z-bajonett nyílása kapta a központi szerepet. A bajonett bal oldalán két fizikai funkciógomb lett elhelyezve. Ezek felülete eltér egymástól (az Fn2 egy az ujjbegyünkkel, vagy körmünkkel jól érzékelhető bordát kapott), tehát nehéz lesz összekeverni őket a használat során. A bajonett jobb oldalán az objektív reteszelését oldó nyomógomb látható. A váz markolata egy közepes méretű kéznek kellően mély, vastagsága pont jó, magassága lehetővé teszi, hogy a fotós kisujja se lógjon le alul. Az elülső vezérlőtárcsa felülete szerintem kissé túl közelre került a markolat felületéhez – aki nem szokta meg, nem használta még eleget a gépet, annak a mutatóujja eleinte keresni fogja ezt a tárcsát.

A fényképezőgép hátoldalán egy dönthető, de ki nem hajtható érintőkijelző található (tehát nem tudjuk magunkat megcsodálni benne önarcképkészítéskor). A lefelé kb. 45 fokban dönthető, felfelé kb. 120 fokig hajtható, de értelemszerűen csak 90-os dőlésszögig használható panel 3,2”-os átlóval és 2,1 millió képpontos felbontással rendelkezik. Az egységnek természetesen saját ízlésünknek megfelelően alakíthatjuk a fehéregyensúlyát, fényerejét. Ha a fényképezőgépet a komponálás során szemünkhöz emeljük, az AF-mezőt az érintőképernyő simogatásával, bökdösésével nem lehet áthelyezni, ehhez a kis joystickkot kell használnunk. Lesz, akit ez zavar, de én pont örültem neki, mivel bal szemes vagyok, az orrom meg rendszerint nem oda szokta állítani a fókuszmezőt, ahová én azt eredetileg terveztem.

A hátoldalon található nyomógombok a kijelző és a markolatrész közé kerültek úgy, hogy a felülre és középtájra rakottakat a hüvelykujjunkkal könnyen elérjük különböző bemelegítő és nyújtógyakorlatok nélkül is. A hüvelykujj támasza mellett a két legfontosabb elem látható: a joystick és az AF-ON gomb.

Muszáj beszélnünk egy olyan fontos részletről, ami miatt a Nikon mérnökeit rengetegen szidják az új rendszer bejelentése óta. A Z6 és a Z7 csupán egyetlen egy memóriakártya fogadására képes, azaz egy foglalat áll rendelkezésünkre. Ráadásul ebbe is az olcsónak semmiképp sem nevezhető XQD formátumú kártya kell – igaz, a gyártó azt ígérte, hogy a későbbiek során, egy firmware frissítéssel majd a CFexpress formátumot is támogatni fogja a szlot.

Nos, igazából csak kétféle fotós létezik: az egyiknek már volt, a másiknak meg majd lesz adatvesztése. Bármennyire is strapabíró fizikailag az XQD, az adatfolyam, az adatok kártyára való írásának menete ugyanaz minden adathordozó esetében, a memóriakártyákban található alkatrészek pedig formátumtól függetlenül tönkremehetnek, így a képeink, videóink elveszhetnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Z7-et ne lehetne munkára használni, sőt! Magas felbontásából adódóan remek stúdiómunkákhoz (tárgyfotózáshoz, reklámfotózáshoz – minden olyan területhez, ami ismételhető folyamatokat tartalmaz), tájképekhez, épületfotózáshoz, hogy csak párat említsek. Az viszont tény, hogy olyan kritikus bevetésekre, ahol a „most, ebben a pillanatban, vagy soha többé” jellegű képeket kell készítenünk (pl. esküvőfotó, sportfotó), nem ez a készülék az ideális választás – arra egyelőre ott a Nikon D850, vagy a D5. Ugyanakkor a filmes korszakban is léteztek sportfotósok, esküvőfotósok és egyik gépben sem két tekercs film futott párhuzamosan..

A markolat oldalában található a memóriakártya. A foglalat ajtaja egy egyszerű hátra irányuló húzással nyílik (húzzuk magunk felé az ajtót, majd az magától kipattan). Fényképezni nyitott fedéllel is lehet, és akkor sem lesz adatvesztés, ha írás közben kinyitjuk a memóriakártya foglalatának fedelét.

A Nikon Z7 megkapta az összes olyan csatlakozó aljzatot, amivel akár komoly videós, vagy távvezérelt fotós feladatra egyaránt használható: fejhallgató kimenet, mikrofon bemenet, vezetékes távkioldó csatlakozás, HDMI, USB-C is megtalálható a markolattal szemközti oldalon. Az USB-C és az új, EN-EL15b jelölésű akku lehetővé teszik, hogy a fényképezőgépet akár USB-n keresztül is töltsük, ha épp nincs a közelben konnektor, de van nálunk egy PowerBank.

Még mielőtt tovább kalandoznánk, mindenképp érdemes pár mondat erejéig kitérni az elektronikus keresőre, hiszen ez a része a Z7-nek simán külön is megérne egy misét! „A Nikon kiváló optikai és képalkotási technológiáit hasznosító elektronikus kereső tiszta és természetes képet biztosít” – olvashattuk a bejelentés sajtóközleményében. És valóban, a marketingesek nem túloztak azzal, hogy kimagaslóan jó a képminősége ennek az OLED panel köré épülő rendszernek! A 3,69 millió képpontos felbontás önmagában is szép érték, bár manapság már nem kirívó. A hangsúly itt a panel és a szemünk közé eső lencsetagokon van, amiknek a torzításmentes, tiszta kép köszönhető.

Kép forrása: Nikon

A 100%-os képfedésű EVF 0,8-szoros nagyítású, 37°-os átlós látószöggel rendelkezik. A szemlencse védőüvege emellett fluor bevonatot kapott, amely hatékonyan meggátolja a szennyeződés megtapadását. Használat közben nem tapasztaltam szivárványosodást svenkeléskor, és rossz fényviszonyok közepette sem lett lassú a képfrissítés, vagy zavaróan zsizsikes a kép. Jelerősítés csak az AF működése során van, akkor viszont tényleg belassul a képfrissítés a fókuszálás befejezéséig. Fényképezéskor, ha nincs bekapcsolva a képvisszanézés, akkor a kereső „black-out”, azaz fekete képet mutató ideje rövid, nem zavaró. A kereső púpján oldalt található nyomógombbal beállíthatjuk, hogy a keresőkép csak az EVF-ben, csak a kijelzőn, vagy a kettő közt automatikusan váltva jelenjen meg. Az elektronikus kereső úgy is beállítható, hogy ha nem érzékeli a szemünket, akkor kikapcsoljon. Ekkor sem a kijelzőn, sem az EVF-ben nem jelenik meg kép, így a fényképezőgép igen takarékosan üzemeltethető.

A keresőn dioptriaállítási lehetőség is van, így azt látásunknak megfelelően, -4 és +2 értékek között állíthatjuk fokozatmentesen. Ehhez húzzuk ki az állítócsavart, forgassuk el a kívánt értékre, majd toljuk vissza azt, hogy ne állítódjon el a beállítás.

Felülnézetből a „szokásos kép” fogadja a fotóst. Egyedüli kivétel az OLED panelt alkalmazó státuszkijelző, amit sokan fölöslegesnek tartanak a tükörnélküli rendszerkompaktokon, de én személy szerint nagyon szeretem. Erről a monitorról a legalapvetőbb információkat olvashatjuk le: megjelenítésre kerül a zársebesség, a rekeszérték, az akku töltöttségi szintje, az ISO érték, a még készíthető képek száma (szabad hely a memóriakártyán), illetve a képkészítési mód (egy kép, sorozat stb.).

Alul a fémből készült állványmenet látható (az optikai középvonal alatt), illetve az akkumulátor fiókjának ajtaja a markolat alján. Bizonyára feltűnt, hogy elektronikus csatlakozókat hiába is keresünk – nincsenek. A Nikon a Z6/Z7 gépekhez majd kínál portrémarkolatot, de azon nem lesz se kioldó, se vezérlőtárcsa, se nyomógomb, mivel csak a pluszáramot hivatott szolgáltatni.

A korábban már említett EN-EL15b akkumulátort az USB-C porton keresztül is tölthetjük, ha a szükség úgy hozza.

Ha már a gyártó is azt mondja róla, hogy a D850 MILC megfelelője a Z7, akkor legyen már róluk itt egy közös kép is, amin jól látszik, mennyivel kisebb a Z7, ugyanakkor mennyivel nagyobb a Z-foglalat, mint az F-bajonett.

Persze, kinek mi tetszik, de szerintem a Nikon Z7 kifejezetten csinos masina lett. S ha már szerethető egy gép, akkor a munka is élvezetesebb vele.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...