Kiterjesztett működéssel érkezett a Profoto A1X rendszervakuja

Szinte minden téren előrelépést jelent a korábbi A1 modellhez képest a Profoto A1X, így az újdonság igazából nem is utódmodell, hanem az A1 mellett párhuzamosan futó, fejlettebb, felsőbb kategóriás vaku. Maga a Profoto is úgy fogalmaz, hogy az A1X „egy kicsit több mindenből”.

A Profoto A1X áramforrása kereken 100 villanással többet bír, mint az A1 akkuja, ráadásul az újratöltési idő is 0,2 mp-cel rövidebb lett. Aki vezeték nélküli vakurendszerekben utazik, örülni fog annak, hogy az A1X immár 20 csatornán képes kommunikálni a többi villanóval. Megújult a kijelző is, ami erősen hajaz a Profoto B10-ére. Az A1X-et ráadásul már Sony fényképezőgépekhez is megvásárolhatjuk (az A1 csak Canon és Nikon rendszerekhez volt elérhető).

A fenti eltérésektől eltekintve a Profoto A1X külseje és felépítése megegyezik az A1-ével: a terméket azonnal felismerhetjük a jellegzetes kerek villanófejről. Van AirTTL és HSS; a Profoto opcionális fényformáló kiegészítőit pedig mágnesek segítségével villámgyorsan és egyszerűen rögzíthetjük a vakufej előtt. Rendelkezésünkre áll továbbá a beépített LED beállítófény, és a vaku vezérlőszoftverét is kényelmesen, otthonunkban frissíthetjük a dedikált aljzatnak köszönhetően. Vezeték nélkül vezérelve legfeljebb 300 méter lehet a hatósugár, a villanófény időtartama 1/800 és 1/20 000 mp közti értékeket vehet fel.

A Profoto A1X 75 x 108 x 165 mm terjedelmű, tömege 560 gramm a beépített áramforrással együttesen. Amint már fentebb említettem, az A1X Canon, Nikon és immár Sony rendszerekhez is megvásárolható, ára kereken 100 dollárral több, mint az A1-é: 1095 dollárt kérnek érte az amerikai piacokon. A Profoto teljes szortimentje már idehaza is elérhető, a Tripont Foto Video Kft. webshopjában már az új rendszervaku is megrendelhető, megvásárolható. Kattints ide a részletekért!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...