Gyorsabb, csiszoltabb működéssel és alacsonyabb áron érkezik a Hasselblad X1D II 50C

Úgy tűnik, hogy a Hasselblad illetékesei hallgattak a felhasználók visszajelzéseire, illetve a konkurencia nyomására, és az amúgy egyáltalán nem rossz X1D 50C frissített változatánál, az X1D II 50C-nél kijavították az elődmodell bosszantó hiányosságait. Ennek megfelelően az X1D II 50C középformátumú „zsebgép” gyorsabb általános működéssel, nagyobb kijelzővel, nagyobb felbontású elektronikus keresővel, rövidebb indulási késlekedéssel, frissített kezelőfelülettel, és nem utolsó sorban kedvezőbb árral próbál piaci sikereket elérni. Persze, a kereken 5000 eurós árával még mindig drágább valamivel, mint a FujiFilm hasonló kategóriájú GFX50R-je, de legalább már elindult valami, ami elsősorban nekünk, a végfelhasználóknak kedvez.

Kép forrása: Hasselblad

A váz szinte teljesen ugyanaz, mint az elődmodellé volt, és a képérzékelő felbontása is maradt a korábbi 50 MP. Nyilvánvaló, hogy a Hasselblad most elsősorban egy ütőképes, már-már szinte bárki számára elérhető középformátumú masinát akart bemutatni, s nem pedig egy teljesen új fejlesztést. A nagyobb sebességet valószínűleg egy gyorsabb feldolgozó egységgel és optimalizált operációs rendszerrel érték el a mérnökök: az induláis idő 46%-kal csökkent, de rövidebb lett a zár késlekedése és a képek közti kiesési idő is. A sorozatfelvétel 0,4 kép/mp-cel gyorsult (így most 2,7 kép/mp a csúcs), de a felvételek visszanézésekor is sokkal pörgősebben haladhatunk a képkockák közt.

Kép forrása: Hasselblad

A kereső képfrissítése immár 60 kép/mp, ami bő 60%-os előrelépést jelent az X1D 50C-hez képest, de megemelték az EVF felbontását is, ami már 1280 x 960 pixelt jelenít meg. Javítottak az autofókusz pontosságán is, de logikusabb, áttekinthetőbb lett a gép menürendszere, ami tovább növeli a felhasználói élményt. A 3400 mAh-s akkut már nem csak a dedikált töltővel lehet feltölteni, hanem a fényképezőgép USB aljzatán keresztül is. Újdonság a beépített GPS modul, amivel egy rakás pénzt spórolhatunk meg, hiszen már nem kell külön megvásárolni a külső egységet. A Hasselblad X1D II 50C júliusban kerül a boltok polcaira. Bővebb infóért irány a gyártó honlapja! (Forrás: dpreview.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...