A Vanguard VEO 2 S 235AB utazóállvány bemutatója

A Vanguard egy újabb kicsi, könnyű, de meglepően stabil utazóállvánnyal lepte meg rajongóit: a VEO 2 S 235AB alumínium háromlábat akár hosszabb gyalogtúrákra is magunkkal vihetjük; nem kell attól tartania senkinek, hogy pár kilométer megtétele után leszakadna miatta a karunk (vagy a vállunk). Mára már igen komoly kínálat alakult ki az apró(bb) utazóállványokból, amelyek túlnyomórészt „a lábukat a nyakukba vevő” elven csukhatók össze. A lábakat visszafelé hajtva (így a fejet a lábak közé véve) még egy jó 5-10 centivel rövidebb lehet a tripod szállításkor. A Vanguard VEO 2 S 235AB is hasonló elven működik, de az ötlet itt másképp van kivitelezve – erről kicsit lentebb olvashattok.

Még mielőtt folytatnám a beszámolómat, nézzük, mit ír a gyártó a VEO 2 S 235AB-ról: az alumíniumból készült háromláb 1,42 kg-ot nyom, teherbírása bő 5,5 kg. A lábak öt szekcióból állnak (innen a termék névben szereplő 5-ös szám; 23 mm a legvastagabb, majd 20 mm, 17 mm, 14, majd végül 11 mm a csövek átmérője), az egyes szekciókat forgatható zárral lehet a kívánt pozícióban rögzíteni. Összecsukva kereken 40 cm hosszú a termék, míg teljesen kinyitva 145 cm magas. A Vanguard a VEO 2 BH-50 típusú gömbfejet mellékeli, ami – szerintem – tökéletesen kiegészíti a tripodot. A lábak végére lehúzható gumitalp került, amiket a csomagban mellékelt fémtüskékre cserélhetünk (sziklás terepen érdemes inkább a fémtüskéket használni).

A forgóreteszek gumírozásán érdekes mintázat van (külön jelölést kapott a reteszelés iránya), de ez igazából lényegtelen – ami viszont fontos, hogy jól megmarkolhatók maguk a reteszek, s még nedves tenyérrel is biztonságosan kezelhetők.

A gyári csomag részeként nem csak az acéltüskéket kapjuk az állvány mellé, hanem két imbuszkulcsot, egy menet-átalakítót, egy puha tokot, amiben a tripodot szállíthatjuk, egy toldatot és egy telefontartó kiegészítőt, amit vagy az állványra csavarva, vagy teljesen különálló egységként használhatunk.


A világos színű műanyag nyelv körbeforgatható, segítségével telefonunkat az asztalon tetszőleges pozícióban lerakhatjuk

Amint már fentebb utaltam rá, a Vanguard VEO 2 S 235AB érdekessége, hogy bár neki is „a lába között” van a feje összecsukott állapotban, nem magukat a lábakat kell visszahajtani, hanem csak a középszárat. Így felállításkor és összecsukáskor egyaránt időt nyerhetünk.

A 180 fokban megfordítható középoszlop előnye, hogy így akár a talajhoz extrém közeli felvételeket is készíthetünk, hiszen a fényképezőgépet akár talajszintig is leengedhetjük az oszloppal együttesen.

Az ötszekciós lábakat egy-egy nyomógomb segítségével lehet a kívánt szögbe dönteni: kb. 20 és 80 fok közötti dőlésszögek vehetők fel három lépésben. A középszárat egy szárnyas csavar oldásával tudjuk kilazítani, aminek hatására egyrészt a szár magasságát változtathatjuk, másrészt az összecsukás-kinyitás fázisát tudjuk elindítani. Maga a középoszlop nem forog el, forgást csak a gömbfejjel hajthatunk végre.

Igaz, a VEO 2 S 235AB az ötszekciós lábak miatt egy picivel nehezebb, mint a három-, illetve négyszekciós példányok, de így nagyobb mozgástere van a fotósnak, ha az állvány magasságát akarja beállítani. Egyébként egy 175 cm magas fényképész még pont kényelmesen tudja kezelni a fotómasinát, ha a VEO 2 S 235AB-t legmagasabb állásba húzza ki.

Visszatérve a stabilitáshoz: a VEO 2 S 235AB teljesen kihúzott lábakkal is meglepően stabilan áll, oldalirányba alig-alig lehet elforgatni csavaró erővel. Ha nehezebb szettet szeretnénk rábízni, akkor érdemes az alsó két szekciót nem kihúzni – igaz, így vesztünk a magasságból, de cserébe nem kell az esetleges bemozdulásoktól félni.

A három láb közül csak az egyikre jutott a hőszigetelő gumibevonatból, aminek egyrészt költségcsökkentő, másrészt súlycsökkentő okai lehetnek. Ez a gumírozással ellátott láb egyébként ki is csavarható a nyakrészből, és a fentebb említett toldattal ellátva monopodként is használható!

Az állványhoz mellékelt VEO 2 BH-50 gömbfej nagyon praktikus és sokoldalú egységnek bizonyult, hiszen nem csak a gömböt, hanem az elforgást (panorámaképekhez „létfontosságú” részlet) is külön szárnyas csavarokkal lehet vezérelni. A sima kézi csavarral a gömb előszorítását lehet szabályozni, így a könnyebb-nehezebb szettekhez más-más csillapítást állíthatunk be.

A VEO 2 BH-50 gömbfejhez a QS-64 típusú cseretalpat mellékeli a gyártó. Ez a cseretalp és a befogórész Arca-Swiss kompatibilis. A befogórész alatt egy buborékos szintezőt találunk, így a fényképezőgépet bármikor pillanatok alatt, külön segédeszközök nélkül is teljesen szintbe tudjuk hozni.

Értékelés

A Vanguard VEO 2 S 235AB a középszár „visszahajtásával” gyorsabban állítható fel, mint hasonló elven összecsukható konkurensei. A lábszekciók forgóreteszeit elegendő egy negyed fordulásnyira nyitni/csukni, nem kell fölöslegesen tekergetni a reteszgyűrűket. Aki kisméretű, könnyű, de a lehetőségekhez képes stabil háromlábat keres fotós túrákhoz, az a Vanguard VEO 2 S 235AB-ban biztos nem fog csalódni. Akár egy közepes méretű dSLR, illetve egy csúcskategóriás, full frame szenzoros MILC rendszert is rábízhatunk. Ha pedig csak egy monopodra lenne szükségünk, csavarjuk ki a gumiborítású lábát, tekerjük bele a toldatot és már indulhatunk is fotózni! Nálam egyértelműen „Ajánlott” lett a maga bruttó 59 900 forintos árával és a hozzá járó 5 éves garanciával.

Vanguard VEO 2 S 235AB

A Vanguard VEO 2 S 235AB állványt a Tripont Foto Video Kft.-től kaptam bemutatóra. A tripod műszaki adatait itt találod, a gyártó honlapján.

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...