100 éves az Olympus!

Az Olympus tegnap ünnepelte századik születésnapját! A japán céget 1919. október 12-én alapította Takeshi Yamashita (aki eredetileg jogász volt, és cukor értékesítéséből gazdagodott meg) és Shintaro Terada, aki egyben a főmérnök szerepkörét is betöltötte. Eredetileg „Takachiho Seisakusho” nevet viselte a vállalkozás, amit 1942-ben változtattak „Takachiho Kogaku Kogyo” márkanévre. Az Olympus név először 1949-ben jelenik meg a bejegyzésekben, amikor „Olympus Optics-ra” keresztelték át a céget (a mai Olympus Corporation nevét 2003-ban kapta). A gyártó első terméke egy optikai mikroszkóp volt, az „Asahi”. Még a japán császárnak is volt egy példánya! Érdekesség: műhelyűkben még lázmérőket is gyártottak a japánok (ezt az ágazatot azonban később eladták)! Az első fotografikus terméke az Olympus-nak egy objektív volt, ami a Zuiko 75 mm F4.5 jelölést viselte. A Zuiko (amit amúgy „zvíkónak” kell ejteni) az „Istenek fényét” jelenti. 1936-ban építette meg az Olympus az első fényképezőgépét, a Semi-Olympus Model I-et, amit a fentebb említett objektívhez terveztek.

Az Olympus harmadik fényképezőgépe 120-as roll filmet használt: az Olympus Six a 6×6-os formátumról kapta nevét, s 1939-ben dobták piacra. Az Olympus 35 volt a japánok első kisfilmes fényképezőgépe, ezt a modellt 1948-ban mutatták be a közönségnek. Érdekessége, hogy eleinte 24 x 32 mm-es filmet használt, s majd csak később módosították a 24 x 36-os filmhez. Ebből a sorozatból egyébként az Olympus 35 Wide volt a legsikeresebb, amivel könnyedén lehetett széles látószögű képeket készíteni. Tudtad, hogy az Olympus TLR-t is gyártott? Az Olympus Flex volt egyben az utolsó készüléke a gyártónak, ami 120-as filmet használt. Egy nagy mérföldő az Olympus életében egyértelműen a PEN bevezetése volt, aminek első példányai 1959-ben kerültek a piacra. A Yoshihisa Maitani által tervezett fotómasina felezett méretű 24 x 36-os filmet használt, így a szokásos 36 helyett 72 képet készíthettünk egy tekerccsel. Eleinte nem is akarták gyártani, mondván ez egy játékkamera és nem fogják vásárolni az emberek. Ennek hatására a gyártást kihelyezték, azaz más gyártotta az Olympus-nak.

A PEN sorozat komoly sikereket ért el, havonta körülbelül 5000 példányt gyártottak az eredetiből. A PEN F filmes változata egy igazi műszaki ínyencfalat volt, s 1963-ban mutatták be: titánból készült, forgó zárral volt felszerelve, és a gép – formavilága ellenére – tükörreflexes fényképezőgép volt. Érdekes módon, maga a PEN F-nek nem volt átütő piaci sikere. Az Olympus Trip volt a következő lépcső, ami tulajdonképpen a PEN gépek „full frame” verziója volt. Ezt a típust 1967 és 1984 közt gyártották, így a márka egyik leghosszabb ideig gyártásban tartott modellje lett. 1972-ben jelentették be az Olympus talán leghíresebb SLR vázát, az M-1-et (a nevében szereplő M a tervezőjére, Maitanira utal), amit aztán a Leica nyomására át kellett nevezni OM-1-re (OM = Olympus Maitani). Anno az Olympus OM-1 volt a világ legkisebb és legkönnyebb 35 mm-es SLR váza. 1975-ben érkezett az OM-2, aminek világelsőként beépített TTL fénymérése is volt.

A finn Peter Forsgård, aki az Olympus egyik nagykövete, összesen 100 érdekességet gyűjtött össze a 100 éves Olympus-szal kapcsolatosan. Bő 17 perces videója minden Olympus rajongónak kötelező darab! A videót Peter engedélyével osztom meg veletek (YouTube csatornáján egyébként rengeteg érdekességet találtok, érdemes követni):

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...