A Lowepro Pro Runner BP 350 AW II fotós hátizsák bemutatója

A Vitec Group tavaly felvásárolta a Lowepro-t, így a márka disztribúcióját is át kellett gondolnia az illetékeseknek. Mivel már évek óta az Olympus Czech Group s.r.o. foglalkozott a gyártó termékeivel a régióban, s mindig jó eredményeket értek el, ezért a Vitec vezetői az Olympus cseh képviseletét bízták meg a Lowepro gondviselésének folytatásával. Ezek után, gondolom, már nem kérdéses, hogy miért került át Magyarországon a márka forgalmazási joga az Olympus Magyarországi képviseletéhez.

Most, hogy a Lowepro idehaza is Olympus kézbe került, indulhat ezerrel a márka termékeinek forgalmazása – én pedig majd nem győzöm a bemutatókhoz kiválogatni a jobbnál jobb fotós táskákat! Kértem is gyorsan egy listát azon termékekről, amelyek már most, raktárról elérhetők. Nem számoltam azonban azzal a terjedelmes táblázattal, amit a válaszlevélben kaptam, így az első táska kiválasztása is komoly fejtörést okozott. No, mivel köztudottan rajongok a hátizsákokért, így hosszas töprengés után első körben egy ilyen táskatípusra esett a választásom. Íme, a Lowepro Pro Runner BP 350 AW II!

Amint az a fenti fényképen is látható, a Lowepro Pro Runner BP 350 AW II egy olyan fotós hátizsák, amit az oldalán külön füllel is elláttak, így azt akár táskaként is magunkkal vihetjük. Ez a fajta cipelési mód például tömegközlekedési járművökön jelent előnyt (szem előtt lehet a felszerelés, és nem ütközünk bele folyton másokba). A gyártó saját leírása szerint a Pro Runner BP 350 AW II-be belefér egy 70-200 mm-es objektívvel szerelt tükörreflexes váz, valamint 4-5 objektív. Persze nem kell lemondanunk a digitális fotózás további kellékeiről sem: egy legfeljebb 13”-os notebookot (a zseb mérete: 29 x 2 x 33 cm) és egy 10”-os táblagépet (a zseb mérete: 29 x 2 x 24 cm) is kényelmesen magunkkal vihetünk az útra. Amint azt majd a fotókon látni fogjuk, a táska belsejében egy további nagy zseb is ki lett alakítva, ahová vagy egy másik táblagépet, vagy egy rajztáblát (pl. a Wacom termékeit) rejthetünk.

A Lowepro hátizsákja úgy lett megrajzolva, hogy azt méreteinél fogva a legtöbb légitársaság felengedje a repülőgépek utasterébe kézipoggyászként. A 2,43 kg-ot nyomó hátizsák ugyanis 31,5 x 14 x 46 cm terjedelmű, belseje pedig 29 x 11,5 x 39,5 centiméteres. A tervezők azokra a fotósokra is gondoltak, akik akár közepes méretű háromlábukat is magukkal vinnék: a Pro Runner BP 350 AW II elejének közepére lehet felcsatlakoztatni a tripodot, ráadásul igen ötletes módon!

A táskához mellékelve kapjuk azt a félkemény, U-alakú tokot, amit egy erős, tépőzáras heveder segítségével tudunk felcsatolni a táska alján található pántra. Ebbe a tokba kell az állvány lábait illeszteni, majd az állványtestet a táska elején elhelyezett csatos keresztpántokkal tudjuk rögzíteni, sőt, a táska tetején, egy cipzáras zsebben egy plusz hevedert is találunk, amivel a tripod fejegységét rögzíthetjük. Ha kisebb háromlábbal utazunk, vagy csak gyorsabban szeretnénk ahhoz hozzáférni, akkor természetesen nem kötelező az összes rögzítési pont használata (lásd lenti kép).

A táska előlapjában két oldalt kisebb zsebek gondoskodnak apróságaink elrejtéséről. A két cipzáras fiók előnye, hogy még felcsatolt állvány ellenére is hozzáférhető a tartalmuk. Pénztárcánkat, kulcscsomónkat, iratainkat ide tehetjük.

A táska oldalai egyszerű, de praktikus kialakításúak: az egyik oldalon a már említett cipelő fül dominál, míg a másikon egy gumis szájú zseb lett kialakítva, ahol akár egy félliteres ásványvizes palack is kényelmesen elfér. Persze, monopodot is beledughatunk, ekkor a névjegykártya tartó rész fölötti pánttal tudjuk azt a táskához szorítani.

A fő rekeszek cipzárjait lakattal zárhatjuk össze, így az alkalmi tolvajoknak rendesen megnehezíthetjük a dolgát. Ha épp nincs nálunk lakat, akkor a cipzárkocsikra felfűzött zsinórokat tudjuk úgy összeakasztani, hogy ne lehessen egykönnyen kinyitni a zsebeket.

Csakúgy, mint a vállpántok, a hátizsák hátoldalán kialakított párnázott részek is nagyon kényelmesek: a párnázottság kellemesen puha, ugyanakkor kellően szilárd ahhoz, hogy megfelelő tartást biztosítson. Az anyag jól szellőzik, nem izzadunk bele egykönnyen, ami nem kis előny az év melegebb hónapjaira tekintettel. A vállpántok szélessége szerintem optimális, azaz nem túl vékony, hogy belevágjon a vállunkba, de nem is túl széles, hogy merev, túl kemény legyen. Bár külön fényképet nem készítettem róla, a deréköv kivehető, így a táska még könnyebb, még „levegősebb” lehet egy rövid túra során.

Természetesen nem maradt le a mellmagasságban elhelyezett keresztpánt sem, ami a vállpántokat fogja össze. Ennek az övnek a magasságát mindenki saját alkatához igazíthatja az elcsúsztatható akasztóknak köszönhetően.

A Lowepro Pro Runner BP 350 AW II külsején egyetlen egy dolog nem tetszett nekem: a hátizsák alján nincsenek talpak, tehát jól nézzük meg, hová tesszük le a táskát, nehogy véletlenül sárba, piszokba dobjuk! Bár a Pro Runner BP 350 AW II belseje kellően védett (jó ideig nem szivárog be a víz), nem árt óvatosnak lenni.

A Pro Runner BP 350 AW II belsejét hihetetlen mennyiségű tépőzáras elválasztóval vértezték fel a gyárban! Modularitásának hála a legkisebb objektíveket is biztonságosan rögzíthetjük, igaz, ezt a hátizsákot nem épp az apró MILC rendszerekhez találták ki. Alábbi kép jól mutatja, mennyire elvész a táska belsejében két Olympus OM-D váz és egy maréknyi objektív (plusz egy PEN E-P5 is elrejtőzött valahol).

A fő szekciók fedelei fogadják táblagépünket, notebookunkat, digitális rajztáblánkat. Persze, itt is akad még hely bőven másnak is, mint például memóriakártyáknak, vezetékeknek, akkutöltőknek, okostelefonnak stb. Az összes belső zár kocsija védett helyen parkolhat, így nem karcolódhat meg véletlenül sem a drága felszerelés.

Kattints!

Ötletes kiegészítő a kivehető kézitáska, ami további kütyüknek adhat otthont (további töltők, mobil HDD, pénztárca stb.). Ennek a kisebb toknak a helye a fotós szekció legalján van, oda lehet alaphelyzetben becsúsztatni, ha nem pakoljuk tele a hátizsákot.

Értékelés

A Lowepro Pro Runner BP 350 AW II egy kényelmes, kiváló minőségű fotós hátizsák, ami számtalan elválasztójának köszönhetően bármilyen fotós rendszerhez igazítható. Hevederrendszerét szinte az összes testalkathoz hozzá lehet igazítani; a hátunkhoz és vállunkhoz simuló részek jól szellőznek, s gazdagon párnázottak. Ötletes a háromlábat rögzítő rendszer, ami ráadásul olyan stabil és megbízható kapcsolódást biztosít táska és állvány között, amit nem sok fotós hátizsáknál láttam. A Pro Runner BP 350 AW II számos zsebet, fiókot kínál fel a legapróbb kütyüinknek, de ha több rekeszre lenne szükségünk, egyszerűen csak lakjuk be a mellékelt kézitáskát. A gyártó esőköpenyt is mellékel a táskához, ami huzamosabb esőben megfelelő védelmet biztosít. Egyedül az nem tetszett ebben a Lowepro termékben, hogy az aljára nem szereltek fel pár vaskos gumilábat, de a felsoroltak és a bruttó 50 000 forintos ára miatt így is jár neki a „Kedvenc” biléta! A Lowepro termékek központi lelőhelye az Olympus Mintabolt, de – természetesen – országszerte, szinte az összes fotós szaküzlet kínálatában szerepelnek majd. A gyártó egyébként 2 év garanciát vállal termékeire.

Lowepro Pro Runner BP 350 AW II

A Lowepro Pro Runner BP 350 AW II fotós hátizsákot az Olympus Képviselettől kaptam kölcsön a bemutatóra. A termék weboldala itt tekinthető meg.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...