Kifejezetten MILC-hez tervezett szűrőrendszert mutatott be a LEE Filters

A LEE Filters egy olyan új szűrőrendszert mutatott be, amit kifejezetten a kompakt méretű tükörnélküli fényképezőgép rendszerekre terveztek. Az új rendszer a LEE85 nevet viseli, és a nagyobb, korábban már bejelentett LEE100 műszaki megoldásait követi. Az objektívek elejére felcsavarható keret egy kézzel kilazítható csavar oldása után akár teljesen körbeforgatható, ami elsősorban a polárszűrők, valamint az átmenetes lapszűrők használatakor jelenthet nem kis előnyt. A különféle szettekhez (lásd lentebb) többféle adaptert kapunk, így a keretet 37-72 mm közötti átmérővel rendelkező lencserendszerekre erősíthetjük fel.

Aspire Kit (Kép forrása: LEE Filters)

Az alumíniumból gyártott tartó kifejezetten könnyű felépítésű, és egyszerre akár három szűrőlap alkalmazását is lehetővé teszi. A LEE85 tartókerethez új szűrőlapok is érkeztek, amelyek egy külön kialakított füllel is el lettek látva. A szűrőlapokat a füleknél fogva könnyebb behelyezni, illetve kihúzni a keret sínjeiből, ráadásul nem kell hozzányúlni a lapfilter képalkotó felületéhez, így a szennyeződések is elkerülhetők. A LEE85 rendszert többféle szettben lehet majd megvásárolni: Discover Kit, Develop Kit, Aspire Kit és Deluxe Kit közül választhatunk. Bővebb infóért kattints ide.

Develop Kit (Kép forrása: LEE Filters)

Discover Kit (Kép forrása: LEE Filters)

Deluxe Kit (Kép forrása: LEE Filters)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...