A nagy adatmentő projekt – prológus

Kedves Naplóm!

Bevallom, már napok óta nem tudtam miatta aludni; szinte minden órában, percben rá gondoltam, hogy vajon mikor ér ide, milyen lesz az első találkozás, hogy azonnal szimpatikusak leszünk-e egymásnak, s hogy sikerül-e majd szót értenünk. Aztán ma eljött végre a nagy pillanat, nem sokkal ebéd után megszólalt a kapucsengő, és megjött, megérkezett a nagy Ő, akire minden titkomat, a múltamat, a jelenemet, s majd remélhetőleg a jövőmet is rábízhatom..

Nos, igen, az elmúlt napokban a fentiekhez hasonló gondoltok cikáztak a fejemben, miközben vártam a Synology csomagját. Valamikor év elején, még a koronavírus előtti időszámításban „hangosan gondolkoztam” itt arról, hogy vajon miként tudnám rendezni az évek során tekintélyes méretűre duzzadt adathalmazom sorát, aminek a tetején ücsörögve már lassan kezdtem magam úgy érezni, mint kakas a szemétdombján. Akkor szóba került, hogy esetleg egy NAS-t kellene beüzemelnem, s a neten rákeresve pár ötletet is kaptam a tervhez. Hosszas böngészés és fórumozás után aztán nagy nehezen sikerült is elhatároznom magam, hogy a Synology DiskStation DS420j kell nekem.

A Synology DiskStation DS420j-ről röviden azt érdemes tudni, hogy ez egy négy férőhelyes NAS, tehát összesen négy darab, 3,5”-os, SATA csatlakozóval ellátott merevlemezzel (vagy 2,5”-os HDD-vel, SSD-vel) lehet feltölteni; persze, kevesebb diszkkel is el lehet indulni, aztán ahogy lesz rá pénz, vagy igény, folytathatjuk a bővítgetést. Nyilván érdemes azért legalább két adattárolóval indulni (ideális esetben azonos egységekkel), hogy még nagyobb biztonságban, tükrözve menthessük rá adatainkat – de most kicsit előre szaladtam, ez még a jövő feladatköre..

A rendszer lelke egy 64-bites utasításkészlettel is felvértezett, 4 magos, 1,4 GHz-en üzemelő processzor (Realtek RTD1296), valamint 1 GB DDR4 RAM. Nagyon fontos, hogy a NAS a számodra megfelelő csatlakozókkal rendelkezzen! Nekem például alapelvárásom volt, hogy ne csak a szokásos RJ45-ös aljzatot kapjam (ami ezen a dobozon egy 1 Gb-es hálózati egységhez tartozik), hanem legyen rajta USB 3.0 portból is minimum egy. A Synology DiskStation DS420j-ön nem is egy, hanem kapásból két darab USB 3.0 aljzat van, ami tökéletesen kielégíti az igényeimet.

Az egység igen kompakt méretű: 184 x 168 x 230 mm a terjedelme, és üresen 2,21 kg-ot nyom. A merevlemezek (vagy SSD-k), valamint a rendszer hardverének hűtéséről két darab, egyenként 80 x 80 milliméteres ventilátor gondoskodik – ezek zajszintjéről majd később, üzembe helyezés után még beszámolok. Az ütemezett be- és kikapcsolás mellett arra is van lehetőség, hogy az alvó rendszert LAN-on, vagy WAN-on keresztül felébresszük. Utóbbinak akkor van szerepe, ha a dobozt felcsattintjuk az internetre.

Mivel már múltkor is jeleztem, hogy egyáltalán nem értek a kis szerverekhez, de ezekhez a NAS-okhoz sem, ezért valószínűleg sokkal hitelesebb lesz a DiskStation DS420j-vel való ismerkedésem naplózása, mintha egy szakember leírását olvasnátok. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, biztos van még rajtam kívül több olyan fotós, aki nem mozog otthonosan a számítástechnika világában, és azt se tudja, mi fán terem az ext4, az ext3, a FAT, az NTFS, a HFS+, valamint az exFAT fájlrendszer, vagy mit takarnak az olyan kifejezések és rövidítések, mint például az SMB, az AFP, az NFS, az FTP, a WebDAV, a CalDAV, az iSCSI, a Telnet, az SSH, az SNMP, vagy épp a VPN (PPTP, OpenVPP, L2TP). Valószínűleg nem is lesz rá szükség, hogy mindegyik fogalommal összebarátkozzak, de azért van olyan, ami elég fontos még számomra is: a Synology DS420j többféle adattároló felosztást támogat, mint például a Synology Hybrid RAID-et (SHR), a Basic-et, a JBOD felállást, a RAID 0-t, a RAID 1-et, a RAID 5-öt, a RAID 6-ot, vagy a RAID 10-et. Ezekre is kitérek majd bővebben a későbbiek során.

Szóval, ott tartottam, hogy a futár meghozta a szép nagy Synology dobozt, amiben egy kisebb kartondobozt találtam. Ebben a kisebb dobozban volt végül a DiskStation DS420j és az összes tartozéka. Szeretem, ha már egy termék csomagolása is utal a minőségre, átgondoltságra: itt minden szépen el volt rendezve, és a kisebb kartonok is úgy vannak összerakva, hogy ne okozzon fejfájást az alkatrészek kihámozása.

Most itt tartok, kicsomagoltam a rendszert, átnéztem, hogy minden megvan-e (tápegység, hálózati kábel, csavarok, rövid, nyomtatott leírás). Este majd még lencsevégre kapom a DiskStation DS420j-t, és teszek fel mindenről normális termékfotót. Addig is, akit behatóbban érdekel a DiskStation DS420j, az itt megtalálja róla a teljes leírást magyarul.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...