A Hähnel Pro Cube 2 akkutöltő bemutatója

Manapság már minden modern eszközön megtalálható az USB 3.x Type C csatlakozó, aminek a gyors adatátvitel mellett további előnye, hogy használatával immár jóval nagyobb áramerősséggel tölthetjük eszközeinket, mint az USB 2.0 különféle aljzatain keresztül. USB 3.0 esetében ez az érték 1,5 Amper, vagy 7,5 Watt, míg USB 3.1-nél ez már legfeljebb 3 Ampert, illetve 100 Wattot jelent. A gyártók jó része ezt a tulajdonságot már ki is használja, sőt, vannak, akik egyes termékeik mellé már nem is csomagolnak akkutöltőt, hanem letudják az egész „mizériát” egy USB vezetékkel, hogy az áramforrást majd az eszközön belül tölthessük (jó esetben opcionálisan azért még vásárolhatunk töltőt, amit viszont általában aranyárban mérnek). Nos, ez a folyamat javarészt jelentősen több időt vesz igénybe, mint egy dedikált töltővel, ráadásul egyszerre csak egy akkumulátort vehetünk kezelésbe. És itt jönnek képbe a „gyártóidegen” megoldások, amik jellemzően ötletes és praktikus problémakezelést kínálnak.

Nézzük dióhéjban, hogy mit is kínál a Hähnel Pro Cube 2! A terméket többféle verzióban kínálja a gyártó, így a Pro Cube 2 kapható Canon, Nikon, Olympus, FujiFilm/Panasonic, illetve Sony akkukhoz igazítottan – nálam az utóbbi, azaz a Sony változat járt, amivel az NP-BX1, az NP-FW50, illetve az NP-FZ100 akkumulátorok mellett AA méretű ceruzaakkukat is tölthetünk.

A gyári csomagolás tartalmaz egy hálózati tápegységet (többféle inzerttel, így szinte világszerte használhatjuk a töltőt külön adapter nélkül), egy autós tápkábelt (szivargyújtóba illeszthető dugasszal), három akkuinzertet, illetve az AA méretű ceruzaakkukhoz használatos töltő adaptert. A különféle betétekkel két akkumulátort lehet egyszerre tölteni, míg az AA adapterrel egyszerre négy darab ceruzaakkut energizálhatunk.

A Hähnel Pro Cube 2 előlapján található a grafikus kijelző, amin a töltési folyamat szemmel kísérhető. Az egérmozin animált piktogram jelzi a töltési folyamatot, amit százalékos kijelzéssel is elláttak. A státuszkijelző felső sorában az épp használatban lévő töltési csatorna olvasható, mint pl. USB, vagy AA.

A gyártó elmondása szerint a töltő az USB aljzatára csatlakoztatott eszközök zömét (illetve azok áramforrásait) megfelelően felismeri, így az akkumulátor töltöttségi szintje százalékjelöléssel is megjelenik. Az én telefonomnál (Xiaomi Mi A1) azonban csak az USB felirat jelent meg a kijelzőn, a töltési folyamatot a telefonon lehetett látni. A Hähnel Pro Cube 2 egyébként legfeljebb 2,4 A áramerősséggel tudja tölteni az USB aljzatára kötött eszközöket.

A töltő hátoldalán található az említett USB aljzat, a bemeneti tápcsatlakozó, valamint a töltőinzertek reteszének „kulcslyuka”. A gyári csomagolásban találunk egy apró fémtüskét, amit az említett lyukba kell benyomni, hogy a töltőinzert retesze kioldjon:

Attól függően, hogy milyen típusú akkumulátort szeretnénk tölteni, pattintsuk be a megfelelő inzertet a töltőbe. Mivel én egy Sony A7 III fényképezőgéppel rendelkezem, így az NP-FZ100 típusú áramforráshoz való töltőbetétet használtam. A gyári leírás szerint egy ilyen akkut „nulláról százra” két óra alatt tölthetünk fel a Pro Cube 2 segítségével, de két akku töltése sem tart sokkal tovább, mivel ezekre három óra elteltével tekinthetünk teljesen feltöltöttként.


A Hähnel Pro Cube 2 alján látható leírásból már kiszámolhatjuk, mennyi idő alatt fog lezárulni egy-egy töltési folyamat

Ha AA méretű ceruzaakkukat szeretnénk feltölteni, nem kell kivenni a töltőben használatos inzertet, az AA töltőbetétet egyszerűen helyezzük rá a Pro Cube 2-re, és már indulhat is a munkafolyamat.


Az AA ceruzaakkuk töltőbetétjét egyszerűen csak helyezzük fel a töltőre

A Hähnel Pro Cube 2 használata/működése roppant egyszerű: ha az áramforrásaink állapotára vagyunk kíváncsiak, merítsük le teljesen a tesztelni kívánt akkut, majd töltsük fel azt teljesen a Pro Cube 2-vel. A töltő ki fogja jelezni, hogy hány mAh ment bele az akkumulátorba. A kapott értéket vessük össze az áramforrás gyári értékével. Ha már túl nagy a két szám közti különbség, akkor ideje új akkumulátort vásárolni. A töltési folyamat még egyszerűbb, hiszen a megfelelő töltőbetét kiválasztása és behelyezése után már csak az akkukat kell a töltőbe pattintani. Egyszerre több/többféle akkumulátort energizálhatunk, de a sorrend minden esetben ugyanaz lesz: először a töltőbe helyezett áramforrások töltése fog lezajlani, s csak utána kezdődik meg az USB aljzatra csatlakoztatott eszközök kezelése.

Értékelés

A Hähnel Pro Cube 2 egy igen jó minőségű gyorstöltő, amivel egyszerre több, illetve többféle akkumulátort tölthetünk, sőt, segítségével áramforrásaink állapotát is könnyűszerrel kideríthetjük. A gyártó a töltőbetéteket külön is árulja, így nem kell újra meg újra egy teljes szettet megvásárolnunk, ha fényképezőgépet, vagy fotós rendszert váltunk. A Hähnel Pro Cube 2 segítségével a spéci Li-ion akkuk mellett a szabványos, Ni-MH AA méretű ceruza áramforrásokat is tölthetjük. Ezeket – kapacitástól és darabszámtól függően – kb. 4 óra alatt tölti fel a termék, ami kellően gyors és kíméletes töltést jelent. Bruttó 27 900 forintos ára ráadásul vetekszik a „gyári” egyszerű töltőkével, így mindenképp jobb, „Ajánlott” megoldást jelent azokkal szemben.

Hähnel Pro Cube 2

A Hähnel Pro Cube 2 akkutöltőt a Tripont Foto Video Kft.-től kaptam bemutatóra. A termék műszaki paramétereit itt találod.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...