Kedvenc fényképezőgépeim, rendszereim – második rész

Hol is hagytam abba múltkor? Ja, igen, megvan! A Nikon D3 eladásával. Szerintem nem fogjátok elhinni, vagy hülyének fogtok nézni, ha elárulom, mire cseréltem le a Nikon csúcskategóriás tükörreflexes fényképezőgépét és a méregdrága F2.8-as zoomokat. Félve is írom le, de akkoriban teljesen racionális döntésnek tűnt, hiszen megszületett a kislányom és kellett a pénz, no, meg érzelmeket váltott ki belőlem a kiszemelt fotómasina! Hogy melyikről van szó? Mutatom:

Igen, a kis m4/3-os masina az Olympus boszorkánykonyhájából! A PEN E-P1 egyszerűen megfogott és nem engedett el többé. Emlékszem, amikor bő tíz évvel ezelőtt megkaptam tesztelésre, micsoda felforgató ereje volt! Bár csak a kis összecsukható kitobjektív volt meg hozzá, az E-P1 és vele együtt a m4/3 rendszer örökre megváltoztatta fotós életemet. Nyilvánvaló, hogy ez a fotógép sem volt hibátlan, s az együtt töltött kellemes időszak egyszer véget is ért. Elkezdett hiányozni a kereső, a rövid reakcióidő, és néha már kilátszódott a képzaj is a rózsaszín köd mögül.

A MILC-ek világába belekóstoltam, és tetszett a dolog, de akkoriban (2009 környékét írtunk) még megvolt a varázsa a full frame dSLR gépeknek, és a MILC-ek sem voltak igazán hibátlanok. Gyűjtögettem hát és az E-P1 eladásából befolyó pénzzel együtt beballagtam a kedvenc fotós boltomba, ahol megvettem a Canon EOS 5D Mark II-t, amihez egy EF 24-105 mm F4L IS USM objektívet is párosítottam. Anno ez egy elég hirtelen döntés volt, de a klasszikus 5D-ből indultam ki, mondván rossz nem lehet az immár 21 MP felbontásúra duzzadt gépállat, amivel már videózni is lehet. Mondanom sem kell, hogy egy percet nem videóztam vele, és 5000 kioldást sem ért meg az 5D Mark II, már ment is a használtpiacra. Ez egy ilyen dolog, úgy tűnik..

Az 5D Mark II mellett volt egy nagyon olcsón megszerzett Olympus E-450 vázam, amit szintén nem utáltam, de igazából csak vésztartalékként tartottam, szóval sokat nem kattintgattam vele. Amit viszont nagyon megkedveltem, az szerintem az ország utolsó hivatalosan eladott E-620-as Olympus fényképezőgépe volt. Ezt kihajtható kijelzője és remek ergonómiája tette naggyá, mert képminősége – bár a webes felületekre megfelelt – nem volt túl fényes már akkor sem.

Újfent jól jártak velem, mert mindkét Olympus szettet eladtam. A m4/3 világába csöppentem vissza a Panasonic DMC-GX1-gyel, amit viszonylag sokáig nyüstöltem, 2012-ben még New Yorkot is megjárta velem. Ezt a gépet tényleg rongyosra használtam, hátsó paraméterező tárcsája például annyira elkopott, hogy szabadon futóvá vált, és vihettem szervizbe javíttatni. Vettem hozzá elektronikus keresőt, amit a kicsomagolás pillanata után soha többé nem vettem le róla. Erre a gépre már „normálisabb” üvegeket is csavartam, például a képen látható Olympus 75 mm F1.8-at, aminek mindig is csodáltam a szép háttérmosását.

Közben a GX1 mellett már megvolt a Nikon D700 full frame képérzékelős tükörreflexes fotómasinám, ami egyszerűen egy műszaki remekmű volt. Ezt a vázat 2012-ben, negyvenedik születésnapomra vásároltam; csupán egy 60 mm-es makró és egy 85 mm F1.8D objektív volt mellé (később azért egy 50 mm F1.4G is beugrott a táskámba). Minden fotós alkalom egy élmény volt vele, nagyon szerettem kézbe venni, szemhez emelni, a kezelőszerveket nyomkodni-tekergetni. Ez igaz szerelem volt anno! Csak az a 12 MP lett volna több..

De hűtlen kutya voltam, a GX1 és a D700 ment a levesbe, s jött helyettük a Panasonic DMC-GH3 a 7-14 mm F4, a 12-35 mm F2.8, a 35-100 mm F2.8 és a 100-300 mm F4-5.6 objektívekkel karöltve. Több évnyi megelégedett és önfeledt fotózás/videózás következett. A GH3 volt az a gép, ami igazán megszerettette velem a Panasonic menürendszerét és kezelőfelületét. A map napig állítom, hogy számomra ez a felület az, ami tökéletes! Ha kellene, szerintem még mindig ellavíroznék benne akár csukott szemmel is! Rengeteg termékfotót és videót készítettem a GH3-mal. Több országot is megjárt velem a szett, akadt olyan hely is, ahová nem vittem magammal akkutöltőt, mert a GH3 két akkuval több mint 1000 felvételt is simán kibírt! Nem is csoda, hogy a készüléket csak utódja, a GH4 váltotta:

Nem lennék igazi kütyüimádó és technokrata, ha nem toltam volna túl ezt a mókát. A GH3 és a GH4 mellett még a GX7 is felkerült a fotós eszközeim listájára. A GX7-ben nagyon szerettem a felhajtható elektronikus keresőt, de a váz „távmérős” kialakítása is tetszett. Az objektívek köre is bővült rendesen, már nem csak zoomokkal, hanem fixekkel is tele volt a fiókom:

A fotós hobbi és munkakör rendkívül költséges tud lenni. Főleg akkor igaz ez, ha fotósunk agya néha elborul, és elkezd ugrálni a rendszerek között. A GH4 és a GX7 (valamint a m4/3-os obik) eladása után befizettem egy Nikon D610 tükrösre, amihez vettem még egy Sigma 105 mm-es makrót, egy Nikon 50 mm F1.4-et és egy Nikon 18-35 mm F3.5-4.5G ED optikát. Szerintem a kedvenc fotógépeim közül szegény Nikon D610 volt az, amelyiket a legkevésbé szerettem, de kellett a lencserendszerek tesztelése miatt.

Persze, röviddel ezután a megalománia ismét magával rántott, a D610 mellé – egyszer élünk, nem? – befigyelt egy Canon EOS 6D is, amihez vettem még egy akkor frissen megjelent EF 50 mm F1.8 STM optikát. Mondjuk, a Nikon és a Canon gépeket még meg tudtam magamnak és a feleségemnek magyarázni azzal, hogy hát ezekre érkezik az összes új objektív, amit tesztelnem kell, így hát munkaeszközök, tehát kellenek.

Aztán idővel „elkopott” a Nikon rendszer, jött helyette egy Olympus OM-D E-M5 Mark II, hiszen akad tesztelendő m4/3-os optika is bőven, nem igaz? Az Olympus gépe ráadásul bitang jól nézett ki, az egész egy masszív, „egy tömbből faragott” szépség volt.

Ja, az volt, míg meg nem untam, és ment a levesbe a Canon 6D-vel együtt ez is. Valami igazán profi gépre, rendszerre vágytam, ami mégis kicsi, könnyű, de strapabíró.

Igen, a fenti képből már jól sejtitek: az Olympus OM-D gépcsaládnál maradtam, az akkori csúcsmodellt, az E-M1 Mark II-t vettem meg a profi F2.8-as zoomokkal és egy 60-as makróval kiegészítve. Közben – másodgépnek – beficcent még egy Panasonic DC-G80 és egy 12-60-as kitobjektív is. Utóbbiakkal minden nap dolgoztam, a kis Panával készítettem a cikkekhez a tárgyfotókat, vele teszteltem a Panasonic-tól kapott optikákat. Nagyon kedveltem a menüjét és a gombkiosztását, a kezelőfelületét. Az Olympus sokkal profibb gép volt, de nem tudtam megbarátkozni vele.

Folytatásként következik majd a harmadik rész, amiben a „legfrissebb” gépekről lesz szó, és igyekszem valamiféle konklúziót is írni, hogy mégis melyiket és miért szerettem a legjobban a felsoroltak közül. Stay tuned!

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...