Átverés volt az X-Tra projekt?

Tavaly november közepén sajnos én is írtam arról a fejlesztésről, ami úgy tűnt, hogy „forradalmi” változásokat hozhat a fényképezőgépek és videokamerák áramellátását illetően: az „X-Tra” névre keresztelt akkumulátorok fejlesztői „már túl szép, hogy igaz legyen” tulajdonságokkal hirdették találmányaikat, s tették ezt olyan meggyőzően, hogy világszerte szinte a teljes szaksajtó felült az édes szavaknak. A kickstarter.com közösségi pénzgyűjtő oldalon kalapozták össze a tömeggyártáshoz szükséges pénzt, de úgy tűnik, hogy a több mint 1500 támogató hoppon fog maradni (bő 220 000 dollárt adtak össze).

A canonrumors.com szerkesztője adta hírül először, hogy nagy valószínűséggel átverés az egész sztori, ugyanis nem kapta meg a jutalékát azután, hogy olvasókat irányított át a projektre (az úgynevezett KickBooster társprogramon keresztül lehetségesek az efféle üzleti együttműködések). Elsőre ez önmagában nem is lenne gyanús, hiszen lehet egy egyszerű kommunikációs probléma is a felek között, ám időközben a projekt támogatói szintén megkérdőjelezték a kampány legitimitását az alapítók szelektív és homályos kommunikációja miatt. Sajnos ezt, és a kritikákat követően sem született végleges határidő a termékek kiszállítása kapcsán, a korábbi időpontokon pedig már rég túl vagyunk.

Kiderült továbbá, hogy a vállalkozás „vezérigazgatója”, aki a termékeket reklámozó videókban is szerepel, csupán egy modell, aki több egyéb gyártó termékhirdetésében is feltűnt már (egy modellnek nyilván ez a feladata, a munkaköre, szóval nem hibáztatható). A dpreview.com szerkesztősége megkereste például a kickstarter.com oldalt, hogy mit tudnak az ügyről. Azt az információt kapták, hogy az X-Tra projektet már többen gyanúsnak jelentették, így hát kivizsgálást indítottak az ügyben, de egyelőre még zajlanak az elemzések, tehát még nem lehet semmi pontosabbat kijelenteni.

Az X-Tra kickstarter.com projektje rendkívül hiteles volt, hiszen – ahogyan a dpreview.com híre is részletezi – megfelelt egy sor elvárásnak és kritériumnak, hogy megérdemelje a „hiteles” jelzőt. A dpreview.com az alábbiak szerint ítélte legitimnek a projektet:

  • A kampány lényegi leírást és részletes. ésszerű specifikációkat tartalmazott, ami egy ilyen termékről el is várható
  • A projekt ésszerű idővonalon haladt
  • A fotók és videók egy működő prototípust mutattak
  • A vállalat működő Instagram fiókkal rendelkezik, ahol számtalan termékfotó látható még most is
  • A szaksajtó részére egy teljes, tartalmas médiakészletet biztosítottak (sajtóközlemény, fotók és videók)
  • És ami a legfontosabb, a Kickstarter azt mondta, hogy a projekt alkotójának személyazonosságát ellenőrizték (cím, név és valamilyen személyazonosító okmány alapján)

Egy a közösség által finanszírozott projekt esetében mindig óvatosnak kell lenni, és – sajnos – felelősséget senki sem tud vállalni, hiszen a csalók a legkifinomultabb ellenőrző rendszereket is képesek átverni. Ugyanakkor muszáj lesz valamilyen megoldást találni erre a kérdésre, hiszen a csalások lassan olyan mértékű bizalmatlanságot keltenek, hogy a legitim projektek lehetetlenülnek el.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...