A Canon lebuktatja a hamis kiegészítőket

Ha vásárolunk egy fényképezőgépet/kamerát – bármit -, aminek működéséhez akkura van szükség, akkor általában a gyártó ad hozzá saját gyártásút – egyet. Vannak olyan termékek, melyek azonban egy töltéssel csak nagyon kevés ideig működnek (vagy csupán esetenként huzamosabb ideig használjuk a gépet), ezért vagy külső áramforrásra (pl. hálózati adapterre), vagy pótakkumulátorokra lesz szükségünk. Igen ám, de a gyári áramforrások egyáltalán nem olcsók, de legalább drágák; a magas árnak azonban oka van: ezeket az eszközöket úgy tervezik, hogy biztonságosan működjenek teljes élettartamuk alatt és lehetőleg optimális teljesítményt nyújtsanak a használatuk során. Ráadásul a gyári akku kommunikál azzal az eszközzel, amiben használják. A kommunikáció a régebbi, „buta” akkuknál kimerül a töltöttség mértékének visszajelzésében, de a modernebb eszközök komolyabb vezérlőelektronikával is fel vannak szerelve, melyek képesek minden körülményt figyelembe véve, s azoknak megfelelve, árammal ellátni az adott készüléket.

hamis-eredeti

Balra egy eredeti Canon akkutöltő belseje,  míg jobbra egy hamisítvány látható (szimulált kép)

Gyakran esünk kísértésbe, hogy a fényképezőgépünkhöz, kameránkhoz idegen, „noname” gyártótól vásároljunk áramforrást, hiszen azok általában töredékébe kerülnek a gyárinak. Azonban vegyük figyelembe, hogy ezek az idegen akkuk nem rendelkeznek optimalizált elektronikával, töltöttségi szintjük visszajelzése nem pontos, esetenként nem is tölti őket a készülékünk töltője; ráadásul adott esetben veszélyesek is lehetnek (feldagadnak, kigyulladnak, felrobbanhatnak). „Olcsó húsnak híg a leve” tartja a mondás, és nem véletlenül. Persze, gondolhatjuk azt is, hogy minden nagy márka vérszemet kapott és extra profitot akar termelni, azért adja olyan drágán a kiegészítőket (persze, részben ez is közre játszik az egyenletben, de messze nem olyan mértékben, mint hinnénk), de alapvetően az a helyzet, hogy a mérnöki munkát, a beszerelt alkatrészeket, a minden részletben jobb minőséget meg kell fizetni.

Azonban nem csak az utángyártott termékek okozhatnak problémákat, hanem a hamis eszközök is, melyeket a gyártó neve, márkajelzése alatt forgalmaznak. Ezek a berendezések külsőre általában majdnem teljesen azonosak az eredetivel, de a rosszabb minőségű kópiáknál a feliratok, a logók, vagy akár a kialakítás formája, a felhasznált anyagok minősége is erősen eltérhet. A hamis termékek – az utángyártottakkal szemben – szinte garantáltan hibás működéshez vezetnek, ugyanis – ha egyáltalán működőképes eszközt kapunk kézhez, s nem csak egy feliratozott „téglát” – belsejükben garantáltan a legolcsóbb, legrosszabb minőségű alkatrészeket találjuk a profitmaximalizálás miatt. A Canon oldalán részletesen tájékozódhatunk afelől, hogy vásárláskor mire ügyeljünk, milyen részletekre figyeljünk oda fokozott éberséggel. Aki ráér, és kifejezetten jártasnak hiszi magát abban, hogy melyik az eredeti és melyik a hamisítvány, az végigjátszhatja azt a kvízt, ahol el kell döntenünk, melyik a felsorakoztatott két eszköz közül az eredeti. Erre tessék.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...