Minden fejlődik – minden, ami él, fejlődik. Minden, amibe energiát fektetünk, fejlődik, s egyszer csak elkezd gyümölcsözni, kiteljesedni. Életünk során folyamatosan tanulunk – néha kisebb, néha nagyobb lépéseket teszünk a „tökéletes” felé (az más kérdés, hogy azt sosem érjük el). Az fstoppers.com anyaga kevésbé filozofikus, ám sokkal inkább szórakoztató irányból közelíti meg a fotós „egyedfejlődését”. A posztban öt lépcsőt nevez meg a szerző, amin a fotósok, fotózással foglalkozók nagy része végigmegy élete során. Vigyázat, nem ér szigorúan komolyan venni!
Első lépcsőfok: „Katt-katt – ezt is kapjuk még lencsevégre!”
Ó, emlékezzünk csak vissza azokra a régi szép időkre, amikor még minden és mindenki fotogén volt! Bár ifjú fotósunknak még halvány lila gőze sincs arról, hogyan működik a fényképezőgépe, mindent és mindenkit lekap – a szó szoros értelmében véve! Barátokat, kutyákat, embereket, fákat, csigákat, fűszálakat, autókat, a napkeltét, a naplementét, és – persze – saját magát. Majd – a „fiatalság bolondság” cégére alatt mindent feltesz a közösségi hálóra: Facebook, Instagram, Tumblr, DeviantArt, MySpace – egyik sincs biztonságban a képek elől!
Második lépcsőfok: „Hoppá, valami már rémlik!”
Várj egy kicsit! Valami történik itten! Fiatal fotósunk néha meglát valamit egy-egy felvételén, ami a többin nincs jelen. Látni egyfajta esztétikumot egyes képeken; van valami bennük, ami megfogja a nézőt. Az emberek hozzászólnak, szeretik, majd meg is osztják másokkal a fotót. Az emberek kedvelik a képet. Fiatal fotósunk elgondolkozik, majd arra jön rá, hogy ez a fotózásos játék, többről szól, több annál, mint ami eddig volt – talán ebből még lehet valami, talán ebből még lehet több annál, mint a barátok emlékezetes pillanatainak megörökítése, a virágok és a fűszálak „csak úgy” lefotózása a móka kedvéért. Talán egy üzletet is építhetünk erre? Hát persze! Szinte azonnal megszületik a cég neve és/vagy létrejön a weboldala, és a közösségi hálóra feltöltött képek áradata egy rendetlen folyammá duzzad.
Harmadik lépcsőfok: „Meló!!4!44!!”
„Azt a mindenit, meló van” – még ha ingyen is, de már dolgozik a fotós barátunk. Először csak a baráti kör egyes tagjai, majd később vadidegenek is felkeresik azzal a kéréssel, hogy fotózzon nekik. Ha barátunk üzleti vénával rendelkezik, akkor előbb-utóbb pénzt kezd kérni az elkattintott felvételekért, ám egyelőre ekkor még elfordulnak tőle a „megrendelők”, így hát marad az ingyenes fotózás.
Negyedik lépcsőfok: „A szorgalom meghozza gyümölcsét”
Kitartó barátunk éjt nappallá téve dolgozott, majd egyszer csak, szinte egyik pillanatról a másikra – az emberek elkezdik észre venni a munkáját. Barátok és a család helyett immár ügynökségek érdeklődnek munkái iránt, és legitim, igazi pénzzel fizetős ügyfelek kezdenek el szaporodni körülötte. A sok tanulás, a saját stílusirányzat csiszolgatása és egy pár szerencsés kapcsolat meghozta eredményét.
Ötödik lépcsőfok: „A kiteljesedés – vagy nem”
Az ötödik lépcsőfokról a legnehezebb írni, mivel rengeteg variációja létezik. Ha fiatal fotós barátunk tovább fejlődik, gyarapszik, tehetséges emberek veszik körbe, akkor tovább léphet azon profi fotósok világába, akik magazinoknak dolgoznak, akik a sarki óriásplakátot megtöltik tartalommal stb., és minden reggel mosollyal az arcán kelhet fel. Ha azonban barátunkat „rossz” tömeg veszi körül, akkor könnyen az a megcsömörlött, cinikus, öntelt személyé változhat, akivel szinte minden iparágazat dugig van.
Egyéni csapásirányunk, fejlődésünk útja stb.
Bár a fejlődési stádiumai mindenkinek egyedi módon alakulnak, a fő csapásirány mégis nagyon hasonló. Ennek ellenére mindenki maga dönti el, hogy számára melyik irány az ideális. Olyan sok lehetőség, olyan sok irány van, hogy csak kemény munkával és hihetetlen mértékű összpontosítással lehetünk sikeresek ebben az ágazatban. Mint minden kreatív irányzat, úgy a fényképészet is egy életen át tartó utazás, ami azzal a pillanattal kezdődik, amikor először emeljük szemünkhöz a gépet. (Forrás: fstoppers.com, készült John Schell írása alapján)
