Ilyen képe van a telefotó objektívek királyának, a Canon EF 1200 mm F5.6 L USM-nek

A Canon 1200 mm F5.6 L USM először 1984-ben jelent meg a Los Angelesi nyári olimpián FD bajonettel, majd a gyártó 1993 júliusában kiadta az EF végű változatot is. Az említett olimpiai játékokra a Canon ötöt adott kölcsön a médiának; a később visszaküldött objektíveket a kilencvenes években átalakították EF bajonettesre a gyárban. Az újonnan utoljára 89 600 dollárért árult lencserendszerről nagyot hallgat a Canon. Soha nem közölt számokat például arról, hogy összesen hány darab készült ebből a szörnyetegből. Egyes források szerint vagy 100 példány gördült le a gyártósorokról, de mások szerint legfeljebb 20 darab létezik belőle szerte a világon.

Kép forrása: wikipedia.org

Annak, aki mostanság szeretne magának vásárolni egy ilyen objektívet, mélyen a zsebébe kell nyúlnia: ellenbe a többi használt objektívvel a Canon EF 1200 mm F5.6 L USM ára nem lefelé, hanem meredeken felfelé ívelt. Utoljára most augusztusban volt belőle egy eladó darab, amiért majdnem 39 millió forintot kértek. Már az eredeti, bolti ára is erős túlzás volt, hiszen egy 1200 mm gyújtótávolságú apokromát refraktor hasonló kezdő fényértékkel és a szükséges átalakítókkal bőven megvan 2 millióból. Csupán az autofókuszról kell lemondania a távcső használójának, mivel a Canon EF 1200 mm-es ágyújában még képstabilizátor sem volt.

A kicsit fentebb említett eladó, az MPB Photographic összeállított egy rövid videót az objektívről, ahol megnézhetjük, hogy a való világban hogyan teljesít ez a 24-szeres nagyítású behemót. Az érdekesség kedvéért a srácok felteszik rá az 1,4x és a 2x konvertereket is, de látható lesz, hogyan fest az ágyúcső végén egy EOS-M váz. Íme:

canon50mm canon200mm canon400mm canon1200mm canon1680mm canon2400mm

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...