Mindig rácsodálkozom, hogy mekkora lépéseket tesz a technológia.. S bár manapság a tárgyfelismerés még mindig viszonylag gyerekcipőben jár (még akkor is trükkös feladat a számítógépek részére, ha a felismerésben okos algoritmusok és emberek segítenek), a Google igen komoly eredményeket ért el az utóbbi időben. A legújabb felismerő rendszerük könnyedén felismeri egy jelenet objektumainak zömét, még akkor is, ha azok részben takarásban vannak. A megoldás kulcsa egy neurális hálózat, ami pillanatok alatt képes finomítani a keresési kritériumokon anélkül, hogy óriási számítási kapacitásokat venne ehhez igénybe.
A végeredmény egy olyan, sokkal mélyebb elemzésre és keresésre képes rendszer, amely egyszerre tud több(féle) objektumot felismerni, és hatékonyan találgat, ha épp bizonytalan a meghatározásban. Például a nappaliban számtalan tárgy felismerésére képes már – akár (így a Google) egy „repülő macskát” is gond nélkül megnevez. Ez az új technológia egyelőre még kezdetleges, de az internetes óriás máris látja a rendszer bevetésének lehetőségeit például a képkeresésben, vagy az önműködő autóknál. Igen nagy valószínűséggel a fotóipar is kamatoztathatja majd ezeket az eljárásokat; sokkal pontosabb lehet az arcfelismerés és az arckövetés – hogy két már meglévő és (úgy ahogy) működő elemet nevesítsek. Ne lepődjünk hát meg, ha egyszer csak sokkal gyorsabban és pontosabban keres a Google még abban az esetben is, ha csak egy határozatlan szempontot adunk meg. (Forrás: engadget.com)






a jövő tartalmából: a google/younameitmamutcég felismerte egyik képen a nappalidban a házi készítésű bombát, majd autómatikus légicsapást kért (és kapott) a kép koordinátái alapján. mindenki boldog és végre megnyugodhat.
Igen. Ugyanazzal a késsel lehet szobrot faragni és ölni is. A hiba nem a késben van és nem is a kés feltalálójában.
a kést épphogy kifejlesztetted, már épphogy kezd bizonyítani, hogy piacképes…
…aztán hirtelen eladtad az egész céget késestül mindenestül valamelyik nagynak (google, fb, ms, bármelyik) és tőlük lehet licencelni. (persze ennyi erővel használhatsz bicskát is, csak az nem mindig praktikus)
gusztustalannak tartom, h a képeimet elemezgetik, „nézegetik”.
nyilván azért teszik, h infóhoz jussanak és fel is használják valamilyen célra…
gyanítom, nem szobrot faragnak majd belőle. művészetre nincs ennyi pénz.