Kis lépés a Sony-nak, de hatalmas ugrás a szenzortechnológiának: íme, az ívelt szenzor!

Megjelent a neten az első hivatalos termékfotó a Sony ívelt felületű, full frame (36 x 24 mm) méretű képérzékelőjéről, ami megváltoztathatja a fotózás világát. Már idén áprilisban is lehetett látni képeket az újdonságról, s a Sony csöppet sem igyekezett, hogy titokban tartsa fejlesztését – miért is tette volna? A japán cég mindent maga tervezett és gyártott, az ívelt lapka gyártósora is saját tervezés; a vállalat elmondása szerint most már sokkal közelebb állnak a tömeggyártáshoz, mint korábban.

curved_sony_sensor

A szenzor íveltsége megegyezik az emberi szemével; ennek köszönhetően a hagyományos lapkákhoz képest 1,4-szeresére nőhet középen az érzékenység, míg a sarkokban ez az érték eléri a kétszerest. Mindemellett sikerült csökkenteni a holtáram okozta zajszintet (a holtáram, vagy sötét áram az az áram, ami zéró mennyiségű beeső fény mellett is folyik a pixelekben). Mivel a fény nem lapos szögben, hanem gyakorlatilag merőlegesen éri el a szenzor sarkait is, ezért nincs szükség olyan szoftveres (vagy hardveres) korrekciókra, mint korábban, így laposabb, nagyobb fényértékű objektíveket lehet majd használni az ilyen képérzékelővel ellátott gépeknél (lásd majd az RX1 utódot például). A Sony az idei „2014 Symposia on VLSI Technology and Circuits” szakrendezvényen bemutatta az e technológiára épülő full frame és „okostelefon méretű” (azaz azokba való) változatát az ívelt szenzornak. Szinte azonnal felröppentek a pletykák (lásd fentebb is), hogy az RX2-ben már ilyen lapkára fog rajzolni az optika. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...