Saját esküvőmet egy volt munkatársam fotózta; mivel évek óta ismertük egymást, tudtuk azt is, hogy hobbink a fotózás – nem egy jól sikerült képet mutogattunk egymásnak napközben. S bár tisztában voltam vele, hogy „nem illik” elkérni a nyers fájlokat, azért megkérdeztem, hogy adna-e esetleg párat, hadd nézzem meg, mit tud a gépe és mit tudok én kihozni belőlük otthon. Nemleges válasza nem lepett meg, de azért kicsit rosszul esett, hiszen nem az összes fényképet szerettem volna megkapni és nem mutogatni hívtam volna elő ezeket magam, hanem csak kedvtelésből, kíváncsiságból.
Az esküvőfotós – csakúgy, mint bárki más – soha sem fogja odaadni a digitális negatívokat az ügyfélnek. Bármennyire bevett szokás ez, sokan mégis megsértődnek, sőt, fel is háborodnak azon, ha a fotós elutasítja a kérést. „De hát fizetek a fotózásért, miért nem kaphatom meg a nyers fájlokat is? Az én esküvőm, jogom van hozzájuk!” – gondolhatják sokan. Pedig nem, ez egyáltalán nem így van. Az elkészített fotó mindig is a fényképezőgépet elkattintó szellemi tulajdona. Attól, hogy kapunk róla másolatot – pénzért -, még nem szereztünk jogot a negatívokra. Ráadásul a megbízott fotós nem a nyersképeket árulja, amikor ajánlatot ad nekünk, hanem szaktudását, aminek végterméke az a fénykép(sorozat), amit átnyújt nekünk (JPEG-ben) pendrive-on, vagy kinyomtatva, albumban.
„Ha megkérünk egy fényképészt, hogy adja át nekünk pendrive-on, DVD-n, vagy a felhőbe feltöltve a nyers fájlokat, az olyan, mintha egy írótól elkérnénk a kéziratot szerkesztetlenül, formázatlanul, a végtermékbe be nem került bekezdésekkel, fejezetekkel együtt.” (idézet a petapixel.com oldalról)
Az előhívatlan, szerkesztetlen képek nem teljes történetet mesélnek, nem az igazi történetet mondják el, nem nyújtanak „kerek egész élményt” az eseményről (jelen esetben az esküvőről, ugye). Amikor megbízol egy fotóst az életed egyik legfontosabb eseményének megörökítésével, akkor bizalmat szavazol neki, a munkájának. A fotós majd a teljes munkafolyamat végén átnyújtja neked azt a (remélhetőleg) életre szóló élményt megörökítő és méltó módon tükröző produktumot, amit fényképnek hívunk. Amikor kifizeted a fotóst, nem csak a kattintgatásokért fizetsz, hanem az ő látásmódjáért, az ő művészi „adalékanyagáért”, amitől olyan jellegzetes lesz a kép, hiszen egy fénykép nem csak expozíciós időből, rekeszértékből, érzékenységből és fehéregyensúlyból áll.
Ugyanígy, ha egy írótól megveszed a könyvet, akkor sem választhatod meg a szavakat, vagy az illusztrációkat az oldalakon. Amit viszont megválaszthatsz, az a formátum, amiben elviszed a könyvet: digitálisan (pl. PDF-ben), vagy díszes keménykötésben.
A témához megkérdeztem Deutsch Richárd esküvőfotóst, hogy ő hogyan látja a kérdést, ő miért nem ad át senkinek nyers fájlokat, íme:
„Ez egy többtényezős dolog. Egyfelől amikor megnyomom a fényképezőgépem kioldóját, már tudom, hogy mit szeretnék azzal a képpel elmondani, vagy megmutatni, és azt is, hogy ehhez a mondanivalóhoz milyen utómunkát fog kapni az adott fotó. A nyers kép ennek csak egy részlete és könnyen előfordulhat, hogy nyersben egészen mást sugall, mint amit én el szerettem volna érni. A másik része a dolognak, hogy egy esküvő nem steril környezet, sokan mozognak körülöttünk és rengeteg mellékszereplő látható a fotóinkon, ezért minden mozzanatról igyekszem több képet elkészíteni, hogy a párnak aztán már csak a legjobbat adjam át, kihagyva azokat, ahol valaki pislog, tüsszent, hunyorog, vagy esetleg belépett elém kitakarva ezzel a képek főszereplőit. A harmadik dolog pedig abban rejlik, hogy én és a fényképezőgépem sem vagyunk tökéletesek. Vétünk hibákat, amiket a feldolgozás során kijavítok, eltüntetek, ezeket pedig nem szeretem mutogatni.
Ez csak néhány a főbb okok közül, hiszen tárolni és kezelni is eléggé nehézkes egy ekkora anyagot, az ügyfelek többsége erre nincs felkészülve, ráadásul nem is nyúlhat hozzá, mert az én szellemi termékem, tehát nem dolgozhatja fel újra és mutathatja meg a barátainak a közösségi oldalakon, hogy milyen ügyes is ő az utómunkában. Ha mégis megtenné, nem csak szerzői jogot sértene, de az én megítélésemet is ronthatná, ha olyan utómunkát ad a képnek, amely mások szemében negatív, vagy kevésbé dekoratív.”
