Fontosak számodra a fényképeid? Akkor cselekedj!

Az Internet egyik úttörője, Vint Cerf egy beszélgetés során figyelmeztette az emberiséget egy új, digitális „sötét kor” elől. Cerf ezzel a kifejezéssel az Európai középkor sötét időszakára utalt, amelyből csak nagyon kevés feljegyzés maradt fenn, így szinte alig tudunk valamit róla. Az utalás teljesen jogos annak tükrében, hogy manapság szinte minden adatunkat kizárólag digitális formában tárolunk – mindegy, hogy fent a felhőben, vagy saját számítógépünk merevlemezén. „Ha nem találunk megfelelő megoldást, a 21. századunk az információk, az emlékek fekete lyukává változhat. Azért digitalizáljuk emlékeinket, iratainkat, mert azt hisszük, így megtarthatjuk őket az örökkévalóságnak, azonban azt nem vesszük észre, hogy ha nem teszünk megfelelő lépéseket, akkor azok a digitalizált változatok egy cseppet sem lesznek biztonságosabbak, sőt, még könnyebben elveszhetnek, mint analóg ellentételeik.” – mondta Cerf az American Association for the Advancement of Science konferencián San Joséban.

vintcerf

Kiemelte személyes emlékeink, fotóink elvesztésének veszélyét: „Többféle formátuma van a digitális képeknek, videóknak, ám azon formátumoknak szoftverre van szüksége ahhoz, hogy megjeleníthetőek legyenek. Néha azok a szabványok, melyeket ezen objektumok létrehozásakor használunk, idővel egyszerűen kikopnak a köztudatból, a használatból, helyükre pedig más, új alternatívák lépnek; a szoftver végül, aminek az lenne a feladata, hogy megjelenítse képeinket, már nem kezeli a régebbi formátumokat, így a régi képanyag többé nem megjeleníthető, elveszett. Ez a jelenség azokat érinti, akik digitális formában tárolják képeiket, mivel ezek csupán pár maréknyi bitként léteznek. A fájlrendszer nem tudja értelmezni ezeket a bithalmazokat, ehhez célszoftverre van szükségünk. Ha úgy vesszük, máris elveszítettük a szóban forgó fotót. Ha vannak olyan képeink, melyek nagyon-nagyon fontosak számunkra, akkor az a legjobb, ha kinyomtatjuk őket.”

adat

Képeink több helyen, több helyszínen való tárolása ideiglenesen jó ötletnek tűnhet, ám ezek a digitális tárolási megoldások mind ugyanabban a kórban szenvednek, ami hosszútávon elkerülhetetlenné válik: ez pedig nem más, mint az „adatrothadás” (data rot). Hosszabb távú megoldás lehet a felhőben való adattárolás (pl. Google, Amazon, Microsoft szolgáltatásain keresztül), de ez drága lehet, és itt sincs abszolút garancia arra, hogy adataink megmaradnak évtizedeken át. Az egyetlen megbízható megoldás tehát valóban az lehet, amit Cerf mondott: nyomtassuk ki fontos felvételeinket és tároljuk a nyomatot biztonságos helyen. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...