IV. Működés, újdonságok – folytatás
Nem maradt ki a „Kiemelés és árnyékvezérlés” funkció sem, itt egy gombnyomással (és a két vezérlőtárcsa elforgatásával) igazíthatjuk ki a téma bebukott és kiégett részleteit. Ezt a szolgáltatást használhatjuk HDR funkcióként is, noha a Mark II dedikált HDR készítéssel is meg lett áldva.
Az Olympus OM-D E-M5 Mark II sorozatfelvételi sebessége S-AF fókusszal (élességállítás az első kioldás előtt, majd az összes képnél marad az elsőnél beállított élesség) 10 kép/mp, C-AF fókusszal (folyamatos élességállítás minden képhez) 5 kép/mp, a puffer pedig 24 RAW fájl tárolására elég. Látszik tehát, hogy a gyártó itt is megpróbálta kicsit behúzni a féket, ugyanis az E-M1-nél ezek az értékek a legújabb firmware-rel: 10 kép/mp, 9 kép/mp, és 50 RAW fájl tárolható a pufferben. A Mark II általános működési sebessége kellemesen gyors, azonban kellemetlen meglepetésként ért, hogy bekapcsolás utáni feléledése kissé lomha ebben a kategóriában. Stopperrel próbáltam kimérni az első kép elkészítéséig eltelő időt, ami körülbelül 1 mp-re jött ki átlagosan.
A Mark II is megkapta a szokásos csecsebecséket, mint például a művészi szűrőket, a keretezést; azonban a nagy durranást a 40 MP-es nagyfelbontású mód hozta. Ezt kiválasztva – amint már a neve is elárulja – majdnem 40 MP felbontású, azaz 7296 x 5472 pixeles RAW/JPEG fotókat készíthetünk. Korlátozások: F8 lehet a legszűkebb rekesz, ISO 1600 lehet a legmagasabb érzékenységi szint, 8 mp lehet a leghosszabb záridő, a mód aktiválása után külön, ismételten engedélyezni kell a RAW fájlok rögzítését (hiába van normál módban a RAW+JPEG, vagy csak a RAW beállítva), és a szolgáltatást csak nagyon stabil állvánnyal, lehetőleg távkioldó használatával lehet hasznosítani statikus témákra, különben élvezhetetlen lesz az eredmény (tájképek, portrék kizárva, stúdióban csendéletek és tárgyfotók előnyben). A Prágai utazásom során készített interjúmból kiderült, hogy ezekre a korlátozásokra egyrészt a fényképezőgép (korlátozott) számítási teljesítménye miatt volt szükség, másrészt a fejlesztők így, ezen határparaméterek betartásával tudják biztosítani a lehető legjobb képminőséget. A nagy fájlok (JPEG-ben átlagosan 19 MB vs. 8 MB normál mód) már önmagukban is elképesztő mennyiségű részletet tárnak elénk, de leméretezve még jobb képminőség érhető el. Sajnos, zajcsökkentés szempontjából nem lehet kiaknázni ezt a funkciót, hiszen ISO 1600 a felső limit.
Kattints
De hogyan keletkezik ez a 40 MP-es kép? Nos, a Mark II összesen 8 (nyolc) képkockából állítja össze a végleges nagyfelbontású fotót. Az első négy képhez a szenzor egy-egy teljes pixelnyit mozdul el négyzetrács mintában úgy, hogy eközben a Bayer féle színszűrő hatását kioltsa a rendszer. Ezután félpixelnyivel felfelé és balra mozdul el a képérzékelő, és megismétli az előbbi mozgást. Ezzel a második lépéssel a gép a pixelek közti „rést” is feltölti információval, ami gyakorlatilag megduplázza a vízszintes és függőleges felbontást. Mivel azonban van némi átfedés az eredeti négy és a fél pixellel eltolt pixelek közt, ezért az eredetileg 64 MP-es RAW fájlból a képalkotó algoritmus 40 MP-t használ fel.
A szenzor léptetéséért a képstabilizátor felel, s mivel igen finom mozgást kell eközben végeznie a rendszernek, ezért a mérnököknek át kellett tervezniük az 5-tengelyes stabilizátort. Felmerült a kérdés, hogy a nagyfelbontású mód bekerülhet-e majd a későbbiek során egy firmware frissítéssel a többi, szintén 5-tengelyes képstabilizátorral felvértezett Olympus fényképezőgépbe, de sajnos a válasz nem volt megnyugtató: az illetékesek egyelőre vizsgálják a helyzetet, ám mivel az új rendszer sokkal kifinomultabban tevékenykedik, ezért nem valószínű, hogy alkatrészcsere, vagy mélyrehatóbb jusztírozás nélkül, kizárólag szoftveres módon megoldható legyen az implementáció.
A 40 MP-es módhoz kapcsolódik lazán, hogy a Mark II-ben is van WiFi modul, így nem kell vezetékes távkioldóval bajlódni, hanem okostelefonnal, táblagéppel is használható a funkció. Ehhez csupán telepíteni kell az Olympus ingyenes alkalmazását, az OI.Share-t, amely iOS és Android oprendszerek alá egyaránt elérhető.
A Prágai próba során remek szórakozást nyújtott a „Live Composite” mód, amely lehetővé teszi több rövid(ebb) expozíció egy végleges, hosszú záridős képé való összegzését. Ehhez válasszuk ki a Manuális módot, majd a vezérlőtárcsával menjünk túl a bulb-on és a Live Time-on. Azt azért közben megjegyezném, hogy az állvány használata itt is kötelező! Nos, ha készen állunk a felvételre, nyomjuk meg a kioldót egyszer, ekkor a gép egy előkészítő képkockát készít, ami után kezdődhet az éles munka. Az összegző fotóra csak azok a képi elemek kerülnek fel, melyek világosabbak az előzőnél. Például fényfestésnél egészen addig nincs változás az előnézeti képen (és az összegző képkockán), míg új fénysávot nem észlelt az elektronika. Tűzijáték, fényfestés, csillagfotó – ezek jutnak elsőre eszembe ehhez. Pár minta:
Egyéb, említésre méltó szolgáltatások és funkciók:
- 1/16 000 mp-es záridő elektronikus zárral
- Tömörítetlen HDMI jelkimenet
- 5 FÉ előnyt nyújtó képstabilizátor (lásd fent)
- 2,36 millió képpontos elektronikus kereső
- Dönthető, kihajtható és elforgatható kijelző
- Mikrofon bemenet
- Időjárásálló konstrukció
- Rekesz előnézeti gomb
- Automatikus érzékenységállítás (Auto ISO), ami 1/gyútáv mp-es záridő alatt vált magasabb értékre (M módban is használható)
- Többszörös expozíció
- HDR felvételi mód
- Live Time mód
