Működés
Az Olympus Stylus SH-2 egy igazi üdítő színfolt az unalmasságba fulladt kompakt kategórián felül – igen, felül, hiszen egyedi tudástárával jóval kiemelkedik a tömegből, melynek tagjai gyakorlatilag semmi különlegeset nem képesek felmutatni egy pár sémán, képi szűrőn kívül. Az SH-2, amint azt a bevezetőben is leírtam, azonban több olyan funkciót, szolgáltatást is megkapott, melyekkel korábban nem, vagy csak a cserélhető objektíves rendszerkompaktoknál találkozhattunk. Az egyik – legyen ez az első – ilyen szolgáltatás az 5-tengelyes képstabilizátor, amit az Olympus mutatott be világelsőként az OM-D család első tagjában, az E-M5-ben. Nos, aki látta már működésben a rendszert (főleg filmfelvétel közben), az sejtheti, hogy mire képes egy kisebb szenzorral szerelt masinában. Igen, a majdnem 4,5 FÉ előny itt is megvan: nem csak a nagy gyújtótávolságok mellett nyújtott teljesítménye lenyűgöző, hanem a hosszú záridős felvételek is félelmetesen „mozdulatmentesek” lesznek. A stabilizátor hatását a filmfelvételnél fogom megmutatni.
24-szeres optikai átfogás 25 és 600 mm-en
Mivel utazózoom gépről van szó, ezért a – szerintem legalábbis – második legfontosabb tényező az optika átfogása. Az SH-2 esetében egy 24-szeres, azaz ekvivalens 25 millimétertől egészen 600 mm-nek megfelelő gyújtótávolságig zoomolhatunk. Ha ez kevés lenne, akkor bekapcsolhatjuk az úgynevezett „Szuper zoomfelbontást”, aminek hatásaként olyan képet kapunk, ami körülbelül 48-szoros átfogásnak felel meg, ami jelen esetben 1200 mm lenne. Ez persze csupán egy digitális képnagyító funkció, de az Olympus emberei azt ígérik, hogy a képminőség csak elhanyagolható mértékben romlik. Nos, lássuk, hogyan is néz ki ez a funkció:
Háttér-információnak érdemes tudni, hogy a levegő erősen vibrált a tesztfotó elkészítésének időpontjában, ezért olyan „vízfesték-hatású” a fotó. Persze, csodákat senki se várjon, hiszen itt nem optikai nagyítást, hanem digitális hókuszpókuszt láthatunk. Ha kell az a plusz „gyújtótávolság”, akkor általában nagyon kell, és az ember képes a kompromisszumra. Én azért maradnék az optika nyújtotta maximumnál.
Ha Olympus, akkor mágikus szűrők – nincs ez másképp az SH-2-nél sem, azt azonban furcsálltam, hogy a szoftvermérnökök igen fukarok voltak: összesen csak hét képi hatást tettek bele a kis masinába (lásd adatlap).
Ha az ember utazik valahová, és egy szép táj, vagy egy szép városrész nyúlik el a lába előtt, akkor esetenként szeretné az egész képet nagyban megörökíteni. Ilyenkor jön jól a panoráma séma, ami ideális esetben egy pásztázó jellegű, teljesen automatán tevékenykedő szolgáltatás. Sajnos, az Olympus eddig legtöbb gépében csak egy – bocsánat a kifejezésért – „gagyi” panorámasegéddel szúrta ki az ember szemét. Az SH-2-be azonban végre egy igazi pásztázó elvű került, aminél még a pásztázás irányát sem kell előzőleg megadnunk, csak megnyomjuk a kioldót és tetszőleges irányba elfordítjuk a gépet – minden egyebet a szoftver végez. Két fő módja van a panorámázásnak: az egyiknél csak a kezdést adjuk meg (exponálunk), majd a gép egyszer csak abbahagyja a felvételt (ez általában körülbelül 270°-os elfordulás után történik meg), míg a másiknál nem csak a kezdést, hanem a végpontot is mi adjuk meg (ismételt kioldással). Csomót a kákán, tudom, de nagy kár, hogy a panoráma legfeljebb 6832 x 1280 pixeles lehet.
A „Photo Story”, avagy „kreatív keretek” sem új keletű dolog, mégis megszólítja a művészt az emberben. Négyféle, egyenként paraméterezhető kerettel dolgozhatunk, melyek pontosan úgy néznek ki, mint ahogyan azt a fenti képek is mutatják.
Van RAW! Végre, nem csak JPEG-ben fotózhatunk, hanem rögzíthetjük a szenzorról érkező biteket nyers adathalmazként is, így a fehéregyensúlytól kezdve az expozíció korrekción keresztül a zajszűrésig mindent magunk végezhetünk az utómunka során. Egyelőre csak a Raw Therapee kezeli az SH-2 ORF-jait, de én inkább megvárnám az ipari szabványnak mondható Adobe Camera RAW támogatást.. Gépen belül lehet képeket szerkeszteni (kivágás, átméretezés, érnyék kompenzáció, 4 mp-es hangfelvétel megjegyzésnek, vörösszem korrekció, elforgatás és e-portré), de a RAW feldolgozás pont kimaradt, pech.
Van beépített WiFi modul, tehát távvezérlés és fájlmásolás vezeték nélkül is megoldható (az Olympus OI Share alkalmazása ingyenesen letölthető iOS és Android oprendszerek alá), van time lapse felvétel (legfeljebb 99 kép, a képek közti idő pedig elég rugalmatlanul állítható), van érintéses AF és kioldás (az érintőképernyő menüben nem használható, de képnézegetéskor lehet lapozni, ha ujjunkkal seprő mozdulatot végzünk; a kijelző csak egy érintést kezel, nem lehet két ujjal nagyítani-kicsinyíteni egy-egy képet), van M, azaz teljesen manuális mód, ami jól hangzik, de kicsit becsapás ízű: tulajdonképpen a záridőt (1/2000-30 mp közt) és az ISO értéke állítható (ISO 125-6400 közt), a rekesznél csak két szélsőséges érték válaszható. Nincs automatikus ISO M módban. A sémákat kiválasztva érhető el a már említett time lapse és – dobpergés – az élő kompozíció (Live Composite), amivel a téma fényes (világos) részeit köthetjük össze szekvenciálisan készített fotókkal. Igen, ennek a módnak az egyik legizgalmasabb bevetési területe a csillagsávok fotózása (vagy a fényfestés), de oda pont alkalmatlan a gép kézi élességállítás hiányában. Az AF meg nem fog működni, hacsak nincs valami irgalmatlanul kontrasztos rész a kompozícióban.
És ezzel el is érkeztem az AF-hez, ami nem minden esetben képes megbirkózni a rá rótt feladattal. Nem kell, hogy koromsötét legyen körülöttünk, akár verőfényes napsütésben is simán mellé mehet az élességállítás:
Sebaj, a módválasztó tárcsának van egy külön „Éjszakai szekciója” (éjszakai portré, éjszakai fotó, tűzijáték, éjszakai fények), ahol sötétben próbálhatjuk ki kreativitásunkat az SH-2-vel. Az éjszakai portrénál a készülék használja a vakut, de úgy, hogy ne csak a portréalany arca legyen látható, hanem a háttérben pl. a városi fények is. Az éjszakai fotónál állványra lesz szükségünk, mert a gép arra fog törekedni, hogy alacsony ISO érték mellett hosszabb záridőt használjon. A tűzijáték móddal, nos, tűzijátékokat örökíthetünk meg. A gyártó ajánlása szerint itt is állvánnyal kell dolgoznunk. Végül az éjszakai fényeknél igazából arról van szó, hogy kézből lefotózhassuk a csillagokat. Ennél az SH-2 a képstabilizátort fogja használni, majd készül egy sor kép gyors egymásutánban, amit az elektronika végül összevonással egy végső fotóvá gyúr. Az eredmény: alacsony zajszint. Vannak még egyéb extrák, de azok a filmkészítésre vonatkoznak.
Az autofókusz beállításainál hiába kerestem a „szupermakró” módot, mert – mint kiderült – ezt a funkciót a gyártó a sémák közé rejtette. Ha ezt a sémát választjuk, a fényképezőgép automatikusan ekv. 66 mm-re állítja az optikát, zoomolni nem lehet, viszont nagyon közel mehetünk a témához.
Röviden összefoglalva, az Olympus Stylus SH-2 bődületes mennyiségű hasznos szolgáltatással halmozza el a fotóst. Csak nem így akarják kompenzálni a képminőségben tapasztalható esetleges hibákat? Lássuk a következő oldalon!
