Képminőség
Még mielőtt nekiesnék a képminőség boncolásának, mindenképp érdemes szem előtt tartani azt a tényt, hogy az SH-2 egy kompakt gép, amelyben nem egy full frame, de még csak nem is egy 1”-os képérzékelő dolgozik. Az 1/2,3”-os szenzor hátulról megvilágított (BSI) CMOS, az érzékenységi tartománya pedig ISO 125-6400 közé esik. Mivel valószínűleg az olvasóim is már nagyon jól ismerik a kis gépeket, ezért a „zajos képpel” most nem untatok senkit. A való világban való használat során kiderítettem, hogy körülbelül ISO 1600 az a felső határ, amit még némi kompromisszummal be lehet vállalni. Akinek a fotózási szokásaihoz ettől magasabb érzékenységre lenne szüksége, az használja inkább az éjszakai üzemmódok közül valamelyiket, vagy vigyen magával egy kicsi háromlábat – inkább használjunk hosszabb záridőt, mintsem túl magas érzékenységet. A kép bár nem lesz zajos, de a kikapcsolhatatlan zajszűrés miatt egyre elmosódottabbak a részletek, a fénykép vízfestékszerű lesz.
Az optika hozza az elvárt szintet, de azért látszik, hogy képalkotó tulajdonságait a fényképezőgép okos algoritmusai is segítik: amikor például erős ellenfényben, vagy erősen kontrasztos témát fotózunk, akkor a sarkokban látható némi minőségromlás, ami egyébként nem tapasztalható. De mutatom inkább a képmintákat, döntse el azok alapján mindenki maga, megfelel-e neki az SH-2:
Pár kiegészítés a fentiekhez: a színhibákat viszonylag jól kordában tartja a készülék, de ez nem minden helyzetben igaz:
Becsillanásoktól különösebben nem kell félnie senkinek, persze, ha nagyon akarjuk, előhozható az SH-2-nél is a flare, de ez tényleg csak a radikális helyzetekre, fényviszonyokra érvényes:
