Teszt: a Nikon D7200 lenne a várva várt D400?

Külsőségek, ergonómia

A Nikon D7100 – a tervezők szerint legalábbis – egy elég jól eltalált váz lett, így a mérnökök gyakorlatilag nem nyúltak a dizájnhoz, maradt minden a régiben a D7200-nál. Ha a feliratot nem nézzük, és először látjuk a két masinát egymás mellett, akkor szinte nem is lehet megkülönböztetni egymástól a két generációt. Módosult kissé a beépített vaku formája, és a felső kijelzőn nagyobbak lettek a fontok – és a hosszú listának itt nagyjából vége is szakad. Igaz, a D7200 még viseli a WiFi és az NFC feliratokat is, így ezek is árulkodó jelek lehetnek.

Ami azonban jó a gyártónak, az nem biztos, hogy százszázalékosan megfelel a fotósnak – én például szívesebben látnék egy mélyebb markolatot, de az se lenne baj, ha több lenne a hely a markolat és a bajonett közt. Most egyesek biztos felhorkannak, hogy „bezzeg egy profi váznál, ott ilyen galiba nem fordulna elő!” – való igaz, a D400-nak máris lehet létjogosultsága, ha ott például ezeket a hiányosságokat orvosolnák.

A korábbi vázaknál (gondolok itt például a D7000-re, ami egy remek fényképezőgép volt a maga idejében) megvolt annak a lehetősége, hogy a kijelzőt egy gyári plexilappal védjük a sérülésektől, de a D7200-hoz nem kapunk ilyet, sőt, már a kijelző felső és alsó peremén sincs meg az a két kis rovátka, amibe ennek az említett plexinek a karmai bele tudnának kapaszkodni.

A D7100 és a D7200 ugyanolyan akkuval működnek (EN-EL15), és a két készülék fenéklemezének kialakítása is azonos. Persze, azt nem tudni, hogy a portrémarkolat érintkezői is azonosan vannak-e bekötve, de ha a költséghatékonyságra gondolok, jó esélyt látok rá, így a D7100 markolata még akár működhet is az újonccal (azért senki se próbálja ki, mert mi van, ha mégsem? Oké, csak hangosan gondolkoztam.).

A már említett két memóriakártya-foglalat: fent az elsődleges, alul a másodlagos szlot. A Nikon D7200 SD/SDHC és SDXC memóriakártyákkal bővíthető; ezek többféleképpen használhatóak: túlcsordulás, biztonsági másolat (tükrözés), illetve RAW az elsőre, JPEG a másodikra választható. A videofelvételi menüben is találunk egy erre vonatkozó bejegyzést, azonban ott csak azt választhatjuk ki, hogy a fényképezőgép melyik kártyára mentse a videót.

Természetesen a D7200 nem csak a legújabb, beépített AF motoros objektívekkel képes az automatikus élességállításra, hanem a régebbiekkel is, ahol nincsen belső motor. Ez annak a kis, keresztfejű csavarhúzóra hasonlító elemnek köszönhető, ami a bajonett bal alsó ívében látható.

Csatlakozók terén is maradt minden a régiben: külön kinyitható kis gumifedelek alatt találjuk a mikrofon, az USB, a HDMI, a fejhallgató és a vezetékes kioldó aljzatát. Ezek mind a váztest markolatával szemközti oldalra kerültek.

A tetőlemezen is a megszokott kép fogadja a nézelődőt, egyedül a kis kijelző fontjait cserélték a tervezők nagyobbra, hogy könnyebben lehessen látni a kiírt paramétereket. Ez a felső kijelző ennél a gépnél is zöld háttérvilágítást kapott. A módválasztó tárcsa két, de inkább három ujjal működtethető: mutatóujjunkkal nyomjuk le, s tartsuk lenyomva a reteszszemölcsöt, majd hüvelyk- és középsőujjunkkal forgassuk a tárcsát a kívánt pozícióba.

A D7200 megszólalásig úgy néz ki, mint elődje, a D7100, ami alapvetően nem baj, hiszen egy-két apróságtól eltekintve egy bevált, egyéni ízlés szerint kiosztható kezelőfelületről, és vázkialakításról van szó. Ha azonban a Nikon a D7200-at szánta a D300S utódjának, és bármennyire is szeretnék egyesek, de nem lesz D400 (vagy akármi is legyen a neve), akkor jobb lett volna, ha valamivel nagyobb, de minimum szélesebb a gép, hogy a markolati rész kényelmesebb legyen, stabilabb legyen a fogás nagyobb objektívekkel.