Amerikában hajtóvadászat indul drónok pilótái ellen

Az elmúlt hónapokban Dél-Kaliforniában számos tűzoltási kísérletet akadályoztak, vagy hiúsítottak meg fényképezőgéppel/kamerával felszerelt drónok (távvezérelt repülő eszközök, általában több rotoros, elektromos meghajtással), ám a pilóták kilétére a mai napig nem derült fény. A San Bernardinói illetékesek ezért most úgy döntöttek, hogy vérdíjat tűznek ki az elkövetőkre: összesen 75 000 dollárt kínálnak bárkinek, aki segít a „katasztrófaturisták” kézre kerítésében.

droneheader

Idén nyáron immár három hatalmas tűzvész pusztított Kaliforniában; a legutóbbiban már egy autópályán is lángra kapott több személygépkocsi. Minden esetben drónok figyelték az eseményeket, melyek megnehezítették a helikopterrel, repülőgéppel érkező tűzoltók munkáját. Volt olyan eset is, ahol az útban lévő drón ellehetetlenítette a légből érkező tűzoltást: az ütközés elkerülése érdekében az oltóanyaggal feltöltött repülőgépnek vissza kellett fordulnia a helyszínről.

Bár minket, itt Magyarországon nem érint a felhívás, az elkövető pilótákért fejenként 25 000 dollárt hajlandó fizetni a városháza (feltételezhetően három emberről van szó, tehát összesen 75 000 dollárt tűztek ki). Ezen túlmenően Ted Gaines szenátor egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, ami bűnmentességet biztosítana bárkinek, aki katasztrófa esetén a mentés során zavaró, vagy veszélyt jelentő drónban kárt tenne, vagy annak megsemmisülését okozná (korábban olyan törvényt hoztak, mely szerint a drónok is ugyanolyan eszközök, mint a repülőgépek, és így terrorcselekménynek minősül, ha valaki megpróbál kárt tenni bennük).

Komolyan nem értem, hogy mégis mi a fenét gondolhattak azok, akik tűzoltó repülőgépek útjába navigáltak ezekkel a repülő vackokkal? Mert azt épp eszű ember nem hihette, hogy majd bárki megveszi tőlük az így felvett videókat.. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...