Az egyik legprofibb, kamerákhoz való stabilizációs rendszert most bárki megveheti

A Steadicam rendszert 1975-ben fejlesztették ki. Az eredeti még mechanikus módon működött, ám 2013-ban jött a Freefly és letette elénk a Movit, amivel minden megváltozott, és egy csapásra ósdivá vált az összes korábbi Steadicam rendszer. Az elektronikus gimbal bevezetése óta – szerencsénkre – sokat esett a rendszerek ára, így manapság egy jól működő egység már a hétköznapi halandók számára is elérhető. Persze, a filmprodukció komolyabb rendszereket igényel, és itt jön képbe a német Sachtler, akinek a hibrid stabilizációs csomagja 45 000 dollárba kerül (ezért az összegért megkapjuk a gimbalt, a Steadicamet, a kart és a mellényt).

artemismaxima

De miért ilyen drága ez a rendszer? Egyrészt azért, mert komoly bevetésekre, akár nagyobb kamerákkal való használatra tervezték (30 kilogrammos teherbírás), másrészt – például – egy objektívcsere után sem igényel újrakalibrálást. Az egység kezelése nem egy nagy ördöngösség, és olyan mozgást lehet vele megvalósítani, amiről korábban az operatőrök csak álmodhattak! Alábbi filmekben megcsodálhatjuk az Artemis Maxima és az Artemis Trinity működését: (Forrás: fstoppers.com)

artemistrinity

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...