Több helyen olvastam, hogy a Canon idegen gyártók szenzorjait dSLR vázak prototípusaiban teszteli. Egyes források elképzelhetőnek tartják, hogy a Canon a közeljövőben egyre több tükörreflexes fényképezőgépébe szerelhet majd például Sony, Aptina, vagy CMOSIS lapkákat a sajátjai helyett. Nos, korábban már nyilatkozott a japán gyártó szóvivője, hogy számukra a „kerek egész”, avagy a jó képminőségű fotómasina a fontos, és nem zárkóznak el más gyártók lapkáinak használata elől, amennyiben az jobban teljesít, mint a saját fejlesztésű (Sony szenzor már szerepelt több Canon gépben), tehát ezzel nem mond egyik pletykalap sem újdonságot. Sőt, az elmúlt hetekben-hónapokban azt is láthattuk, hogy a Canon szenzorfejlesztő részlege elég komolyan beindult (pl. a 250 MP-es lapkával), ezért eléggé valószínűtlen, hogy a gyártó felhagyna a fejlesztéssel, vagy akár el is adná gyáregységeit. Inkább azt tartom valószínűnek, hogy a csúcsgépekbe (a márka zászlóshajóiba) a Canon saját lapkája kerül, míg egyes belépő és/vagy közép kategóriás masinákba pedig másoktól bevásárolt szenzorok kerülnek majd. Azt pedig végképp senki sem szeretné (se a gyártók, sem a vásárlók), hogy a Sony egyeduralkodóvá váljon a szenzorgyártás terén.






Az a baj, hogy elsősorban gazdasági kérdés ez még mindig (ami végül is érthető, mert nyilván Ők is pénzből élnek), másodsorban presztizskérdés és csak harmadikként jön a képbe az, hogy jó-e a végfelhasználónak, ha a következő eszközben pl. Sony szenzor lesz, így ezt még nyilatkozgathatják egy darabig úgy, hogy közben a munkára használt eszközeikben, ugyanazok a hibák jönnek ki generációról generációra, a végfelhasználó pedig nem tehet mást mint vásárol (szintén részben gazdasági alapokra helyezve a dolgot, mert a teljes rendszer cseréje drága, más út meg egyelőre nincs a váltásra).
De ha tesztel, az azért is lehet, hogy kitalálja, hol gyengébb a konkurrencia 🙂
A Canon döntése veszélyes lehet a teljes piacra. Ha Sony lapkák mellett döntetnének, akkor a Sony még inkább monopol helyzetbe kerülnek. Ami tudjuk miért nem jó. Másrészt meg láthatólag a Canon saját megoldásai évek óta le vannak maradva, állandóan egy lépés hátrányban vannak. Ki tudnak ebből valahogy keveredni?