Képminőség
A Sigma 24-35 mm F2 DG HSM Art képminőségét egy Canon EOS 6D tükörreflexes fényképezőgép segítségével vizsgáltam, amit kizárólag RAW képformátummal használtam. A CR2 fájlok hívásához az Adobe Camera RAW 9.3-as kiadását alkalmaztam a gyári értékekkel, de profil betöltése nélkül. Arra voltam kíváncsi, hogy mekkora a vignettálás (peremsötétedés), mekkora a geometria torzítás, mennyire tartja az objektív zoomoláskor a középpontot, parfokális-e az optika, milyen mértékű becsillanással kell számolni, illetve mekkora a „fókusz-légzés”, vagy a színhiba.
Mivel ez egy nagylátószögű zoomobjektív, ezért számoltam a hordótorzítással, ám annak mértéke egyáltalán nem volt súlyos, a való világban még 24 mm-en sem kellett torzítás korrekcióhoz folyamodnom, hogy tökéletes legyen a fénykép élvezeti értéke. A hordózás egyre csökkenő mértékű, ahogyan haladunk 24 milliméterről 35 mm felé, és 35 mm-es állásban pedig szinte teljesen kiegyenesedik a kép.
Az optika centrikussága szinte pontszerű, mondjuk egy nagylátó zoomnál ez nem akkora csoda, mintha egy szuper telefotó objektívvel állnánk szemben.
A parfokalitás vizsgálatakor 35 milliméterről haladtam 24 mm felé – az élességet tehát 35 mm-es állásban rögzítettem maximálisan kinagyított élőkép és kézi élességállítás használatával. Amint az a fenti animációból is kiderül, a Sigma 24-35 mm F2 DG HSM Art nem tartja meg az élességet, ha zoomolunk, egyre kevésbé éles a kép, ahogyan közeledünk a 24 mm-es állás felé.
A gyártók a becsillanások és a szellemképek kiküszöbölése érdekében szinte minden eszközt bevetnek, így a tubus belsejének fala matt feketére van festve, esetenként még finom bordázattal is ellátják, hogy a kósza fénysugarak nehogy bezavarjanak a képalkotásba. A Sigma a lencsetagok felületeit többszörös bevonattal is ellátta, de már tudhatjuk, hogy a fizikát nagyon nem lehet átverni, a nagy látószögű objektívek esetében szinte elkerülhetetlenek a becsillanások, ha fényképezéskor egy erős fényforrás (pl. a Nap) is belekerül a jelenetbe. Szerintem nem kell ez ellen berzenkedni, a flare egy kis ügyeskedéssel, a kompozíció megfelelő alakításával még csinosíthat is a fotón. Mértéke itt, ennél az objektívnél nem kritikus, de látható.
A „fókusz-légzés” mértékének vizsgálata azért lehet fontos, mert befolyásolhatja a látómezőt. Igaz, csak extrém esetekben kell attól tartanunk, hogy zavaróan hathat a jelenség, de nem árt a mértékével tisztában lenni. Fenti animációk képkockái F16-os rekeszértéken készültek közeli és végtelenre állított fókusszal. Látható, hogy végtelenre állított élességgel valamelyest veszítünk a látómezőből.
A peremsötétedés örök vita témája a fotósok közt. Van, aki szereti a hangulatot, amit kölcsönöz a fényképeknek, de van, aki nem igazán örül annak, ha az elkészült képnek csak a közepe megfelelő világosságú, és a peremek felé haladva egyre sötétedik a látvány. Tény, hogy a vignettálást egy csúszka elmozgatásával, roppant egyszerűen lehet orvosolni, de az is tény, hogy minden javítás, minden korrektúra negatívan befolyásolja a képminőséget. Persze, ez is csak a pixelkukkolóknak okoz álmatlan éjszakákat. Nos, a Sigma 24-35 mm F2 DG HSM Art vignettálása 24 mm-en már F4 körül alig észlelhető, és F5.6-on már tiszta a kép. 28, 30 és 35 mm-en pedig már elég F4-ig rekeszelni, ha teljesen meg szeretnénk szabadulni a peremsötétedéstől.
Az objektív háttérelmosása kellemes, nem látni „hagymakarikákat”; az elmosott csúcsfények kör alakúak. Persze, a képminták majd jobban bemutatják a bokeh jellegét.
A színhibákról nem készítettem külön felvételeket, mert annyira elenyésző a lilás él-elszíneződés, hogy nem nagyon lett volna mit bemutatni. A Sigma nagyon jól korrigálja optikailag ezt a jelenséget, így nem kell vele számolnunk még erősen kontrasztos témánál sem. Ha mégis látnánk egy icipici lilás elszíneződést, szűkítsük F2-ről F2.8-ra a rekeszt és vegyünk búcsút a CA-tól.
Végül, nézzük meg, mennyire éles a Sigma 24-35 mm F2 DG HSM Art képe az egyes gyújtótávolságokon (24, 28, 30 és 35 mm) a kép közepén, illetve a kép sarkában.
24 milliméteren a kép közepe már F2-n is kellően éles, kontrasztos, de F2.8-ra állva tökéletes lesz a látvány. A sarkokban már más a lenyzó fekvése, itt ugyanis egészen F8-ig kell rekeszelni ahhoz, hogy a fotó közepéhez hasonlóan borotva legyen a látvány.
28 mm-es állásban szintén elegendő F2.8-ra rekeszelni a Sigmát ahhoz, hogy nagyon jó képminőséget láthassunk. A sarkokban itt is csak F8 környékén tisztult ki szépen a kép.
Érdekes, hogy 30 milliméteren F2 rekesznyílásnál meglepően lágy a kép. Többször megismételtem a teszt e lépését, de minden esetben a fent látott kép fogadott. A fotómasina – mint az összes laboros vizsgálódásomnál – ezúttal is stabil háromlábon volt, az élesség manuálisra volt állítva (élőkép maximumra nagyítva), az önkioldó 2 mp-re belőve. Viszont F2.8-ra rekeszelve a 24 és 28 mm-es állásban látott élesség fogadott. A sarkok ezúttal is F8-tól nevezhetőek tökéletesnek.
A viszonylagos lágyság 35 mm-en is megmaradt F2-nél, de F2.8-F3.5 már itt is biztosította a tökéletes képminőséget. A sarkok F5.6-F6.3-tól váltak nagyon jó minőségűvé.
Végül már csak a képminták maradtak, melyek ezentúl nem a Flickr oldalra kerülnek fel, hanem az MLZphoto saját szerverére. Böngészni, és a teljes méretű képeket letölteni innen lehet.
