Mindannyian ismerjük azt a bizsergető, perzselő érzést a gyomor tájékán, amit egy kiszemelt tárgy (fotómasina, objektív, vaku – akármi) iránt érzett, kirobbanni készülő vágy kelt. Ez a fizikai fájdalom (mert tényleg fáj!) hány és hány álmatlan éjszakát, improduktív munkanapot okozott már, és még mennyit fog! Biztos vagyok benne, hogy már te is éreztél úgy, hogy szinte megveszel azután a full frame lapkás masina után, de csak nem akar összejönni rá a pénz, és csak vársz, és vársz, és gyűjtögeted a forintokat, és folyamatosan azon agyalsz, mit adhatnál még el az amúgy is csont-soványra fogyasztott fotós táskádból.
Valahol érthető ez a sóvárgás, hiszen akinek nem csak munkája, hanem hobbija, szenvedélye, „szerelme” is a fotózás, az valahol a művészkedés tárgyi-technikai oldalát is ápolni szeretné (hol szükségből, hol csak a legújabb, legszebb, „legjobb” utáni vágyból kifolyólag). Ahány ember, annyi félék vagyunk – van, aki egy új, „agyonajnározott” készülékre csak legyint, és van, aki szinte mindenét eladja, aki a végletekig eladósodik, hogy megkaparinthassa a vágyott jószágot.
„A fényképezőgép csak egy eszköz, egy szerszám. A titkos összetevő te vagy, csak az számít, amit ki tudsz hozni a témából!”
Ha megvan a kellő látásod, az érzéked, a „művészi vénád”, ha szinte minden környezetben pillanatok alatt meglátod a témát, a kompozíciót, akkor hidd el, mindegy, hogy milyen fényképezőgéped van. Persze, ha egy tíz éves kompakttal, kattogsz, aminek nincs még manuális módja sem, akkor valóban lehet korlátozó tényező a felszerelés, de még azzal a kis szappantartóval is meg tudod lőni a „vázlatot”, legfeljebb a végeredmény nem lesz tökéletesen olyan, amit csukott szemmel, a helyszínen állva megálmodtál, megláttál. Megnyugtatlak: van, akinek egy középformátumú gép sem elég ahhoz, hogy „megvalósítsa önmagát” – ezeken az embereken nem lehet segíteni, ők egyértelműen a kütyümegszerzési szindróma menthetetlen áldozatai, a fényképezés, a képalkotás náluk csak másodlagos helyen szerepel.
Már Michelangelo is megmondta: „Minden kőben benne van a szobor, csak a felesleget kell lefaragni róla..”, tehát először magadban, legbelül kell elképzelned azt, ahogyan le szeretnéd fényképezni a témát, aztán jöhet az eszköz (fényképezőgép, objektív, fényformálók, képszerkesztő szoftverek stb.), amivel „levered róla a fölösleget”, azaz megalkotod a valóságban is a képet.
Amennyiben megélhetésed is a fényképészetből származik, van, hogy többre mész azzal, ha megtanulod vállalkozásod vezetését, ha megtanulsz ügyfelekkel kommunikálni, emberekkel bánni. Hidd el, sokkal jobban el lehet adni kedvességgel, közvetlenséggel, megfelelő ügyfél-fotós kommunikációval egy jó képet, mint egy kiváló fotót az empátia teljes hiányával, arrogáns hozzáállással, üzleti merevséggel.
Ha jól emlékszem, Chase Jarvis fotóstól származik az a mondat, hogy „az a legjobb fényképezőgép, ami épp nálad van” – és milyen igaz! Lehet neked otthon a világ legjobb fotómasinája (létezik ilyen?), ha soha sincs veled, ha nap mint nap csak úgy suhannak el melletted a témák anélkül, hogy kép készülne róluk. Van, aki egy okostelefonnal készített fotóval lesz milliomos, és van, aki egy milliós fényképezőgéppel is csak „koldus”.
Amit ezzel a poszttal igazából mondani szerettem volna: ha nagyon sóvárogsz egy új gép után, és megteheted, vedd meg, lepd meg magad vele karácsonyra! Ha viszont nincs meg a rávaló, hidd el, nem ér annyit egyetlen váz, objektív, vaku stb. sem, hogy veszélybe sodord egzisztenciádat egy felelőtlenül felvett hitellel. A karácsony a szeretet ünnepe, a kis Jézus sem egy EIS 1Xd-vel a nyakán ünnepelte első születésnapját 🙂 (Készült a photofocus.com cikkének ötlete alapján)
