Ilyen PEN F Mark II-t kérek az OM Systemtől

Miután az Olympus eladta a képalkotással foglalkozó üzletágát, sokakban összedőlt egy világ. Bevallom, én is igen szomorú voltam, hogy egy ilyen neves, nagy múltú gyártó ilyen nehéz lépésre kényszerüljön, ugyanakkor azt reméltem, hogy az új „tulajdonos” majd friss életet lehel a kissé megfáradt fotós részlegbe. Az OM Digital Solutions pedig szerencsére – úgy tűnik – nem engedte el a gyeplőt, s nem az értékes szellemi vagyon kiárusítására törekszik, hanem ténylegesen kezdeni akar valamit az Olympus hagyatékával. Minden váltás nehéz, s lassan zajlik az átalakulás (főleg a nyomorult világjárvány miatt, amitől igen nehezen szabadulunk), így a rajongóknak még egy ideig türelmesnek kell lenniük. Időközben viszont megalakult az új márkanév is, amivel majd az újdonságokat fémjelzik: az OM System felirattal pedig már meg is kaptuk az első terméket a gyártótól, ami az M.Zuiko Digital ED 20 mm F1.4 PRO-ban materializálódott.

A m4/3 rendszert lehet szeretni, vagy utálni, de vitathatatlan, hogy sok rajongója van világszerte. Sokan azért kedvelik, mert kicsi, könnyű szetteket lehet belőle összeállítani, sokan pedig azért, amit a PEN széria képvisel: a filmes régmúltat idéző masinák (főleg a kisebb F1.8-as optikákkal) bája bárkit képes elvarázsolni, aki kézbe veszi a PEN F vázat mondjuk egy 17 mm F1.8-cal. Az „öreg rókák” anno csillogó szemmel figyelték az Olympus PEN F bejelentését, hiszen a váz megjelenése mondhatni egy az egyben a korabeli filmes vázakat idézi. Nos, a készülék bejelentése óta sok idő telt el, a rajongók pedig már évek óta hangosan követelik a PEN F utódját – ráadásul rengeteg újítási ötlettel is előálltak a szakfórumokban.

Hogy valaha lesz-e utódja a PEN F-nek, azt nem tudni, de az OMDS már többször hangoztatta, hogy az ő „uralmuk” alatt a minőségi, felsőbb kategóriás gépvázakra fektetik majd a hangsúlyt, ott is elsősorban az OM-D szériára, ami komoly sikereket ért el. Hogy azonban kicsit lecsillapítsák a kedélyeket, gyorsan bemutatták az illetékesek a PEN E-P7-et, ami a retró vonalat hivatott folytatni. Bár a masina nem lett rossz, de igazán újat nem mutatott, ráadásul a váz kivitelezése inkább a költséghatékony E-PL, tehát a PEN Light vonalra hajaz, és egy igazi rajongóból nem váltja ki ugyanazt az életérzést, mint anno a PEN F. „Szerintem a PEN E-P7 – és ezért most ne kövezzen meg senki – sokkal inkább jelzésértékű készülék, mint igazi előrelépés. Az OMDS ezzel is időt nyert, hogy majd később az igazán ütős termékekkel előrukkolhasson. Nagy a nyomás, a rajongók már epekedve várják a megújult cég életjeleit.” – írtam anno az E-P7 (elő)értékelésében, s ehhez a mai napig tartom is magam.

Szóval, ha esetleg tervbe kerülne egy új PEN F, szeretnék kérni én is pár apróságot, ha lehet:

– időjárásálló szigetelést a vázba, mert ártani nem árt soha, ha egy fényképezőgép a napsütéses időn kívül más, „zordabb” helyzetekben is használható marad,
– gépi mélytanulással betanított MI vezérelte test-, arc- és szemkövetést az AF rendszerbe! Ez manapság megkerülhetetlen és alap szolgáltatás kellene, hogy legyen,
– legalább egy 33 MP-es, többrétegű képérzékelőt! Dobjuk már el végre azt az ősi, 20 MP-es egységet! A Sony azóta már több olyan lapkát tett le az asztalra, ami kiválóan alkalmas lenne az új PEN F-be!
– botkormányt a váz hátoldalára! Gondolom, senkinek sem kell elmagyaráznom a kis joystick előnyeit..
– felturbózott képstabilizátort, hogy az Olympus – ó, pardon, az OM System ismét piacvezető lehessen e téren!
– két memóriakártya foglalatot, mert sosem árt a biztonság!
– legalább 5-6 millió képpontos elektronikus keresőt, ami a legfrissebb technológiai fejlesztéseket sem hagyja ki.
– Fém vázat, fém burkolatot! A műanyag maradjon meg a szappantartóknak.

Igen, tudom, álmodik a nyomor és bilibe lóg a kéz, de a remény hal meg utoljára, ugye.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...