Bevezető, külsőségek
Derült égből villámcsapásként érte a rajongókat a Nikon D500 bejelentése, mert bár voltak találgatások, hogy a gyártó vajon milyen fényképezőgépet mutat be a D5 mellett (a legtöbben egy újabb, kezdőknek való készülékre gondoltak), de a D300s, azaz a márka profi DX vonalának folytatására már valószínűleg csak nagyon kevesen számítottak. Nem ok nélkül, ugyanis a Nikon kellően kiéheztette ennek a gépcsoportnak a rajongótáborát, hiszen az elődmodellről, azaz a D300s-ről – ami a 2007 augusztusában, tehát a már lassan kilenc éve bejelentett D300-nak volt a minimálisan frissített változata – hat és fél évvel ezelőtt (!) rántották le a leplet.
Hat és fél év nagyon hosszú idő a mai rohanó világban, és igen sok „Nikonos” morzsolódott le azóta; a konkurencia pedig nem állt meg, a D300 bemutatkozása óta eltelt majdnem egy évtized alatt több olyan dSLR-t mutattak be, aminek nehéz, vagy akár lehetetlen volt ellenállni. Igaz, a D7000 és a D7200 valamelyest csillapították a szomjat, de a rajongók mégsem tudtak beletörődni abba, hogy a „másik oldalon” egy sok szempontból (sokkal) jobb ajánlattal tetszelegtek. Akárhogy is volt, a várakozásnak, a sóvárgásnak ezennel vége, s biztos vagyok benne, hogy az elmúlt évek okozta „sebek” nagyon gyorsan, és nyomok nélkül be fognak gyógyulni, ha szemrevételezzük a D500 tudástárát!
Az eltelt évek száma miatt már szinte értelmetlen egy összehasonlítás az elődmodellel, hiszen akkora a D300s és a D500 közti különbség, hogy nem csoda, nem D400 lett az újonc neve. Viszont összeállítottam egy rövid, csak a legfontosabb paraméterekre összpontosító táblázatot arról, hogy miben tér el egymástól a D500, a D300s, a D7200, és a nagy rivális, a Canon EOS 7D Mark II – íme:
Igaz, a D500 APS-C méretű, azaz DX formátumú képérzékelője „csupán” 21 MP felbontású, ám valószínűleg azért esett a mérnökök választása erre a képméretre, mert így tudták az adott hardverrel elérni az optimális teljesítményt (felbontás/sebesség). Az Expeed 5 jelfeldolgozó processzornak hála immár 10 kép/mp lehet a sorozatfelvétel maximális sebessége (autofókusszal) ráadásul úgy, hogy nem csak JPEG-ben, hanem 14 bites RAW-ban is tartható marad ez az érték. A puffer óriási lett: a legjobb minőségű, legnagyobb felbontású JPEG fájlokból és a 14 bites, veszteségmentesen tömörített NEF állományokból egyaránt 200 készíthető egyhuzamban (a RAW adatfolyamra ez csak a gyorsabb XQD kártyák használata esetén érvényes)! De még mielőtt tovább elemeznénk a készülék belbecsét, nézzük meg, mit kínál maga a „vas”:
A D500 valamivel nagyobb, mint a D7200, de a D300s méreteitől már csak pár milliméterben tér el. A D500 magnéziumötvözetből és szénszállal megerősített műanyagból lett összerakva: a váztest hátoldala és tetőlemeze fémből, míg az előlap szénszállal megerősített műanyagból, a többi felület erős kompozitból készült. Természetesen a fényképezőgép időjárásálló felépítésű, ami azt jelenti, hogy számtalan szigetelőelemmel lett ellátva, melyek elsősorban a nyomógombok, a tárcsák, a memóriakártyák ajtaja, a kijelző, és a váz borításának elemei körül találhatóak.
A Nikon először a D4 tükrös gépénél mutatta be a kezelőszervek megvilágítását (ha bekapcsoljuk a felső státuszkijelző fényét, úgy már nem csak az, hanem a nyomógombok java is világít), ez a szolgáltatás most végre a D500-ban is megtalálható, így sokkal könnyebb lehet az éjszakai fotózás, hiszen nem kell a sötétben „tapogatóznunk”, hogy megtaláljuk a keresett gombot. Valamikor réges-régen az Olympus E-620 is képes volt erre, de valahogy azóta feledésbe merült ez a rendkívül hasznos szolgáltatás. Talán most végre elterjed?
A D500 kezelőfelülete követi a megszokott, és jól bevált elosztást – akinek már volt a kezében bármilyen három vagy négy számjegyű Nikon dSLR, az szinte azonnal ösztönösen fogja kezelni az újoncot is. Amikor a gyártó bemutatta D750-et, sokan nemtetszésüket fejezték ki a dönthető kijelző kapcsán. A kifogásokat arra alapozták az óbégatók, hogy a szerkezet sérülékeny, nem illik a „robusztus munkagép” képletbe. Szerencsére nem őket igazolta a bejelentés óta eltelt idő – a Nikon úgy gondolta – helyesen -, hogy a dönthető kijelzőnek igenis van keresnivalója a profi vázakon is, és íme, a D500-ra is felkerült egy, ráadásul érintésérzékeny példány.
A D500 – profi géphez méltóan – két memóriakártya foglalattal rendelkezik. Ám a megszokott CF/SD vagy SD/SD felállás helyett itt – a korral haladva – XQD/SD lett beépítve. Igaz, az XQD memóriakártyák egyelőre drágábbak, mint a hagyományos CF és/vagy SD kártyák, ám adatátviteli sebességük gyorsabb, és vélhetően megbízhatóságuk is jobb, mint a korábbi szabványoké. Természetesen ennél a fotómasinánál is beállítható, hogyan szeretnénk használni a két foglalatot: lehet túlcsordulásos, tükrözéses (párhuzamos), vagy RAW az egyikre, JPEG a másikra módot választani.
A Nikon D500 tetőlemezén a D810-éhez hasonló kép fogad: balra a kombinált vezérlő (képkészítés módja, módválasztó, fehéregyensúly, képminőség, fénymérés stb.), középen a beépített vakut mellőző pentaprizma-púp, jobbra a státusz kijelző, fölötte a megszokott vezérlők, s végül a kioldó található.
A fényképezőgép alján az áramforrás foglalatát, a fém állványmenetet (pontosan az optika középvonala alatt) és (lefedve) az opcionális portrémarkolat csatlakozóit láthatjuk:
Örvendetes, hogy a D500 is a Nikon népszerű, jó teljesítmény/méret arányú EN-EL15 típusú lítiumion akkumulátorával üzemel. Az új, energiahatékony építésnek köszönhetően pedig példátlan mennyiségű fénykép készíthető egy töltésnyi árammal (a CIPA mérései szerint 1240 kép). A külsőségek után most lássuk, milyen funkciók, milyen szolgáltatások várják a Nikon D500 jövőbeli tulajdonosait!
Azért ijesztő még belegondolni is, hogy ebben az igencsak combos fókuszrendszerben milyen hihetetlenül drága és precíz finommechanika és elektronika lehet, és ugyanez egy kicsit is komolyabbacska kompaktnál viszont gyakorlatilag nulla harvertöbblettel simán megoldható. (Persze a sebesség – főleg a követő fókuszé – mondjuk nem feltétlenül összemérhető, ugye, de akkor is…)
Nemrég kerestem leírást Olympus m4/3 14-42 javításához (béende nem mozog, szerencsére nyitva maradt). Az egy dolog, hogy nehéz volt találni, de azt láttam, hogy a hasonló kategóriájú, stabis Canon 18-55 sokkal egyszerűbb szerkezet.
Az Olympus objektívek közismerten bonyolultak és sok üveget is pakolnak beléjük. A minőségük is valószínűleg lényegesen jobb, mint a hasonló, de olcsó APS-C társaik, bár pont kitobjektívek esetén mondjuk nem annyira egyértelmű a dolog.
A Canon kitobinál jobb talán a rajzolata, de a fényereje ugyanolyan borzalmas 🙁 Amúgy OK, az Olympus kitobi bonyolult. De az is bonyolultabb, mint egy kompakté 😀
És valószínű, hogy a Canon kitobi is több üveget tartalmaz, mint egy kompakt -> általában jobb is ezeknek a képe, mint egy kompakté 🙂 Meg nem kicsit gyorsabb, és pontosabb a mozgatás is.
Inkább csak első látásra borzalmas.
Hosszú ideig majdnem kizárólag az Oly 45/1.8 és a Pana 20/1.7 párost használtam, és még roppant büszke is voltam rá, hogy csak a balfaszok használnak zoom-ot, mert milyen jól meg lehet élni két fényerős fix-szel.
Aztán felkértek egy kicsit „professzionálisabb” munkára: a Yuppi táborban fotóztam (a Bátor Tábor romániai megfelelője), és már a felkészítőn rájöttem, hogy eléggé véres a dolognak a nyaka, ha csak a két fixre hagyatkozom.
Úgyhogy gyorsan összeszedtem a pénzt és megvettem a 14–140/3,5–5,6-ot a tábor kezdetéig.
Roppant hirtelenséggel kiderült, hogy a rugalmasság és a snappy fókusz fényében (izgő-mozgó gyerekek, ugye) nem is olyan halálos a 3.5–5.6 fényerő, sőt, egészen jól használható, ráadásul az objektív rajzolata is kiváló, főleg egy szuperzoom-hoz képest. Úgyhogy azóta is ez látja el a fő objektív szerepét.
Ezt szoktam mondani, hogy ha rugalmasság kell, akkor jól jön a zoom. Senki nem hiszi el addig, amíg nem kell egyszer rendezvényt fotóznia, vagy egyéb oylan helyet, ahol egyszerre kellene mindent lövöldözni közel és messze..
Ettől még, ha nem valami csúcsvasad van, és nem emelheted nyakló nélkül az ISO-t, esetleg gyenge fényben kell szép mosás, meg vagy halva ilyen gyenge fényerővel. Illetve sok egyéb esetben is jól jön, ha van fényerő. Rekeszelni mindent lehet, de az objektív saját fényerejénél nagyobbra nyitni bajos.
Ja meg kérem, 150mm-en, ekv. 300-on az 5,6 csak akkor tűnik jónak, ha nem teszel mellé egy f4 vagy 2.8-as valamit. Egyszer feltettem egy 70-200 f4-et az 1100D-re (kölcsön), az megváltás volt a 75-300 után. Ja, és ezek az obik nem véletlenül nagyok és nehezek, valamit valamiért.