Bemutató: Tamron 18-200 mm F3.5-6.3 Di II VC (B018) utazózoom objektív

Képminőség, stabilizátor

Érdemes észben tartani, hogy a Tamron 18-200 mm F3.5-6.3 Di II VC egy kedvezőbb árú, több mint 11-szeres átfogást nyújtó utazózoom, ezért nem szabad tőle – de kategóriatársaitól sem – azt elvárni, amit mondjuk egy 70-200 mm F4 objektívtől (ami nem csak hogy jóval szűkebb tartományban kell, hogy elfogadhatóan/jól teljesítsen, hanem sokkal többe is kerül, mint ezek az APS-C méretű lapkára optimalizált, nagy átfogású lencserendszerek).

A szokásos, részletes vizsgálódások helyett most csak a fontosabb tényezőkre fogok kitérni, hiszen egy ilyen típusú objektívnél elsősorban a kis méret, a kis tömeg, és a széleskörű – igaz, némi kompromisszumokkal járó – használat a fontos, mintsem az, hogy hány pixeles a színhiba ezen vagy azon a gyújtótávolságon, illetve hány százalékos a peremsötétedés. Az egyes jellemzőket 18, 70 és 200 mm-es állásban néztem meg, ugyanis ezekből az értékekből az objektív teljes egészére lehet következtetni.

tamron_18-200_decenter

Mivel már a szemrevételezés és a fizikai jellemzők felderítése során megemlítettem, hogy a három részből álló tubus holtjátéka elhanyagolható, ezért valószínűsíthető volt, hogy zoomolás közben minimális lesz a középponttól való eltérés. És így is lett: fenti képen 100%-os méretű képkivágás látható arról, ahogyan a tesztábrától kb. másfél méterre elhelyezett objektív a megjelölt gyújtótávolságokon elbillen az előre beállított középponttól.

tamron_18-200_flare

A becsillanásra való hajlam a gyújtótávolság csökkenésével, a látómező szélesedésével egyre erőteljesebben jelentkezhet, ha az adott optikát nem vértezik fel a mérnökök rafinált lencsebevonatokkal, illetve ha a tubus belsejét nem alakítják ki kellő fényelnyelő képességgel (pl. matt festésű, bordázott tubusbelső). A kis Tamron igen jól bírja a gyűrődést, a fotón látható becsillanás is csak úgy volt előidézhető, hogy a Napot, mint radikálisan erős fényforrást is belevettem a kompozícióba.

tamron_18-200_parfokalis

Mint a zoomobjektívek java, így a Tamron 18-200 mm F3.5-6.3 Di II VC sem parfokális, azaz a 70 mm-en beállított élességet újra kell majd állítani, ha be- vagy kizoomolunk, erre mindenképp ügyeljünk fotózáskor!

 tamron_18-200_center18mm_sm tamron_18-200_corner18mm_sm

Fenti képek az objektív élességét mutatják 18, 70, illetve 200 milliméteren a kép közepén, és a kép sarkában. Ne feledjük, hogy a próbát egy 18 MP felbontású, APS-C szenzoros fényképezőgéppel végeztem, ahol a diffrakció hatása körülbelül F11-F13 körül kezd észlelhetővé válni. A tesztképeket úgy készítettem el, hogy a fényképezőgépet stabil állványra szereltem, majd manuális élességállítást használtam maximálisan kinagyított élőkép segítségével, a kioldást pedig 2 mp-es önkioldással hajtottam végre. A 18, 70 és 200 mm-es gyútávokon a gép mindig más távolságban volt a tesztábrától (kb. 40 cm, 70 cm, másfél méter). A Tamron18-200 mm F3.5-6.3 Di II VC jól teljesített az ésszerű rekeszérték tartományon belül (F22-nél szűkebb rekeszt nem ajánlatos használni, ha tökéletesen éles képet szeretnénk kapni), talán 200 mm-es állásban valamivel lágyabb a rajza, mint alatta.

tamron_18-200_zoom

Sajnos, hiába volt napos idő, a levegő páratartalma és vibrálása miatt csak a fentihez hasonló közel-távol jellegű képeket tudtam készíteni (további képminták itt találhatóak). Ami viszont nagyon meggyőző volt, az a beépített képstabilizátor hatásfoka: ekvivalens 320 mm-en is képes voltam kitartani vele az 1/10 mp-es záridőt, de még az 1/5 mp-es képek is használható minőségűek lettek!

tamron_18-200_stabi1 tamron_18-200_stabi2

Színhibák itt-ott előfordulnak erősen kontrasztos téma esetén, de általában jól kordában vannak tartva, és ha RAW-ban fényképezünk, a megfelelő csúszka elmozdításával pillanatok alatt eltüntethetőek.

Összességében egy jó mindenes lehet a Tamron 18-200 mm F3.5-6.3 Di II VC, ha azonban több pénzt szánunk rendszerünk kiépítésére, és szükségünk van egy valamivel szélesebb gyújtótávolsági tartományra, akkor érdemes vetni egy-két pillantást a „nagytesóra”, azaz a Tamron 16-300 mm F3.5-6.3 Di II VC PZD Macro-ra.

A Tamron 18-200 mm F3.5-6.3 Di II VC megvásárolható a Tripont Foto Video Kft. webshopjában bruttó 74 900,- forintos áron.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...