Tegnap, a Canon Hungária meghívásának köszönhetően én is részt vehettem egy nagyon érdekes és tanulságos fotózáson, ahol többek közt a Canon EOS 80D-t és a Canon EOS 1D X Mark II-t lehetett próbára tenni igen zord körülmények közepette. Reggel tízkor kezdődött a buli a Tüskecsarnokban, ahol az első körben egy rövid termékbemutatót kaptunk (egy-két kivétellel zömében fotóriporterek voltak jelen). Ennek főszereplői a már említett két fényképezőgép volt, így mindenki rákészülhetett arra, ami várt minket: élesben, különleges körülmények között, a világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott felkészülő edzésén próbálhattuk ki a Canon két új digitális tükörreflexes fényképezőgépét.
Lató Péter, a Canon Hungária munkatársa 1D X Mark II-vel fotózza az objektívsapkaként szolgáló EOS 100D-t az EF 200-400 mm F4L IS USM 1,4x-en
Rövid bemutató az EOS 1D X Mark II-ről
Rövid bemutató az EOS 80D-ről
Még mielőtt beléptünk volna a jégmező szélére, eligazítást kaptunk Mudra Lászlótól, aki a Magyar Jégkorong Szövetség hivatalos fotósa. Lacitól nagyon sok hasznos tanácsot kaptunk, ugyanis egy jéghoki mérkőzés fényképezése nem annyiból áll, hogy felcsavarjuk a hatszázast az 1D-re, majd beállítjuk a követőfókuszt és rátapadunk a kioldóra. Nem, ez a folyamat sokkal szofisztikáltabb, mint azt a legtöbben hinnék. Még a más szakágakból érkező sportfotósoknak sem egyértelmű, hogy mit és hogyan kell csinálni a hoki meccs fotózása során. Így például az akció lekapásához érdemes olyan fényképezőgépet választani, ami gyors, legalább 6-7 kép/mp sorozatfelvételi sebességgel, és jó követőfókusz-rendszerrel van felvértezve.
Mudra László
Ezekről a helyekről lehet tuti fotókat készíteni
Ez a kamera távvezérelve szokott kioldani – általában valahol a pálya fölött lóg
Ez is távvezérelve működik – a kapuban
Saját készítésű védő doboz
Nem mindegy a fehéregyensúly sem (ha JPEG-ben fényképeznénk), ugyanis a gépek hajlamosak a melegebb színtónusok felé tolni az értékeket, holott a műfény és a jég mellett inkább a hidegebb, kékesebb árnyalatok felé kellene elmozdulni. Érdemes tehát a meccs kezdése előtt a fehéregyensúlyt manuálisra állítani, és a jégen elvégezni a szükséges mérést. Semmiképp se automata módban használjuk a masinát, mert garantáltan legalább 1 FÉ-vel alulexponáltak lesznek a képeink.
Mivel a pályán nagyon gyorsan történnek az események, célszerű minél tágabb (F2.8-4) rekeszt és minél rövidebb záridőt (kb. 1/1000 másodperc) használni, mert a játékosok gyors mozgását csak ilyen, vagy ettől rövidebb rövid záridővel tudjuk kimerevíteni. Ne legyünk szégyellősek, használjunk bátran magasabb érzékenységet (legalább ISO 1600-at, de akár ISO 3200-at vagy ISO 6400-at is).
A jó stratégia: „Sokkal jobb lesz a végeredmény, ha tudatosan több nézőpontból, tehát például a pálya mellől, a plexin át, és a lelátó különböző pontjairól is készítünk képeket. Változatosabb lesz az elkészült képsorozat, ha azon nem csak akció, hanem akár a szurkolók reakciói is szerepelnek. Ha viszont a pályán történő akciót fotózzuk, ügyelni kell arra, hogy a korong se maradjon le a képről, a korongot birtokló játékos pedig ne álljon háttal nekünk. Az optikai zoom használatával is érdemes csínján bánni, mert egy tágabbra sikerült kompozícióból még mindig ki lehet vágni a látványos jelenetet, de ha túlságosan ránagyítunk valakire, és emiatt marad le a fotó érdekes részlete, azt utólag már nem pótolható.”.
Az tanácsok meghallgatása után kiválaszthattuk a fotómasinákat és az objektíveket (volt ott Canon EF 200-400 mm F4L IS USM 1,4x is!), majd jól felöltözve (jégcsarnok!) nekiindultunk a fényképezésnek. Ahogy mentem a pálya körül, a „biztonságos” plexi mögött, furcsállottam, hogy több helyen, esetenként akár több koronggal is találkoztam, amik szanaszét szórva hevertek a földön. Gondoltam, biztos elhagyták ezeket, amikor jöttek ki velük a szertárból. PENG! Hirtelen azt hittem, egy lőtérre keveredtem: pár centire tőlem olyan erővel robbant neki egy korong a plexinek, hogy azon csodálkoztam, hogy nem repedt szét a műanyag fal a becsapódástól. Majd pár méterre tőlem egy halk puffanással földet ért a kis fekete, de iszonyatosan veszélyes korong. Megvolt az „aha-élmény”, mondhatni elvesztettem szüzességem, így hát nekiveselkedtem a fotózásnak..
