Ezt a nőt egy égből pottyant drón verte fejbe

Számtalan olyan balesetről számoltam már be, ahol egy drón volt a kár/sérülés okozója. Ezúttal sem más a helyzet, ugyanis egy több rotoros, távvezérelt eszköz esett le az égből. Az eset a kanadai Beloeilben történt, ahol egy rendezvény során zuhant egy DJI Phantom 3 a tömegbe, ahol pont egy nőt talált fejbe. A helyzet iróniája, hogy a balesetet egy másik drón kamerája rögzítette..

dronpotty

A fején eltalált 38 éves Stéphanie Creignou komoly sérüléseket – többek között nyaksérüléseket is – szenvedett, ami nem is csoda, hiszen a videón jól látható, hogy nem kis magasságból hullott alá az 1,22 kilós repülő kamera. Az asszony természetesen jogi lépéseket tervez a drón vezetője, Rosaire Turcotte ellen, akinek fogalma sincs, hogyan veszíthette el a kontrollt járműve fölött: „Minden rendben zajlott, aztán egyszer csak eltűnt a drón. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, egyszerűen nincs magyarázatom a történtekre.” – nyilatkozta a VAT News-nak.

dron

Az ügyet az illetékesek jelenleg is vizsgálják – ez volt Kanadában az első olyan eset, ahol egy drón volt egy személyi sérülés okozója. Sok jóra azonban nem számíthat a drónpilóta, ugyanis a balesetet könnyűszerrel el lehetett volna kerülni, ha az amúgy engedély nélkül repülő eszköz vezetője betartotta volna a Transportation Safety Board of Canada (Kanadai Nemzeti Közlekedés Biztonsági Felügyelet) előírásait. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...