Az Apple megálmodta, a Yondr megcsinálta..

Pont egy pár napja adtam hírt arról a szabadalomról, amit az Apple mérnökei találtak ki. A bejegyzés szerint az Apple infravörös jeladók parancsára képes lenne letiltani az okostelefonok kameramoduljait olyan helyeken, ahol az illetékesek nem szeretnék, ha az illetéktelenek fényképeznének, videóznának. Nos, míg az Apple csak egy szabadalommal rendelkezik e téren (bár, ki tudja?), addig a Yondr egy kész megoldással állt elő.

yondr1

A Yondr olyan tokot mutatott be, ami automatikusan lezár, tehát nem tudjuk elővenni a telefont, ha olyan helyen járunk, ahol tiltott a fotózás. Igaz, ez kevésbé Orwelli megoldás, hiszen a telefon tulajdonos aktív együttműködésére van szükség, ám éppen ezért lehet sikeresebb, és egyáltalán nem háborítja fel a közvéleményt. A Yondr tokját ugyanis olyan rendezvényeken veti be, ahol a szervezők nem szeretnék, ha a résztvevők kép- és/vagy hanganyagot készítenének, mint például koncerteken, előadásokon.

yondr2

És így működik a dolog: részt veszel egy rendezvényen, ahol a kapunál kapsz egy Yondr tokot. Önként belehelyezed a telefonodat, így azt nem kell leadni. A tok lezár, és a koncert/előadás végéig nem férsz hozzá a telóhoz. Probléma megoldva. Ha közben valamiért mégis kellene telefonálnod, akkor egyszerűen felkeresel egy olyan területet, ami kívül esik a lezárt részen, és a tok kinyílik, az eszközöd hozzáférhetővé válik.

A műszaki részleteket a gyártó nem árulta el, weboldalukon is csak pár grafika található a rendszerről.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...