Kalandra fel! – az Olympus Tough TG-Tracker kalandkamera bemutatója

Funkciók, szolgáltatások működés közben

Elsőként arra voltam kíváncsi, mennyire pontos a TG-Tracker GPS modulja. Ehhez bekapcsoltam rajta a LOG funkciót, majd motorra ültem, és mentem pár kilométert Budaörs és a MOM Park között. A lenti térkép megfelelően mutatja az útvonalat; nagyjából 5-10 méteres pontossággal számíthatunk, ám egy-két helyen úgy tűnik, mintha átvágtam volna pár lakóházon, kerten, szántáson az út közben (pedig nem, de tényleg).

track

Még mielőtt elkezdenénk fotózni, videózni, nagyon fontos, hogy elolvassuk a használati utasítást, ugyanis érheti a felhasználót pár érdekes meglepetés. Az egyik, hogy a kamera csak behelyezett memóriakártyával működik, anélkül még a menüt sem tudjuk megtekinteni! A másik, akár kellemetlen meglepetést okozó tényező pedig a „Field of View” bejegyzés alatt található kis piktogramok:

flip

Figyeljünk oda, ha ugyanis a kiválasztott piktogram jobb alsó sarkában egy kis ívelt nyíl látható, akkor a rögzített kép 180°-kal el lesz fordítva, azaz fejjel lefelé kerül rögzítésre! Ezt sajnos én sem vettem észre a menüben való bóklászáskor, így egy pár videóm fejjel lefelé lett felvéve, ami roppant bosszantó. Amúgy ennek a funkciónak komoly hasznát vehetjük olyan esetekben, ahol a gépet valamilyen oknál fogva csak fejjel lefelé belógatni tudjuk a jelenetbe (például víz alatt – pecázás közben – körbe szeretnénk nézni, akkor rákötjük a markolatra a damilt, és belógatjuk a gépet a víz alá, így körbe nézhetünk, vannak e halak a közelben).

Kíváncsi voltam, hogy a TG-Tracker esetében mennyire hatékony az Olympus legendás 5-tengelyes képstabilizációs rendszere, így ismét motorra ültem, hogy menet közben, egy az úthibáktól nem épp mentes mellékúton próbára tehessem ezt a funkciót is. Az eredmény a fenti videóban látható. Szerintem itt is meggyőző a rendszer hatékonysága.

A 4K nem minden, van, akinek például sokkal fontosabb, hogy a TG-Tracker 1280 x 720 pixeles felbontásban (HD) is képes 240 kép/mp-es képfrissítésre, amit a rendszer 29,97 fps sebességgel ment el (lassított felvételünk lesz). Ezzel a felvételi móddal igen látványos bravúrokat lehet rögzíteni, ha épp kéznél vannak a BMX-es haverok, vagy a gördeszkás akrobaták a térről (persze, síelés közben is roppant látványos pillanatokat kaphatunk lencsevégre). Nekem ezúttal csak egy unalmas szökőkút jutott ki a jóból, de a lényeg ebből a felvételből is átjöhet.

Az Olympus TG-Trackernek viszont – szerintem – a legkívánatosabb szolgáltatása mégiscsak a túrakövetés, aminek segítségével akár egy teljes élményalbumot készíthetünk. Ehhez csupán arra van szükség, hogy használjuk a kamera LOG funkcióját, és letöltsük Android vagy iOS operációs rendszert futtató okoseszközünkre (táblagép, telefon) az Olympus Image Tracker nevű alkalmazást, majd a kamera WiFi moduljának közreműködésével összepárosítsuk a rendszereket. Minden egyebet a szoftver elvégez (lásd videó). Röviden: az elkészített LOG, SNS, JPEG és MOV fájlok, valamint az alkalmazás együttesének hála bármikor újra „átélhetjük” (ám ezúttal a kanapé kényelméből) a megtett túrát. Láthatjuk, hogy az egyes képek, videók hol készültek (GPS), az adott helyszínek milyen környezeti paraméterekkel rendelkeztek (termométer, manométer, barométer stb.).

led

A 60 lumenes LED nagyon hasznos tud lenni álló- és mozgóképek készítésekor egyaránt. Nem csak sötétben, a felszínen, hanem víz alatt is hasznát vehetjük, ha bekapcsolva hagyjuk. Igaz, a kamera akkuja így hamarabb lemerül, de a LED fogyasztása nem vészes.

inaction

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...