Teszt: Panasonic DMC-G80 – már majdnem GH!

Működés, funkciók, szolgáltatások

A Panasonic DMC-G80 képérzékelőjét a G7-ből örökölte, ám a mérnökök úgy építették be azt az új vázba, hogy elhagyták előle az aluláteresztő szűrőt, aminek hála „élesebb”, részletgazdagabb képet kapunk. Gyakorlatilag olyasmire számíthatunk, amit a DMC-GX80-nál is láttunk. A 16 MP-es lapkának másik újítása, hogy az immár nem fixen rögzítve kerül a váztestbe, hanem egy fifikás tartórendszerrel együttesen, ami lehetővé teszi az öttengelyes mozgatást a képstabilizáció érdekében. A G80 tehát az első G-s váz, amiben öttengelyes, az objektívekbe építettel együttműködésre képes képstabilizátor található. A rendszer viszont nem teljesen új, ugyanezt már a fentebb is említett GX80-ban már láthattuk munka közben:

A gyártó maga ezt a rendszer Dual IS 2-nek hívja, a Dual IS első generációja a DMC-GX8-ban mutatkozott be anno. Szintén új keletű dolog, hogy a G80 a GH3/4-hez hasonlóan időjárásálló kialakítást kapott. Ez a tényállás egy teljesen új szintre emeli a G80-at, immár nem csak a legdrágább vázakkal indulhatunk neki a felhőtlen természetfotózásnak.

front

Ahhoz azonban, hogy teljes körű legyen a szigeteltség, fontos, hogy a vázra csavart objektív is időjárásálló legyen. Erre jó példa a teszthez is melléklet 12-60 mm F3.5-5.6 Asph. Power O.I.S., amivel kitben is meg lehet majd vásárolni a G80-at.

withlens

Csakúgy, mint a DMC-GX80 esetében, a G80-ban is egy új, elektromágnes által mozgatott redőnyzár teszi a dolgát. Ennek előnye, hogy sokkal halkabb, mint a régebbi mechanikus zárrendszerek, másrészt szinte teljes mértékben elkerülhető általa a shutter shock című horror film, ami jellegzetes, függőleges irányba bemozdult képeket eredményez még viszonylag rövid záridők esetében is. Hátránya, hogy a legrövidebb záridő csupán 1/4000 mp. Ez viszont eddig is ennyi volt a G-családban, ugyanakkor bekapcsolhatjuk ez elektronikus zárat, ami teljesen némán dolgozik, és 1/16 000 mp a csúcsa. Az elektronikus zárat gyorsan mozgó témánál érdemes inkább mellőzni, mert még mindig látható valamelyest a rolling shutter hatása. Ez valószínűleg addig nem is fog változni, míg végre központi zárat, azaz az összes pixelt egyszerre kiolvasó megoldást nem kapunk.

menu23

Kellemes minőségi ugrás látható az elektronikus kereső képén is, ami immár 2,36 millió képpontot vonultat fel, és OLED technológiára épül. Ennél a keresőnél már nem láttam szivárványozást, ha gyors, oldalirányú mozgást végeztem (svenkeltem) a géppel. Ami viszont bosszantott, hogy a képváltás kijelző és EVF között nagyon lassan zajlott. A körülbelül 1-1,5 mp-es késlekedés akár egy szuper fotó elmulasztását is eredményezheti.

menu25

Egy érdekesség a G80-ban a „Diffrakciókompenzáció” [sic!], ami szűk(ebb) rekeszértékek mellett is éles képet ad. Kipróbáltam, és tényleg szuper jól működik:

diffrakcio_sm

Kattints!

Viszont a funkció csak a gép saját JPEG állományaira van hatással, a RAW képeket nem módosítja, sajnos.

4ksorozat

Jó buli a már korábbról megismert 4K fotó módok mindegyike, hiszen általuk nem maradunk le egyetlen fontos pillanatról sem. A 4K Photo a kioldó félig történő lenyomásától a teljes kioldásig folyamatosan menti a képkockákat kb. 8,3 MP felbontásban, ezért ha túl későn, vagy túl korán exponáltunk, akkor is van rá esélyünk, hogy megörökítettük „A” pillanatot, ugyanis a mentett képsorból (30 kép/mp) kényelmesen kiválaszthatjuk a számunkra értékeset.

Új funkció az utólagos fókusz, ami szintén a 4K fotó alapján működik. A másodlagos módválasztóval válasszuk ki a megfelelő programot (post focus), majd készítsük el a felvételt. A képek visszanézésekor kiválaszthatjuk és elmenthetjük az a képet, ami az általunk kiválasztott fókuszmezőnél éles. A készülék MP4 formátumban veszi fel az 1 mp-es klipeket, melyekből választás esetén 3328 x 2496 pixeles JPEG állományt készít a fényképezőgép (élő EXIF adatokkal!).

Rendkívül látványos ez a funkció, kár, hogy csak 8,3 MP a felbontás és nincs RAW-mentés.

menu17

A képsorok között (expozíciós képsor, rekesz képsor, fehéregyensúly képsor) immár szerepel a fókuszsor (fókuszrétegezés) is, ahol lehetőségünk van arra, hogy akár 999 fotót készítsünk teljesen automatizálva egy adott témáról. A fókuszlépések mértékét is beállíthatjuk, ami lehet 1-5 között (1 a legfinomabb, 5 a legdurvább lépésköz). Az élességállítási rétegek alaphelyzetben úgy keletkeznek, hogy a téma (élességi) közepére fókuszálunk kiindulópontként, majd a gép elé-mögé fókuszálgat felváltva, és menti a fényképeket. A fókuszsor elkészítésének módját azonban módosíthatjuk olyanra is, hogy a készülék a kiindulási ponttól csak egy irányba, előrefelé állítsa az élességet. Ez a funkció elsősorban makrózáskor mutatkozik hasznosnak és látványosnak (pl. tág rekeszt használunk, így a témát kiemelhetjük a háttérből úgy, hogy közben a teljes tárgyunk éles, mintha nagyon szűk rekesszel fotóztuk volna). Hátránya a szolgáltatásnak, hogy a fényképezőgép csak a képeket készíti el, a rétegezést nekünk kell az utómunka során egy külön megvásárolható szoftverrel elvégeznünk.

stack

A Panasonic DMC-G80 fontosabb újdonságai közt mindenképp említést érdemel még a DfD (Depth from Defocus) AF rendszer, ami elvileg még gyorsabb, még pontosabb élességállítást tesz lehetővé, mint a hagyományos kontrasztérzékeléses rendszerek. Ez igaz is, bár különbséget már nem nagyon lehet tenni a Panasonic legújabb masinái sebessége között. A követéses élességállítás is javult, de még mindig nem érte utol a fázisérzékelős rendszereket. Esetleg a GH5 lesz e téren a bejövő, de ez még a jövő zenéje.

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...