Külsőségek
A Panasonic LX fényképezőgépek sorozata mindig is azokat az „igényes” felhasználókat célozta meg, akik zsebgépet kerestek, de csak a méret kapcsán voltak hajlandóak kompromisszumokra. Az első LX, a DMC-LX1 még 2005 őszén jelent meg, és a szokásosnál nagyobb képérzékelőjével (1/1,65”-os CCD) máris kitűnt a tömegből. Ez az évek során ugyanígy folytatódott: az LX-ek 1/1,6” és 1/1,7” közötti lapkamérettel érkeztek, tudtak teljesen manuálisan is működni, masszív felépítésűek voltak, és szinte minden téren kimagaslóan teljesítettek. A DMC-LX7, ami az LX15 közvetlen elődjének tekinthető, már négy éves volt, amikor tavaly végre bejelentette a gyártó az utódmodellt. Mivel időközben szinte kipusztultak a kompaktok, és az okostelefonok kameramoduljai is egyre erősebben szorongatják a még megmaradt (csúcs)kompakt fotómasinák tökeit, így hát a Panasonic mérnökeinek is lépniük kellett, hogy ne hendikeppel rajtoljon el az LX15. Ezt részben azzal érték el, hogy a megszokott 1/1,6”-1/1,7”-os helyére egy nagyobb, kereken 1”-os CMOS lapkát tettek, és az objektív kezdő F-értékeit is tekintélyes F1.4-F2.8 közé helyezték.
A fixen beépített Leica DC Vario-Summilux 8.8-26.4 mm F1.4-2.8 paraméterekkel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a lencserendszer olyan látószögeket kínál, amit a 35 mm-es (azaz „full frame”) gépeknél egy 24-72 milliméteres objektív nyújtana. A kezdő F-értékek impozánsak, de mélységélesség tekintetében (DoF) – ha szintén a 35 mm-es készülékekhez hasonlítjuk a LX15-öt -, már csak közepes, F3.8-7.6 kezdő F-értékek jönnek ki, tehát senki se várja ugyanazt a papírvékony DoF-ot, amit egy 36 x 24 mm-es lapkával szerelt dSLR vázzal és egy – mondjuk – F2.8-4-es zoomobjektívvel lehetne elérni. Szerencsére esetünkben ez nem is egy roppant fontos tényező, mert aki ilyen kompaktot vesz, az tisztában van annak képességeivel, korlátaival. „Valamit valamiért” – az egész játék a kompromisszumokról szól, hiszen valamiről mindig le kell mondanunk, valamiben mindig meg kell elégednünk a „gyengébb” értékekkel, ha zsebre vágós fényképezőgép után ácsingózunk.
A Panasonic DMC-LX15-nek nincs is szégyellnivalója, hiszen kategóriájában a „legvilágosabb” optikát nyújtja; a konkurens gépek objektívjei is csak F1.8-ról indulnak. Csupán egyetlen paraméterező tárcsát kapunk, viszont az optika tubusa köré egy (ál)mechanikus vezérlőgyűrűt helyezett a gyártó, amivel a blendét tudjuk igény szerinti értékre állítani (F1.4-11 közé).
A rekeszállító előtt látható gyűrűhöz többféle funkciót lehet hozzárendelni, például a zoomolást (ez lehet lépcsőzetes vagy fokozatmentes), az expozíciókompenzációt, az ISO-t, a fehéregyensúlyt, az AF módot, a fotóstílust, a szűrőhatásokat, a képarányt, a vaku funkcióit és még sorolhatnám (de nem teszem).
A Panasonic DMC-LX15 hátoldalát az érintésérzékeny kijelző uralja. Ez az egérmozi dönthető, felfelé akár 180 fokban mozgatható. Ennek a szolgáltatásnak nem csak az önarcképek szerelmesei, hanem a vloggerek is örülni fognak. A gyártó összesen három fizikai funkciógombot helyezett el a gépen, s ezek mindegyike itt, a hátlapon található. Mint a többi kezelőszervhez, úgy ezekhez is szinte teljesen szabadon rendelhetünk funkciókat, szolgáltatásokat.
Mivel egy ekkorka kis fényképezőgépen minden gombostűhegynyi hely aranyat ér, ezért ne várjuk el azt, hogy a memóriakártyának külön kialakított helye legyen: az akkuval együtt egy közös ajtó mögé került a váztest alján. Már az is csoda, hogy nem microSD kártyákkal kell etetni a gépet.
Az LX15-ön csupán két aljzatot találunk: az egyik egy USB 2.0 csatlakozó (a fotómasina töltése is ezen keresztül történik), míg a másik egy miniatürizált HDMI aljzat. A két konnektort egy pici műanyag ajtó védi a szennyeződésektől, ezt körömheggyel lehet csak kinyitni.
A csatlakozókkal átellenes oldalon csak a csuklópánt hevedere található; egy mikrofon bemenetet azért még valahogy belepréselhettek volna a tervezők a vázba.
Mivel az LX15 tetejére már nem fért volna egy vakusaru, ezért beépítettek a mérnökök egy apró villanót, aminek a mechanikája lehetővé teszi a plafon felé történő derítést. Igaz, a vaku fényereje nem túl nagy, több olyan helyzet is előállhat, amikor jól jön a villanása.
A fényképezőgép tetején – balról jobbra haladva – a felnyíló vakut, a módválasztó tárcsát, a zoomgyűrű ölelte kioldót, a videofelvételt indító gombot, és a paraméterező tárcsát láthatjuk. Ennyi bőven elég is erre a gépre.
A gyújtótávolsági tartomány két vége közti zoomoláskor az optika hossza csak minimálisan változik – mondjuk ez nem is olyan óriási nagy csoda, mivel csak háromszoros átfogást nyújt a lencserendszer.
A Panasonic DMC-LX15 formavilága a klasszikus, „téglatest” vonalat követi, aminél jobbat ehhez a méretformátumhoz még senki sem talált ki. Persze, lehetne markolata a gépnek, de akkor máris nagyobb, „nehézkesebb” lenne a készülék megjelenése, s valószínűleg már egy ingzsebbe bele sem férne. Szerintem amit lehetett ebben a méretben, azt a mérnökök kihozták a készülékből ergonómia szempontjából. Külsőre az LX15 úgy jó, ahogy van.
