Panasonic DMC-LX15 bemutató: ki mondta, hogy halott a kompakt?

Képminőség

Kicsi gép 1”-os szenzorral – vajon milyen képminőség fogad majd? Nem ez az első ekkora képérzékelővel szerelt fényképezőgép, ami nálam megfordul, ezért úgy nagyjából sejtettem, mire számíthatok zajosodás, illetve dinamika terén, ám a technológiák folyamatosan fejlődnek, és a Panasonic sem elégszik meg a „tegnapi” csúcsteljesítménnyel a csúcskategóriás kompaktjában. Első körben a zajosodásra voltam kíváncsi, így hát a teljes érzékenységi tartományt végigpróbáltam a szokásos tesztábrámon. Az LX15 menüjében az összes zajszűrést minimalizáltam, illetve kikapcsoltam, a JPEG fotóstílusát „Standardra” állítottam. A RAW fájlokat a legfrissebb (v9.8.0.692) Adobe Camera RAW beépülő modullal hívtam; feldolgozás közben az ACR alapértékeit használtam. Íme:

Úgy vettem észre, hogy a fényképezőgép saját JPEG motorját használva kb. ISO 1600-ig szinte makulátlan képminőséggel állunk szemben, de ISO 3200-on már a részletek kezdenek összefolyni. Meglepő, hogy ISO 1600 és ISO 3200 között mekkora nagy és hirtelen bekövetkező minőséggyengülés tapasztalható. Ha RAW-ban fotózunk, kb. fél FÉ értéket nyerünk, de továbbra is az ISO 1600-at mondanám a „tökéletes képminőség” felső határának. Ha nagyon muszáj, és mondjuk homogénebb témát szeretnénk lefényképezni, akkor ISO 6400-ig is elmehetünk, ha nyersfájlokat készítünk. A gép szépen tartja a színeket, a fehéregyensúly sem mászik el, ahogyan emeljük az érzékenységet.

A Panasonic DMC-LX15 dinamika terén sem hagyja cserben a fotóst: a már-már kiégetnek hitt és bebukottnak vélt képi részleteket is javarészt meg lehet menteni – sőt, a bebukott részek felhúzása nem jár elviselhetetlen mértékű zajosodással.

Mivel a készülék lelkét egy „csupán” 1”-os képérzékelő alkotja, ezért a fejlesztők előrelátóak voltak, és egyrészt a blendét is csak F11-ig engedik szűkíteni, másrészt kínálnak a menüben olyan funkciót, amivel a diffrakció hatását csökkenteni lehet – a fotómasina saját JPEG motorja alkotta fájlok esetében. Ugyanis kiderült, hogy a RAW fájlokra nincsenek hatással a képjavító algoritmusok:

Ismét a tesztábrát fényképeztem le, ám ezúttal alap érzékenységen (ISO 125), fix F11 rekeszértékkel. Összehasonlítottam a javító algoritmusok nélküli „normál” képet a diffrakciókompenzációs, az „i.dinamikus” és az „i.felbontásos” változattal. Balra a gép saját JPEG-je, jobbra az ACR konverzió látható. Csodák nincsenek, az LX15 JPEG motorja is csak alaposabb odafigyelés mellett láttatja a különbséget. A RAW konverzió során viszont egyértelműen lágy(abb) a kép F11-en. A Panasonic képjavító eljárásai ügyes élesítést hajtanak végre, de semmi többre ne számítsunk.

A fotók élessége teljesen nyitott rekesz mellett sem rossz, de elsősorban a kép közepe mondható jónak. Egy kis rekeszeléssel – 1,5-2 FÉ-vel – sokat javul a helyzet, és már a kép szélei felé is élesebb, részletgazdagabb eredményt kapunk. A geometriai torzítást az elektronika kordában tartja csakúgy, mint a színhibákat. Ez utóbbiak itt-ott láthatóak, de RAW híváskor a megfelelő csúszkák arrébb pöccintésével seperc alatt korrigálhatóak. A képmintákat itt éritek el.