Végszó
Végszó? Nem, még nem igazán, hiszen nem volt túl sok időm elmerülni a készülék tudásában, de már azért kezd kialakulni bennem egy vélemény a GFX 50S-ről. Szerintem a Fuji nagyot dobott ezzel a rendszerrel, de azért látható, azaz elsősorban inkább érezhető, hogy még egyelőre nem sikerült becsiszolni ezt a nyers gyémántot. A képminőség ott van a szeren, első látásra nem lehet belekötni semmibe. Igazából csak a fényképezőgép működése az, ami kissé „visszafogott”: aki egy csúcskategóriás tükörreflexesről tér át, az lassúnak fogja érezni a GFX 50S-t még akkor is, ha fejben tartjuk, hogy ez középformátum. Igazából már nem lenne szabad egyik gyártónak sem kifogásként használnia a középformátum fogalmát – mind a processzorok, mind a memóriakártyák már bőven elég gyorsak ahhoz, hogy gördülékeny (de meg merem kockáztatni a pörgős jelzőt is) működést garantáljanak akár ezzel az 50+ megapixeles felbontással is. A legjobb minőségű JPEG állományok 18-34 megabájtot nyomnak, míg a RAW fájlok 110 MB körüliek (tömörítést nem használva). Ne értsen félre senki, a „pörgős” működés alatt nem egy 10 kép/mp sorozatfelvételi sebességet értek, hanem például egy akadozásmentes keresőképet, egy gyorsabb autofókuszt – ezt mind meg lehet valósítani akár már most is!
A gép ergonómiájával nem volt különösebb problémám, csupán a hátsó vezérlőtárcsa okozott fennakadásokat. Ezt a tárcsát ugyanis nyomógombként is lehet használni, s mivel a tárcsa viszonylag nehézkesen forog, ezért tízből legalább hétszer véletlenül benyomtam, ami nemkívánatos paraméterezést eredményezett. Ha viszont ezeket a malőröket sikerül kicsiszolnia a Fuji mérnökeinek, akkor a GFX 100S egy bitang jó gép lesz!
