Lassan ez az év is véget ér, így hát ideje összeszedni, melyek voltak azok a termékek, amelyek idén kerültek be a kedvenceim közé! Hangsúlyoznám, hogy összefoglalómban azokat a fényképezőgépeket, objektíveket, illetve egyéb fotós kiegészítőket említem, amiket saját magam teszteltem. Kezdjük is a listát a fotómasinákkal, hiszen idén is akadt bőven elég újdonság!
I. Fényképezőgépek
1. Bridge/szuperzoom
Nem is tudok olyan kategóriát, amibe „beleférne” a Nikon Coolpix P1000! Persze, tudom, ez alapvetően egy bridge gép, amit a gyártó hihetetlen távolra látó optikával látott el, de akkor is. A P1000 a maga 125-szörös átfogású optikájával ekvivalens 24-3000 mm-t fed le! Ez egyszerűen hihetetlen. Gondoljunk bele, hogy a csak tízszeres átfogású dSLR objektívekre is milyen csodálkozva néznek egyesek – a P1000 pedig azoknak a 12,5-szörösét nyújtja! Ráadásul 24 mm-ről indul, tehát a nagyobb témák is szépen beleférnek a kompozícióba. Makrózásra sem utolsó a P1000, hiszen 1 cm a legkisebb tárgytávja. Van RAW, bitang jó a képstabilizátor, tetszett az OLED-es EVF, a kihajtható és elforgatható kijelző, és még sorolhatnám. Cikkemben az igen szűk felhasználói célközönség és az apróbb hiányosságok miatt csak egy „Jóféle” bilétát kapott, de úgy érzem, mindenképp kell, hogy szerepeljen ez a különlegesség a listámon.
2. Strapabíró fényképezőgép
Szerintem az Olympus Tough TG-6-ot nyugodtan kinevezhetjük a strapabíró kompakt fényképezőgépek királyának, hiszen olyan ellenálló, olyan kemény, hogy a konkurens gépek nem szállhatnak versenybe ellene. Korábban az egyik kisebbik modellt egy igen kemény tesztnek vetettem alá (lefagyasztottam, megúsztattam, átmentem rajta kocsival, dobáltam stb.), ám már az is megfelelt minden szempontból. A TG-6 azonban a Tough család főnöke, így még jobb, még többet tud az összes többinél. „A képminőség továbbra is nagyon jó a kategórián belül, de elsősorban a hasznos funkciók, és a fejlett videós tudás lesz a gép fő attrakciója. Persze, az ember mindig talál olyan apróságokat, amik még elférhettek volna a masina repertoárjában, így például továbbra is hiányolom az S és az M módokat. Azonban sosem szabad elfelejteni, hogy egy adott fényképezőgép milyen célcsoportnak szól, milyen felhasználásra tervezte a gyártó. A TG-6-ot nagy valószínűséggel úgyis teljesen automata módban fogják majd használni a fotósok, hiszen víz alatt, vagy a fagyban, vagy egy hegy csúcsán nem nagyon van idő, kedv, lehetőség arra, hogy a beállításokkal babráljunk. Akinek meg ez hiányzik, az kiélheti magát majd a RAW fájlok hívásakor, ahol aztán azt változtat a paramétereken, amit csak akar. A TG-6 használhatóságán is sokat dob a paraméterező tárcsa, amit a tetőlemezen találunk. Az általános működési sebességre sem lehet panasz, sőt, bekapcsolást követően kifejezetten gyorsan áll hadrendbe a masina. Ami azonban igazán kiemeli a TG-6-ot a tömegből, az a modularitása: tényleg számtalan hasznos kiegészítővel szabhatjuk egyénire a készüléket”.
3. Csúcskategóriás MILC
A legjobb csúcskategóriás tükörnélküli fényképezőgép nálam idén az Olympus OM-D E-M1X lett. Ez a masina mindent tud, amire sport-, vagy természetfotósnak valaha szüksége lehet! Olyan a fókuszrendszere, és a sorozatlövő képessége, hogy aki ezzel sem tud elkapni egy-egy jelenetet, az semmivel sem fog. Mi volt anno az első benyomásom a gépről? „Egyrészt az, hogy nagyon masszív, ’örök élet plusz egy nap’ minőséget kapunk. A kezelőfelület az utolsó gombocskáig teljesen személyre szabható; szerintem ez a váz még jobb ergonómiát nyújt, mint az E-M1 Mark II. A markolatot élmény megfogni, nem lóg le róla a kisujjam, a 40-150 mm F2.8 PRO-val is egyensúlyban volt a szett. A masina rettenetesen gyors működésű. Persze, már az E-M1 Mark II sem volt lassú, de ez mégis valahogy pattogósabbnak érződött. Az autofókusz látványosan gyorsabb lett, és témakövetéskor az AF mezők szinte rátapadnak az alanyra.”, illetve: „a fotómasina puffere bődületes méretű – egy pár 300 MB/mp adatátvitelű SanDisk SD memóriakártyával párosítva gyakorlatilag orrvérzésig lehet nyomni az ipart. Az akció során egyszer sem fordult elő, hogy várni kellett volna a gépre, vagy a kártyára. Korábban dolgoztam OM-D E-M1 Mark II vázzal, ott azért megesett, hogy betelt az átmeneti tároló és lemaradtam egy-két izgalmasabb jelenetről. Szóval, akinek fontos a kvázi végtelen puffer, az ne habozzon, az E-M1X-nél jobb társat keresve sem fog találni!”.
4. Belépő kategóriás full frame MILC
Az év legjobb belépő kategóriás FF MILC váza ezúttal a Canontól érkezett. A Canon EOS RP gyakorlatilag ugyanazt képviseli, amit anno a 300D. Igaz, a két váz minőségét össze sem lehet hasonlítani (az EOS RP javára), és szolgáltatások, funkciók terén is jócskán felhízott a repertoár. No, meg persze a gép lelke sem egy APS-C méretű szenzor: az EOS RP-ben az EOS 6D Mark II-ből ismert, 26 MP felbontású, full frame méretű Dual Pixel CMOS lapka lapul. Szó sincs olcsó, kopogós műanyagok használatáról, az RP hihetetlen masszív kis dög! A különféle polikarbonátok használatának hála a készülék merev, ám könnyű. Kis mérete ellenérre kényelmes a fogása, amit elsősorban a méretes markolatnak és a hátoldalon kialakított hüvelykujj támasznak köszönhetünk. És ha már a hátoldalnál tartunk: az EOS RP korlátai ellenére tökéletes lehet a vlogger célcsoportnak, ugyanis a hátlapon egy elforgatható és kihajtható, érintésérzékeny kijelző található!
5. Csúcskategóriás full frame MILC
Amikor a Panasonic bejelentette a DC-S1 és a DC-S1R fotógép-párost, igencsak megdobbant a szívem, hiszen már a márka m4/3-os masinái is nagyon közel álltak, állnak hozzám, jó párat éveken keresztül használtam a mindennapi munkáim során. A piacon sokféle, full frame képérzékelő köré épített készüléket találni, de ami összességében a legkerekebb egészet nyújtja, az szerintem egyértelműen a Panasonic párosa. Közülük is elsősorban a DC-S1R-t emelném ki, ha kifejezetten fotózásra gondolok (az S1 azért jobb választás videózásra), mert mindent tud, amire szükségünk lehet. „Élénken emlékszem arra, hogy nem bírtam letörölni az arcomra ült vigyort; azonnal beleszerettem az S1/R formavilágába, és a paraméterek alapján tudtam, ez lesz majd egyszer az a rendszer, ami nálam kiválthat minden mást” – írtam róla anno a cikkemben. A fényképezőgép nagyon masszív felépítésű, érződik rajta, hogy ezt a gépet munkára tervezték, nem csak a kocafotózásra. Ezt alátámasztja a kellően jó szigetelés is, ami nem csak a por és a vízcseppek ellen, hanem a fagy ellen is védi az elektronikát. A felhasználói felület számomra úgy tökéletes, ahogy van, viszont a hihetetlen mértékben való személyre szabhatósággal már egy kicsit messzire ment a gyártó. Aki nem ismeri a Panasonic „működését”, az megijedhet a beállítási lehetőségek sokaságától, de higgyétek el, elég egyszer feltűrni az ingujjakat és nekiveselkedni a személyre szabásnak, mert a mindennapos munka (vagy élményfotózás) során meghálálja majd magát a befektetett energia. Röviden: hatékony beépített képstabilizátor, 47 MP-es felbontás, szuper képminőségű elektronikus kereső, praktikus státuszkijelző, USB-C aljzat, XQD/CFexpress foglalat, nagyfelbontású mód.
6. APS-C szenzoros MILC
Pont a napokban járt nálam a Nikon újdonsága, a Z-család legkisebb tagja, a Z 50, ami szinte azonnal elnyerte tetszésemet. Nem egyszerűen egy lekicsinyített Z 6/7-ről van szó, hanem a Nikon mérnökei tényleg egy olyan fényképezőgépet állítottak össze, ami a költséghatékonyság dacára képes olyan funkciókat, szolgáltatásokat felmutatni, ami ebben a kategóriában ritkaság számba megy. Persze, le kell mondanunk egy pár a Z 6/7 gépekben megismert részletről, mint mondjuk az XQD memóriakártyáról, az USB-C aljzatról, a fejhallgató kimenetről, a nagyobb akkuteljesítményről, a nagyobb méretű és felbontású elektronikus keresőről, vagy a szenzormozgatásos képstabilizátorról, ugyanakkor rengeteg hasznos és elismerést keltő jellemző maradt meg, került bele az APS-C lapkás vázba. Ezek közt mindenképp említést érdemelnek a videós funkciók, a 11 kép/mp-es sorozatfelvételi sebesség, a kicsi és könnyű kivitel és még sorolhatnám. A Z 50 egy szerethető, jó általános használati értékű fotómasina, aminek nem csak kezdők fognak örülni.
