Immár hivatalos: a Sony bejelentette a filmkészítésre kihegyezett A7S III-at! FRISSÍTVE!

Nem is tudom, hogy utoljára melyik fényképezőgépre kellett ennyit várni, mint a Sony A7S III-ra – egy biztos: a rajongók már évek óta tűkön ülve várták a hivatalos bejelentést, aminek most végre eljött az ideje! A filmkészítésre kihegyezett A7S gépcsalád harmadik generációja számos olyan újítást, fejlesztést, funkcióbővítést tartalmaz, amire már korábbi, más jellegű modelleknél is sokan vártak.

Kép forrása: Sony

Az A7S III egy full frame méretű, 12 MP-es BSI (hátsó megvilágítású) CMOS lapka köré épül, aminek adatait a Bionz XR névre keresztelt képfeldolgozó egység alakítja álló- és mozgóképpé. A fejlesztések közt ott van az AF-rendszer, az ultra-magas felbontású elektronikus kereső és nem utolsó sorban a 4K @ 120 kép/mp-es mozgóképfelvétel. A gyártó azt állítja, hogy az A7S III-at akár egy órán át is nyüstölhetjük folyamatos 4K 60 kép/mp-es filmfelvétellel, az akkor sem fog túlmelegedni, ami az új fejlesztésű, passzív hűtésnek köszönhető.

Kép forrása: Sony

Az új szenzor natív érzékenységi tartománya ISO 80-102 400 közé esik, amit lefelé és felfelé is ki lehet terjeszteni, így a teljes tartomány ISO 40-409 600-ra bővül. A Sony tovább azt állítja, hogy kereken 15 FÉ dinamikatartomány áll rendelkezésünkre. Az újonc érzékelőjének kiolvasása fele annyi időt vesz igénybe, mint az elődmodell esetében, ami komoly mértékben csökkenti a gördülő zár okozta dülöngélő hatást. Az érzékenyebb AF-rendszer a szenzorra integrált, összesen 759 fázisérzékelőt tartalmaz, s a menüben választható az arc- és a szemkövetés – utóbbit állatoknál is használhatjuk. A mérnökök javítottak a színreprodukción is, így a felvett anyagaink alapból kellemesebb látványt nyújtanak majd.

Kép forrása: Sony

A Sony A7S III az első olyan fényképezőgép, ami a CFexpress Type A típusú memóriakártyákkal is bővíthető. Azért „is”, mivel a foglalatokba UHS-II kompatibilis SD kártyákat is tolhatunk. Külsőre az A7S III egyébként nagyon hasonlít az A7R IV-re, de azért vannak lényeges eltérések a két masina közt: az A7S III elektronikus keresője például 9,44 millió képpontos felbontással rendelkezik, ráadásul a nagyítása is óriási, 0,91-szeres. A hátoldalon található érintésérzékeny kijelző immár nem csupán dönthető, hanem kihajtható is.

Kép forrása: Sony

Amire nagyon sokan vártak: a rengeteg kritikát kapott menürendszer is teljesen megújult, így már sokkal könnyebben és gyorsabban lehet benn navigálni. Filmesek örülni fognak a teljes méretű HDMI aljzatnak, a mikrofon be- és a fejhallgató kimenetnek, a kétsávos WiFi-nek és az USB aljzaton keresztül tölthető akkunak. A készülék videós tudása lehengerlő, de amit érdemes kiemelni, az a 10-bites színmélység 4:2:2 színtömörítés mellett, valamint a H.264, vagy H.265 kódolás csakúgy, mint a 16-bites színmélység, ami ebben a formátumban egyedülálló. Támogatott az S-Log2/3, a HLG, de érdekes módon nem támogatott a DCI, vagy a Super35 képméret (pedig a pletykákban szerepeltek).

Kép forrása: Sony

A Sony A7S III váz magnéziumötvözetből készült, és természetesen rendelkezik az időjárás viszontagságai ellen megfelelően védő szigeteléssel. Állóképeknél 4240 x 2832 a maximális képméret, a színtér lehet sRGB, Adobe RGB, vagy BT.2020. A vázat beépített, szenzormozgatásos képstabilizátorral is ellátták, ami 5-tengely mentén mozogva akár 5,5 FÉ előnyt nyújthat a fotósnak/filmkészítőnek. A fentebb említett kijelző 3”-os átlóval rendelkezik, felbontása 1,44 millió képpont. A mechanikus zár 1/8000-30 mp közti záridővel operálhat, a sorozatfelvétel sebessége maximum 10 kép/mp. A csatlakozások közt van USB 3.2 Gen 1 is, ami 5 Gbps-os adatátviteli sebességre képes. Az NP-FZ100 akkuval 600 kép készülhet egy töltéssel, ami nem rossz érték. A 699 grammos tömeghez 129 x 97 x 81 mm-es méret társul. A Sony A7S III szeptember végétől lesz megvásárolható 3500 dolláros áron.

Sajtóközlemény

A régóta várt Sony Alpha 7S III a kiemelkedő képalkotási teljesítményt ötvözi az “S” széria érzékenységével

Az új Alpha 7S III 4K 120P 10-bit 4:2:2 rögzítéssel, + 15 fényérték dinamika tartománnyal és megnövelt AF teljesítménnyel segíti a felhasználókat az alkotásban

  • Az új 12.1 megapixeles hátsó-megvilágítású full-frame Exmor R™ CMOS képszenzor és az újonnan fejlesztett BIONZ XR™ képfeldolgozó processzor nyolcszoros feldolgozó erővel rendelkezik, jelentősen kisebb rolling shutter mellett
  • Ultra-magas érzékenység a 40 és 409600 , között állítható ISO tartománnyal, és javított képminőség a közép és magas érzékenységi tartományokban lévő 1 fényérték mértékű zajcsökkentés miatt
  • 4K 120pi, 10 bit 4:2:2 színmélységű videófelvételi lehetőségek, All Intra recording, XAVC HS formátum H.265 kodekkel
  • 15 fényérték dinamikai tartomány filmek felvételéhez
  • Az Alpha szériában elsőként 16-bit RAW video HDMI kimenet
  • Gyors Hybrid AF-rendszer 759 pontos fázisérzékeléssel, mely a képszenzor 92%-át fedi le
  • Az új hőelvezető rendszer és az új kialakítású dupla kártya foglalat egy-órányi 4K 60p 10-bites 4:2:2 felvételt tesz lehetővé
  • A vázba épített 5 tengelyes képstabilizátor lehetővé teszi a kézből történő videózást, az Active Mode-nak köszönhetően, akár a kamera kézből való mozgatása közben is stabil felvételt kapunk
  • A világ legvilágosabb és legnagyobb 0.64-típusú 9.44 millió pontos OLED elektromos képkeresője
  • Oldalra nyíló, állítható szögű LCD képernyő a megnövelt rugalmasságért
  • Teljesen újratervezett menürendszer érintőképernyővel és érintésvezérléssel
  • Nagy-sebességű folyamatos képrögzítés akár 10 képkocka/másodperc sebességgel, akár 1000 folyamatos tömörítetlen RAW kép erejéig, folyamatos AF/AE követéssel
  • A dupla CFexpress Type A memóriakártya-foglalat kompakt vázban is nagysebességű adatfeldolgozást tesz lehetővé

A Sony bejelentette a várva várt Alpha 7S full-frame tükör nélküli széria legújabb darabját – az Alpha 7S III-at (ILCE7SM3).

Az új, 12.1MP (megapixel, hozzávetőleges érték) hátsó-megvilágítású full-frame képszenzor ultra-magas érzékenységgel és +15 fényérték dinamika tartománnyal, többféle 4K 120pi és 10-bites 4:2:2 színmélységű videófelvételi lehetőséggel, újonnan kialakított hőelvezető rendszerrel és dupla memóriakártya-foglalattal (amely az akkumulátor töltöttségének függvényében, több mint egy órányi 4K 60P filmfelvételt tesz lehetővé), új autofókusz rendszerrel, érintőképernyős kezelőfelülettel és oldalra nyitható LCD képernyővel rendelkező Alpha 7S III a professzionális videósok és állókép készítők legfejlettebb munkaeszköze.

“Az Alpha 7S III megtestesíti a Sony azon filozófiáját, hogy megoldjuk a felhasználóink által megfogalmazott igényeket” – mondta Yann Salmon Legagneur, a Sony Europe digitális képalkotó eszközeiért felelős marketing igazgatója. „Mindig figyelembe vesszük a felhasználók visszajelzéseit, és arra törekszünk, hogy várakozáson felüli innovatív megoldásokat alkalmazzunk, erre új fényképezőgépünk a tökéletes példa. A klasszikus S széria érzékenysége ötvözve a megnövelt teljesítménnyel és felhasználói élménnyel – ezek a tényezők teszik páratlanná az Alpha 7S III-et, amely számtalan új lehetőséget teremt napjaink alkotói számára.”

Az Alpha 7S III teljesen új felépítéssel rendelkezik, amely így kivételes videó- és állóképrögzítést tesz lehetővé. A vadonatúj 35mm full-frame 12.1MP (megapixel, hozzávetőleges érték) hátsó-megvilágítású Exmor R™ CMOS képszenzor harmadára csökkenti a rolling shutter effektust és több fejlett fénygyűjtő technológiát alkalmaz, amely magas érzékenységet és alacsony zajszintet biztosít, így a felhasználók kedvezőtlen fénykörülmények mellett is tudják használni a fényképezőgépet, nagy teljesítményű világítási berendezések nélkül is. Az S sorozatban először most először építették be a képérzékelőbe integrált fáziseltolásos AF pontokat. Az új BIONZ XR képfeldolgozó processzor pedig a korábbihoz képest nyolcszoros feldolgozó erőt biztosít , ezzel minimálisra csökkentve a feldolgozási késést, így kihasználhatóvá válik a fényképezőgép összes videó- és állókép rögzítési funkciója. Az új rendszerben megtalálható továbbá a világ legvilágosabb és legnagyobb, 9.44 millió pontos OLED elektromos képkeresője. Ezen felül a Sony Alpha 7S III a világ első kamerája, amely dupla CFExpress Type A memóriakártya-foglalattal rendelkezik, amely a kompakt méret ellenére nagysebességű adatátvitelt tesz lehetővé.

Professzionális videós munkafolyamati megoldások
Az Alpha 7S III 4K minőségű 120 képkocka/másodperc sebességűi videórögzítésre képes, 10-bites mélységben és 4:2:2-es színmintával. Az új fényképezőgép számos fejlett filmes rögzítési móddal rugalmasabb és hatékonyabb munkafolyamatot tesz lehetővé, mint például az All-intra és a MPEG-H HEVC/H.265 (XAVC HS™) . Az Alpha 7S III három színtér beállításának (S-Gamut, S-Gamut3, és S-Gamut3.Cine) köszönhetően könnyedén összekapcsolható más professzionális képalkotó eszközzel. Az S-Gamut3 és S-Gamut3.Cine móddal a felhasználók könnyedén bele tudják illeszteni a több kamerás felvételi rendszerekbe az Alpha 7S III-at, amely az utómunkafolyamatokat is egyszerűbbé teszi. Az S-Log3 gamma görbék mellett az Alpha 7S III HLG (Hybrid Log-Gamma) képprofil támogatással rendelkezik. Az Alpha 7S III a HDMI Type-A csatlakozón keresztül képes a 4K 60p 16-bites RAW felvételt rögzíteni külső eszközre.

Javított képminőség
Az Új CMOS képszenzornak és a BIONZ XR™ képfeldolgozó processzornak köszönhetően az Alpha 7S III a legendás S széria érzékenységét, jelentősen fejlesztett színreprodukcióját és textúra renderelését jeleníti meg a megnövelt képminőség érdekében. A normal ISO tartomány 80 és 102400 között mozog, amely kiterjesztett tartományban video esetében 80-409600, fotó esetében 40-409600 között állítható), amely még rugalmasabb ISO-t és széles dinamikai tartományt eredményez, minden beállítás mellett alacsony zajszinttel, a közép és magas tartományokban javuló képminőséggel.

A lombozat és az emberi bőrszín színei fényforrástól függetlenül természetesebben jelennek meg. Az árnyalatok leképezése szintén fejlődött az élethűbb bőrtónusok és portrék megjelenítéséhez. A megnövelt AWB (Auto WB) az új “Visible light + IR Sensor” együtt segít a precíz fehéregyensúly létrehozásában, beleértve a természetes- és műfény környezetben is.

Sokoldalú lehetőségek

Fejlett hybrid autófókusz rendszer
Az Alpha 7S széria történetében először, az Alpha 7S III Fast Hybrid AF-fel rendelkezik, amely ötvözi a fázis- és a kontrasztérzékeléses AF-et, ezáltal a felhasználók kiemelkedő sebességgel, pontossággal és gördülékenységgel követhetik az alanyt, kis mélységélesség esetén is. A Sony E-bajonet objektívjei lehetővé teszik a fókusz precíz beállítását.

A valós idejű követés és a valós idejű Eye AF mozgással teli környezetekben is folyamatosan az alanyon tartja a fókuszt. A Sony fejlett valós idejű Eye AF technológiája az előző rendszerekhez képest 30 százalékkal növeli az pontosságot, az új képfeldolgozó processzornak köszönhetően, amely így pontos és megbízható követést biztosít abban az esetben is, ha az alany nem az objektív felé néz. A valós idejű követés rendkívül egyszerűen, a képernyő megérintésével elindítható, a valós idejű AF a szem érzékelésénél automatikusan bekapcsol.

Rugalmas autofókusz beállítások filmkészítéshez
A felhasználói visszajelzések révén a fényképezőgép számos AF funkcióval rendelkezik, többek között a hétállású AF Transition Speed funkcióval, és a hétállású, AF Subject Shift Sensitivity beállítással, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók testre szabják, hogy az autofókusz milyen értékig maradjon a jelenlegi alanyon, vagy váltson másikra. A Touch Tracking nem csupán a valós idejű követést teszi lehetővé, de jelentősen megkönnyíti a kamera használatát akár gimbalon akár kézből történik a felvétel esetében. Mostantól elérhető az érintés vezérelt fókusz használata manuális fókusz módban az LCD kijelzőn, vagy távoli vezérléssel az Imaging Edge alkalmazás használatával.

Az új hőelvezető rendszer felépítése
Az Alpha 7S III-et úgy alakították ki, hogy megfelelő hőelvezetéssel rendelkezzen, és minimálisra csökkentse a túlmelegedést, akár több órás 4K 60p 10-bites 4:2:2 videófelvétel során is. Az újonnan kialakított hőelvezető felépítés a kívánt határértékeken belül tartja a képszenzor és a képfeldolgozó processzor hőmérsékletét és megakadályozza a túlmelegedést.

Filmezési segédfunkciók
Az Alpha 7S III az első fényképezőgép az Alpha szériában, amely aktív móddal rendelkezik, az öttengelyes képstabilizáló pedig a kifejezetten körülményes kézi filmfelvételek során segít.

Ezen felül az Alpha 7S III az első E-bajonet váz, amelyik változtatható szögű kijelzővel rendelkezik, amely tökéletessé teszi a gimbalon való használathoz. A képernyő oldalirányba, felfelé és lefelé egyaránt fordítható, és egy 3” méretű 1.44 millió pontos érintőképernyős LCD monitorral rendelkezik, amely fényes kültéri körülmények mellett is tökéletes láthatóságot biztosít.

Az Alpha 7S III 10 féle Creative Look funkció fotózáshoz és videózáshoz egyaránt alkalmas, így a felhasználók könnyedén válaszhatnak az előbeállítások között, vagy testre is szabhatják azokat.

A fényképezőgép Multi Interface Shoe-jához egy digitális audio interfész került, ami tisztább hangrögzítést tesz lehetővé a Sony kompatibilis csatlakoztatható mikrofonjaival. Az XLR-K3M XLR adaptor kittel a Sony Alpha 7S III 4 csatornás 24-bites digitális hangrögzítést tesz lehetővé, az Alpha fényképezőgépek történetében elsőként. Hasonlóan más MI Shoe kiegészítőkhöz, a rögzítéshez nincs szükség kábelekre vagy akkumulátorra, amely korlátlan szabadságot eredményez a filmkészítés során.

A fényképezőgépben megtalálható számos további, a filmkészítést segítő funkció, mint például az újratervezett monitoros megjelenítő, (mely a vörös keretnek köszönhetően tökéletesen láthatóvá teszi, ha felvétel van folyamatban, függetlenül attól, hogy kézből, állványról vagy gimbalról készül a felvétel), a testre szabható Zoom beállítások, a felvétel közben állítható fehéregyensúly, az elforgatott megjelenítés, az intervallum felvétel és az állóképek exportálása filmekből.

Kiemelkedő állóképkészítés
Az Alpha 7S III gyors Hybrid AF-rendszerrel rendelkezik, amely 759 pontos fázisérzékeléssel a képszenzor 92%-át lefedi. A fényképezőgép rendkívül pontos AF funkciója pontosan és megbízhatóan fókuszál az alanyra, még EV-6 esetén is, amikor az alanyok szabad szemmel is nehezen láthatók. A folyamatos 10 képkocka/másodperc (élő mód esetén 8 képkocka/másodperc) sebességű folyamatos fotózás több, mint 1000 tömörítetlen RAW kép készítésére képesxiii, mechanikusan és elektromosan egyaránt.

Az Alpha 7S III a világ első 9.44 millió pontból álló 0,64” méretű Quad-XGA képkeresővelxii, nagyfelbontású OLED kijelzővel és finomhangolt optikával rendelkezik, amely a legnagyobb felbontást biztosítja saját kategóriájában. xii Az Alpha 7S III képkeresője 0.90-szeres nagyítással rendelkezik , 41 fokos átlós látómezőt, 25mm-es betekintési távolságot és alacsony torzítást garantál a képmező teljes tartományában. Ezen felül por, pára és nedvességálló, elképesztően reszponzív, és számos beállítással rendelkezik. Az Alpha 7S III képkeresőjét a hatékony professzionális munkafolyamatokhoz alakították és finomhangolták.

A Sony digitális fényképezőgépeinek története során elsőként az Alpha 7S III HEIF-fel (High Efficiency Image File Format) rendelkezik, amely gördülékeny 10-bites váltásokat és fejlett tömörítési technológiák használatát is lehetővé teszi, melynek köszönhetően az eredeti képminőség megtartása mellett jelentősen csökken a képfájl mérete. A HEIF típusú állóképek visszanézhetők a kompatibilis Sony HDR (HLG) TV-ken az Alpha 7S III közvetlen HDMI csatlakozójának köszönhetően. .

Sokoldalú kialakítás a profik számára
CFexpress Type A memóriakártya a nagysebességű adatátvitelért

Szintén elsőként a világon, xii az Alpha 7S III két CFexpress Type A kompatibilis foglalattal rendelkezik, mely támogatja az UHS-I és az UHS-II SDXC/SDHC kártyákat is. A foglalat a kompakt méret mellett gyors írási és olvasási sebességet biztosít. A CFexpress Type A memóriakártyák ideálisak nagysebességű RAW állóképek folyamatos készítéséhez, valamint magas bitrátájú 4K 120P filmek felvételéhez. A memóriakártya az írási sebesség legújabb generációját képviseli, amely gyorsan törli az állóképek és filmek által képzett bufferfájlokat a fényképezőgépről, így az SD kártyához képest akár 1,7-szer gyorsabbá válhat az adatok számítógépre másolása.

Átalakított menürendszer fejlett érintőképernyővel
Az Alpha 7S III átalakított menürendszerével könnyebbé válik a navigáció, az érintésvezérlés gyorsabb és intuitívabb irányítást biztosít. A rendszerben külön beállítások tárolhatók álló- és mozgóképek készítéséhez, amely gyors váltásokat tesz lehetővé álló- és mozgóképeket egyaránt készítő alkotók számára.

Megbízhatóság és teljes alkotói szabadság
A professzionális felhasználóknak többre van szüksége a finomhangolt funkcióknál és a megnövelt teljesítménynél, a professzionális munkavégzéshez megbízhatóságra és tűrőképességre is szükség van. Az Alpha 7S III újratervezett markolattal rendelkezik a nagyobb kényelem és a biztos fogás érdekében, a megnövelt por- és nedvességállóság pedig biztosítja a maximális megbízhatóságot a kihívást jelentő felvételi környezetekben is. A megbízható HDMI Type-A csatlakozó mellett az Alpha szériában elsőként a Alpha 7S III támogatja az USB PD (Power Delivery) funkciót, mellyel a fényképezőgépet külső áramforrásra lehet csatlakoztatni, így a felhasználók hosszabb ideig tudnak felvételeket készíteni, az akkumulátor minimális terhelésével.

Fejlett kapcsolódási lehetőségek a professzionális munkafolyamatért
Az Alpha 7S III kialakítása és beállításai lehetővé teszi fotós és videós újságírók, valamint sportfotósok számára, hogy a fejlett kapcsolódási lehetőségeknek köszönhetően a lehető leggyorsabban továbbítsák álló- és mozgóképeiket. A fényképezőgép 5GHz /2.4GHz wireless LAN (IEEE 802.11ac) támogatással rendelkezik, valamint több bemeneti és kimeneti csatlakozóval is rendelkezik, a több antenna pedig javítja a kommunikáció minőségét. Az átvitel sebessége kétszeres a Sony Alpha7R IV-hez viszonyítva, ezen felül USB tethering funkcióval is rendelkezik. 5G (a mobilhálózatok technológiájának ötödik generációja) kompatibilis eszközhöz USB porton keresztül csatlakoztatva – mint például a Sony Xperia 1 II – lehetőség nyílik az 5G hálózaton keresztül folytatott gyors és stabil FTP fájlátvitelre, LAN kapcsolódási lehetőségekkel kiegészítve . Az USB Type-C™ csatlakozó pedig SuperSpeed USB 5Gpbs (USB 3.2) átvitelt is lehetővé tesz, a nagyméretű képfájlok gyors és egyszerű átvitele és kezelése érdekében.

Elérhetőség
Az új Alpha 7SIII full-frame cserélhető objektíves fényképezőgép 2020 szeptemberétől lesz elérhető Európában.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...