Bevezető, külsőségek
Az Olympus már jó pár éve nagyon komoly hangsúlyt fektet az igen népszerű OM-D gépcsaládra, így nem is csoda, hogy a sorozat egy belépő (E-M10 Mark IV), egy középhaladó (E-M5 Mark III), egy haladó rajongói (E-M1 Mark II/III) és egy abszolút professzionális (E-M1X) tagból áll. Eddig csupán a család legkisebb tagja, az E-M10 lógott kis a sorból, de az E-M10 Mark IV bemutatkozásával már a belépő kategória is a megszokott 20 MP-es 4/3-os képérzékelő köré épül. A tükörreflexes fényképezőgépek külalakjára hajazó sorozat készülékei számos olyan funkciót és szolgáltatást sorakoztatnak fel, amik anno elsőként jelentek meg a digitális fényképezőgépekben, s ezek közt nem is egy olyan van, ami a mai napig piacvezető minőséget/teljesítményt képvisel. Ilyen például a beépített, szenzormozgatáson alapuló képstabilizáció (az objektívekbe épített rendszerekkel is együttműködik a nagyobb hatékonyság érdekében), ami hihetetlen teljesítményével még manapság is ámulatba ejtő. De megemlíteném még a Live Bulb, a Live Time, vagy a Live Composite módokat csakúgy, mint a több expozícióból összerakott Hi-Res (nagyfelbontású) fotómódot. És a lista még messze nem ért véget.. Lássuk mostani cikkem főszereplőjét, az OM-D család legkisebb és egyben legújabb tagját, az OM-D E-M10 Mark IV-et!
A váz – csakúgy, mint korábban – a csoport legkisebbike, sőt, 383 grammos tömegével egyértelműen a legkönnyebbje is lett. Külsejét a mérnökök az elődmodellhez képest csupán apró mértékben tervezték át: megváltozott a markolat, ahol már egy bemélyedés fogadja a fotós középső ujját, így valamivel kényelmesebb és biztosabb fogást nyújtva, mint az E-M10 Mark III-nál. Az előlapon ugyanúgy csak az objektív reteszét oldó gomb található, a plusz funkciógomb egy magasabb kategória (E-M5 Mark III) sajátja.
A hátoldal kialakítása látszólag semmit sem változott, hiszen ugyanazokkal a gombokkal ugyanazon a helyen találkozhatunk itt is, mint amit a Mark III-nál megszoktunk. A kurzorok gyárilag kiosztott funkciói nagyon gyors vezérlést tesznek lehetővé, így nem kell sem a gyorsmenüt, sem a főmenüt előhívni, ha például az érzékenységet, vagy a kioldási módot szeretnénk megváltoztatni.
Ami viszont újítás a Mark III-hoz képest, hogy az LCD-t immár teljesen, azaz 180 fokban lefelé is dönthetjük, hogy az a téma felé nézzen. Erre azért volt „szükség”, hogy az önarcképek szerelmesei ne csak a drágább modellekkel tudják kielégíteni vágyaikat, hanem az E-M10 Mark IV-et maguk felé fordítva is elkészíthessék álmaik fotóit. Ha lefelé, azaz „szelfi módba” döntjük a kijelzőt, aktiválódik az arckövetéses AF, így biztosan éles is lesz a felvétel. Az élőképet az elektronika nem tükrözi meg, ezért úgy látjuk magunkat a kijelzőn, mintha egy tükörbe néznénk.
Az OM-D E-M10 Mark IV oldalai nem dúskálnak az aljzatokban, vagy memóriakártya foglalatokban: csakúgy, mint az elődnél, úgy a Mark IV-nél is csak a váz jobb oldalában van két aljzat (USB és HDMI). A memóriakártya az akku mellé, a váz aljába került (lásd majd lentebb).
Szóval, a váz alja: az optikai középvonal alatt a fém állványmenet látható, tőle jobbra az elég filigrán, műanyagból kialakított ajtócska mögött pedig az USB-n keresztül is tölthető akku, valamint a már említett SD memóriakártya foglalata található (ez utóbbi támogatja az UHS-II besorolású SD kártyákat is).
Az újonc tetőlemeze és az ott található armatúrák sem változtak, így aki a Mark III-ról váltana Mark IV-re, csukott szemmel is mindent meg fog találni (ha még vissza emlékezünk: az E-M5 Mark II és az E-M5 Mark III között ezen a téren igen nagy váltás volt). A Mark IV módválasztó tárcsája sem reteszelhető, és ugyanazok a módok találhatók rajta, mint a korábbi modellén.
