Két hete jelentették be ezt a Leica objektívet, de már megduplázódott az értéke

Január végén jelentette be a Leica, hogy feléleszti ikonikus lencserendszerét, és Noctilux-M 50 mm F1.2 ASPH. néven hozza ismét forgalomba. A két változatban megjelenő objektívből lesz egy 100 példányra limitált, ezüst színű is, amit kizárólag hivatalos Leica butikokban vásárolhatunk meg (azaz nem, mert már nincs is belőle, ha jól tudom). Az ezüst/króm változat tehát csak a Leica Store-ban volt elérhető, ráadásul 14 900 eurós ára sem riasztotta el a gyűjtőket. Egy Leica boltos jelentése szerint már 25-30 000 euró közötti összegeket is felajánlottak neki a mindenre elszánt vásárlójelöltek, de hiába, mert ha még lenne is a limitált verzióból, azt csak a Leica által üzemeltetett boltokon keresztül lehetne megvásárolni.

Kép forrása: Leica

A Leica szóvivője korábban egy párbeszédben mondta el, hogy azért készítenek limitált kiadású objektíveket és fényképezőgépeket is, hogy ezekből a gyűjtői darabokból finanszírozhassák a „valódi”, azaz munkára, vagy hobbira nap mint nap használt fotós termékeket. Csakúgy, mint a ritka és nagyon értékes sportautókat, a Leica különkiadású termékeit is elsősorban gyűjtők vásárolják, akik ezeket a fétiseket, akarom mondani szépségeket por- és páramentesített vitrinekben kiállítva őrzik (de minek?). (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...