RAW-fájljaid méretét akár ötödére tömöríti minőségromlás nélkül ez az új algoritmus

A svájci Dotphoton nevű cég Rawsie névre keresztelt szoftverével állítólag minőségromlás nélkül akár 80%-os tömörítési arány érhető el RAW-fájlok esetében. Ez azt jelentené, hogy ötöd akkora hely is elég lenne a nyersfájlok tárolására, mint azelőtt! A vállalkozást 2018-ban alapította Bruno Sanguinetti és fotós felesége, Eugennia Balysheva, ugyanis a párt kezdte lakásából kiszorítani az a tetemes mennyiségű adathordozó, amire szükség volt a fájlok tárolására. Mit ad a véletlen, Sanguinetti (a férj) kvantumfizikából doktorált, és komoly kutatói múltra tekinthet vissza. Sanguinetti ezért úgy döntött, hogy nem „új tetővel fedi be az omladozó házat” (értsd: új adattároló szörnyeteget épít feleségének), hanem „új alapokat ás”, azaz a gyökerénél fogja meg a problémát és újfajta tömörítési eljárást dolgoz ki a nyersfájlok részére.

A bíztató eredmények láttán mindketten felmondtak korábbi munkahelyükön és 2018-tól a szoftverfejlesztésnek szentelték teljes energiájukat, hogy más, hasonló cipőben járó fotóssal is megoszthassák fejlesztésüket. Most, három évvel később, már nem is egy, hanem három alkalmazást kínál nekünk a páros: a Dotphoton Core-t, amely az egyes fényképezőgép gyártókra szakosított tömörítő algoritmussal van kialakítva, a Jetraw-t, ami biotech cégek részére készült nyersfájl tömörítő szoftver, illetve a Rawsie-t, ami egy asztali számítógépeken futó program fotósoknak.

Az ipari alkalmazás során akár 10:1 tömörítési arányt elérő szabadalmaztatott technológia kvantuminformációs kutatásokon alapul, de a fotósok részére átdolgozott verzió is majdnem ugyanolyan hatékonyságú. A Dotphoton szerint 80%-os tömörítés érhető el képminőség romlás nélkül a Rawsie-val. A kimentés DNG formátumban történik, ugyanis ez a kiterjesztés a teljes dinamikatartomány megtartását is lehetővé teszi.

A fejlesztők szerint munkájuk első évében a legnagyobb kihívást a kétkedők meggyőzése jelentette. Érthető is a szkepticizmus, hiszen ez a megoldás akkora áttörést jelent a fájltárolásban, hogy az már szinte túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ha azt mondjuk valakinek, hogy az 1 GB-ot felemésztő nyersfájljait ezentúl egy 200 MB-os pendrájvon is eltárolhatja – ráadásul minőségromlás nélkül -, akkor valahol érthető a bizalmatlankodó arckifejezése.

A Rawsie ráadásul nem csak különálló fájlok tömörítésére használható, hanem az Adobe Lightroomhoz csatolt teljes katalóguskönyvtárak méretcsökkentésére is. A tömörítés során a szoftver vagy helyettesíti, azaz tömörítés után törli az eredeti RAW állományokat, vagy beállítható úgy is, hogy megtartsa azokat (ez például akkor lehet jó megoldás, ha magunknak meg akarjuk tartani az eredeti fájlokat, ugyanakkor nyersformátumban szeretnénk feltölteni a felhőbe, vagy mások részére a képeket – az erősen lecsökkent fájlméret sokkal rövidebb feltöltési időket és sokkal kevesebb online tárhelyfoglalást jelent). Egy pár példa az algoritmus hatékonyságára:

  • FujiFilm GFX50R eredi fájlmérete: 117,7 MB
  • A Rawsie által konvertált fájl mérete: 23,9 MB
  • Nikon Z 6 eredi fájlmérete: 48,7 MB
  • A Rawsie által konvertált fájl mérete: 13,4 MB
  • Canon EOS R5 eredi fájlmérete: 46 MB
  • A Rawsie által konvertált fájl mérete: 16 MB
  • Sony A7R III eredi fájlmérete: 86 MB
  • A Rawsie által konvertált fájl mérete: 12,8 MB

A fejlesztők itt nem állnának meg, hanem tovább álmodták szoftverük integrációját: az algoritmust akár a fényképezőgépekbe is be lehetne építeni! Az egyre növekvő felbontás és fájlméretek kapcsán ez egy logikus válaszút lehetne a gyártóknak.

A legszebb az egészben, hogy a Rawsie-nak van egy ingyenes verziója is, amivel naponta legfeljebb 30 fájlt tömöríthetünk be, így nem kell azonnal, próba nélkül megvásárolni a jószágot. Persze, a későbbiek során az ingyenes változat „beélesíthető”, amit előfizetéses (évi 49 dollár), vagy megvásárlós (199 dollár) opcióként kaphatunk meg. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...