20 éves a Lumix – felvázolták a jövőjét

A Panasonic Lumix márkája idén ünnepli huszadik születésnapját! A japán gyártóé volt a világ első tükörnélküli fényképezőgépe, a DMC-G1, amit 2008-ban mutattak be a nagyérdeműnek. A m4/3-os rendszer szülőatyja továbbra is folytatja ezt az irányvonalat, amit a full frame-es rendszerével párhuzamosan erősít. A Panasonic célja a két rendszerrel, hogy két különböző igényű felhasználói kört lásson el a számukra tökéletes gépekkel, objektívekkel: míg a 36 x 24 mm-es lapkák köré épülő masinák és lencserendszerek a „tökéletes képminőséget”, a tág dinamikát és a magas érzékenységet szolgálják, addig a m4/3 rendszerrel a nagy sebességre és a mobilitásra vágyó fotósokat és filmkészítőket igyekeznek kielégíteni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének átfedések, vagy hogy az egyik rendszer gyengébb lenne a másiknál. „Prioritások” a helyes címszó.

A Panasonic által kiadott kisfilmben a vállalat főnöke, Jozuke Jamane foglalta össze számunkra, hogy a jövőben merre és mire akarják helyezni a hangsúlyt. Fontos volt felismerni a megváltozott igényeket, irányzatokat, mint például az egyre kedveltebb „sztrímelést” (csúnyán mondva „műsorsugárzást”). Nem csoda hát, hogy a Lumix márkanév alatt egyre több olyan eszköz fog megjelenni, ami ezen tartalomkészítők igényeire lesz szabva. Ide tartoznak még a reklámfilmek, a dokumentumfilmek, a videónaplók, sporteseményekről készített közvetítések, beszámolók, oktatóvideók, élő közvetítések és hasonlók. A kis méret és a csekély tömeg felkapott címszavak lettek a Panasonic-nál csakúgy, mint a csúcskategóriás videós funkciók. A videó első öt perce után Jozuke Jamane rátér az újonnan bejelentett modellekre és azok előnyeire. A GH6-ról is megtudhatunk részleteket, szóval érdemes ide kattintani!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...