Valljuk be, imádjuk az új, még be nem jelentett fényképezőgépekről, objektívekről szóló pletykákat, s minden komolyabb terméket úgy várunk, mint gyerekkorunkban a karácsonyt! Kinek nem dobogtatta meg a szívét anno az első, igazán „profi”, APS-C lapkás dSLR váz a Canontól, vagy a Nikontól? Ki ne várta volna izzadó tenyérrel az első olyan full frame lapkás vázat, amit átlag halandó is meg tudott magának vásárolni? Vagy ki ne gondolkozott volna rendszerváltáson, amikor a Nikon bejelentette a D3-at? Oké, az elmúlt években már kissé lelassult a tempó, és elsősorban a tükörnélküli rendszereket lessük, várjuk, de a technokrata hobbista nem csak fényképezésre használja felszerelését, hanem simogatja, dédelgeti, szeretgeti, folyamatosan tökéletesíti is azt, ahogy pénztárcája (és házastársa) engedi.
Álomgép egy álomoptikával – legalábbis anno úgy gondoltam
Bármennyire is meglepő, a gyártók javarészt nem a profikból (tehát azokból, akik megélhetésszerűen fotóznak) élnek, hanem pontosan a fent leírt technokrata hobbistákból, akik sokkal-sokkal többet és jóval gyakrabban költenek felszerelésükre és annak fejlesztésére, mint a megélhetési fotográfus. A fotós számára a felszerelés csupán eszköz, szerszám a profit megvalósítására. Csakúgy, mint egy autószerelő, a fényképész is általában addig használ egy jószágot, míg az pénzt tud neki termelni. Persze, ott is fel kell építeni az alapokat, kell váz, objektív, rendszervaku, stúdióvaku, fényformálók, memóriakártyák, akkumulátorok és még ezeregy apróság, de amint összejött a pénzszerző halmaz, a profi leáll, s nem állandó dédelgetést igénylő fétisként tekint a nyakában lógó CaNikonSonyPentaxFujiPana rendszerre. Sőt, a profi nem is nagyon szokta naphosszat bújni a szakfórumokat, és bármennyire meglepő, a gépteszteket sem úgy olvassa (ha egyáltalán), mint egy hobbista, vagy egy kezdő.
Mélyen zsebbe nyúlós szett volt, de (majdnem) kitermelte az árát..
De akkor mi az, amire egy igazán profi fotográfus költeni szokott? Mi az, amire időnként ő is elkölti a kemény munkával megkeresett pénzét, mi az, ami megdobogtatja szívét? Gondoljuk csak végig, hogy mi lehet olyan fontos egy „rideg, kőszívű embernek, aki nem is szereti igazán a fényképezőgépét”, hogy hajlandó rá áldozni, sőt, szüksége is van rá! Nos, elsősorban a tudása, amit folyamatosan frissít, amit szinten tart, amit új eljárásokkal (fotós technikák, utófeldolgozási fogások, trükkök stb.) bővít, hogy megbízóit újra és újra ámulatba ejthesse, hogy folyamatosan meg tudjon felelni az egyre növekvő és egyre igényesebb elvárásoknak. „Jó pap holtig tanul” – milyen igaz a mondás, ami gyakorlatilag minden szakmára, szakágazatra érvényes – főleg a technikai, műszaki „sportokra”, ahol rendkívül fontos szerepet kapnak a „szerszámok” a munka során.
A fényképezés legfontosabb eleme a fény, ezért nem csoda, hogy a fotográfusok gyakran költenek kisebb vagyonokat vakukra, fényformálókra, hátterekre, lámpaállványokra és hasonló „kacatokra”. A digitális képalkotás érájában az utómunka tulajdonképpen ugyanolyan fontos, mint maga a komponálás és a megfelelő expozíciós értékek használata. Ha mást nem, hát nyersfájljainkat szoktuk „előhívni” a számítógépen, ahol egyszer a hardverre, másodszor a szoftverre költhetünk el akár egy kisautónyi pénzt. Aztán ott van maga az üzlet, amit üzemeltetni kell, mert a pénzért való képalkotás nem áll meg a fényképezéssel: ügyfelek felhajtása, számlázás, könyvelés, adóbevallások elkészítése, árajánlatok készítése és egyéb nyalánkságok várják még a profit, ha már letette estére a gépet.
Szóval, a képalkotásból élő szakember elsősorban nem a felszerelését tutujgatja, babusgatja, hanem tudásra (illetve annak megszerzésére), üzletmenetre és olyan kiegészítőkre költ, amelyek úgymond fogyó eszközök. A gép és az objektív – amíg működik – nem szerepel a bevásárló lista élén, ezek csupán szerszámok. Nyilván a fotós is emberből van, s időnként, ha pénztárcája és az adóhivatal engedi, frissít egyet a szetten, de ezek a frissítések általában nagyobb léptékűek szoktak lenni, s nem csak a lelki, hanem a pénzszerzési szükségletek kielégítését is szolgálják. Ilyen például, ha valaki egy régebbi dSLR rendszerről átvált egy modern tükörnélkülire, ahol nem csak a váz(ak)at, hanem az objektíveket és rendszervakukat (meg amiket még) is le kell cserélni. Komoly beruházás, aminek aztán meg kell térülnie, hogy kezdődhessen elölről az egész.
