A közeljövőben 3D holografikus kijelzőn csodálhatjuk meg fotóink mélységét

Ahogy telnek, s múlnak az évek, egyre több kütyü, elgondolás valósul meg a sci-fikből. Ami két évtizede még soha el nem érhető technikai varázslatnak tűnt, az ma már hétköznapjaink része (pl. táblagép, okostelefon, érintőkijelző stb.). Ilyen a térbeli, 3D-s kijelző is, amit az évek során sokan próbáltak megvalósítani, de kisebb-nagyobb sikerek után végül mind elbuktak. A fotográfia és a mozgókép – eddig úgy tűnt – örökre a 2D foglya marad; a korábbi „3D-s” kijelzők képét csak különféle kiegészítőkkel lehetett élvezni, de gyakran fejfájás, könnyezés lett a vége. Most azonban, úgy tűnik, hogy egy Szilícium-völgyi vállalkozás, a Light Field Lab sikerrel járt: megalkották az első holografikus kijelzőt, aminek képét széles szögből, különféle segédeszközök nélkül csodálhatjuk meg.

Kép forrása: lightfieldlab.com

A fejlesztők szerint a valóvilágban a fotonok minden irányba szerteágazóan haladnak, hogy végül a visszatükröződő fénysugarakat a látásunk mélységgel rendelkező tárgyakként értelmezhesse. A hagyományos lapos kijelzők ezt az élményt soha nem lesznek képesek megismételni, de az új technológiáknak köszönhetően a Light Field Lab szakemberei megoldották, hogy eddig soha nem látott módon reprodukálják a térlátás élményét. A fejlesztők olyan „szilárd fényt” hoztak létre, ami a valós tárgyakat szoftver által vezérelt hologramokkal helyettesíti – bár a hologram kifejezés lehet, hogy nem épp a legjobb kifejezés erre, hiszen azt a technológiát az elmúlt évek során kissé lejáratták.

Kép forrása: lightfieldlab.com

„A SolidLight a kijelzők következő generációja, amely eddig nem látott felbontást és [pixel]sűrűséget ötvöz, s ami pontosan vetíti ki a térbeli hullámfrontokat, és olyan objektumokat alkot, amelyek szinte megszöknek a képernyőről, és összeolvadnak a valósággal” – mondta a Light Field szakembere. A SolidLight panelek a valaha gyártott legnagyobb felbontású holografikus kijelzői: a 28”-os panelra 2,5 milliárd pixelt helyeztek. A paneleket ráadásul össze is fűzhetjük, így hatalmas kijelzőket hozhatunk létre.

Sajnos, a fejlesztők egyelőre nem árulták el, hogy mennyibe kerül egy ilyen panel, illetve műszaki részleteket sem tudhattunk meg. Ha azonban lehetséges lenne ezekkel a kijelzőkkel, hogy a már meglévő fényképeinket és videóinkat térbeli világként élhessük át újra, azzal nagyot gurítana a vállalkozás, az biztos! Talán eljön egyszer az idő, amikor a fizikai, valós tárgyakat fénnyel helyettesíthetjük – csakúgy, mint a Star Trek világ űrhajóinak a holofedélzetein, de addig még sok-sok víznek kell lefolynia a Dunán. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...