Zöld hátterek és egy körlámpa vloggereknek a HAMA-tól

Egyre népszerűbbek az olyan közösségi platformok, ahol a beszélő fejek videókat oszthatnak meg okosságaikról. Az átlag vlogger (videó-blogger összevonásából) az első pár mozgóképének visszanézése után el szokott merengeni azon, vajon hogyan tüntethetné el sötét hétköznapjainak nyomait maga mögül, amikor önmaga felé fordítja a kamerát. Az embernek nem mindig van kedve eltakarítani a romokat környezetéből, és van az úgy, hogy ha már a valóságban nem is lehetünk mondjuk egy napsütötte tengerparton, rákívánunk, hogy legalább valami szép képet bemontírozhassunk háttérnek, hadd pukkanjon meg az Etelka és a Józsi a nyolcadikról. És itt jönnek képbe a HAMA termékei, amik nem csak kedvező árukkal, hanem kis helyigényükkel is erőteljesen lendíthetnek videónaplóink színvonalán.

A mai felhozatalban szerepel egy LED körlámpa („Spotlight Smart 80”), illetve két zöld háttér (egy 130 cm átmérőjű, amit székünk háttámlájára szerelhetünk fel, illetve egy 150 x 200 cm-es kifeszített szövetlap, aminek az egyik oldala zöld, a másik kék). Nézzük meg előbb a lámpát, hogyan néz ki, mik a paraméterei, és miért pont ezt a típust ajánlhatjuk vloggerünknek.

Nos, a HAMA Spotlight Smart 80 egy kicsi, könnyű (440 gramm), akár a pipereasztalon is elférő, asztali körlámpa 21 centiméteres külső átmérővel. A fejegységben összesen 96 db LED gondoskodik a megfelelő derítésről – elosztásuknak és a fénylágyító műanyag búrának köszönhetően teljesen egyenletes, homogén fényben tündökölhet arcunk a kamera előtt. A 8”-os lámpafej egy kis gömbfejen keresztül csatlakozik a műanyag háromlábhoz, aminek lábszárait öt fokozatban állíthatjuk rövidebbre-hosszabbra.

A lámpa külső felületén három cold shue vakupapucs található, amelyekbe többféle kiegészítőt – akár további fényforrásokat, vagy mikrofont – illeszthetünk. A körlámpa nyílásában alul egy további, szabványos állványmenettel ellátott vakusaru lett elhelyezve. Ennek a menetébe csavarhatjuk a mellékelt fém hattyúnyakat, aminek a végén egy rugós telefoncsipesz található – ez még a nagyobb okostelefonokat is képes befogadni (maximum 8 cm széles lehet a befogandó készülék).

A lámpa USB-A csatlakozóval ellátott vezetéken keresztül kapja az áramot: notebook, számítógép, vagy akár mobil akkumulátor is lehet az áramforrás. A vezeték közepe környékén találjuk a távvezérlőt, amivel a fényerőt és a színhőmérsékletet is igényeinknek megfelelően beállíthatjuk. A Spotlight Smart 80 meleg, hideg és természetes fehér fény kibocsátására képes; konkrét Kelvin fokos értéket nem találtam a gyártó terméklapján.

Mellékelve kapunk még egy Bluetooth elven működő, vezeték nélküli kioldót, ami ha összepárosítjuk a telefonnal, gombnyomásra elindítja a videofelvételt, vagy állóképet készít. A lámpafej fényereje tíz fokozatban állítható, ahol a legerősebb már kissé bántja is a szemet, olyan erős (ez pozitívum, a kis asztali körlámpákról ez nem minden esetben mondható el). Ha megfigyeljük a lámpa hátoldalát, látható, hogy miután lecsavartuk róla az állványt, a lámpafej akár a falra is felakasztható csavarra, szögre.

Összegezném a HAMA Spotlight Smart 80 előnyeit: erős, homogén fény, ami jól bevilágítja a vlogger arcát, de egyszerű derítésre is használható, több kiegészítőt erősíthetünk fel rá a vakusaruknak hála, kicsi, így nem igényel sok helyet, magassága állítható, okostelefon fogadására képes, és akár egy mobil akkuról is üzemeltethető.

Hogy tökéletes legyen az illúzió, a hangulat, videóink hátterét roppant egyszerűen módosíthatjuk zöld, vagy kék háttér közreműködésével, amit aztán kedvenc videószerkesztő szoftverünkben a kívánt fényképpel, videóval kitölthetünk. A HAMA kínálatában többek közt szerepel egy olyan, 130 cm átmérőjű háttér, ami összecsukva, a mellékelt táskájában elhelyezve szinte bárhol elfér (45 cm-re csökken az átmérője összecsukva).

Ennek a zöld háttérnek előnye, hogy nincs szükség hozzá állványra, se támasztékra, egyszerűen szíjazzuk fel székünk háttámlájára a „beépített”, tépőzáras hevederrendszerével. A pántokkal még a magasságot is beállíthatjuk, hogy megfelelően kitölthessük a képkeretet, de nagyon alacsony hátlapú székeknél maradhat némi üres tér a felső sarkokban, ami majd a lentebbi videóban is látható. A HAMA-nak ez a háttere strapabíró, jó minőségű nejlonból készül; kerete rugóacél, ami jól kifeszíti, így kinyitás után a ráncok zöme azonnal eltűnik.

Mivel világoszöld a színe, ráadásul az anyag felülete kissé fényes, ezért gyengébb megvilágításban is remekül használható, a kamerának nem kell küzdenie a magas érzékenységgel, kevésbé lesz zajos a felvétel – ez elsősorban a telefonos, kompakt gépes felvételek miatt lényeges tényező. Hátránya, hogy oda kell figyelnünk a színszivárgásra: próbáljunk meg kissé távolabb ülni a háttértől, és lehetőleg ne világítsuk meg erős fénnyel, különben arcunkon fog tükröződni a zöld szín, aminek kompenzálása, szűrése a videó szerkesztésekor több utómunkát igényel.

A HAMA másik háttere egy már komolyabb darab, amivel akár egy kisebb stúdiót is berendezhetünk. A 150 x 200 cm méretű „2in1” háttér ráadásul nem csak zöld, hanem kék háttérszínt is kínál. Ez a termék pamutszövetből készült, felülete nem fényes, kerete erős rugóacél, ami szépen kisimítja az anyagot kinyitásakor. A háttér rövid és hosszú oldalán fülek lettek elhelyezve, ezeknek hála a hátteret falra, állványzatra akaszthatjuk fel, de akár falnak támasztva is használható. Összecsukva még ez az óriás sem foglal sok helyet: csupán 65 cm az átmérője táskájába cipzárazva.

Előnye ennek a terméknek, hogy távolabb ülhetünk tőle (nagyobb felülete miatt többet kitakar a háttérből), matt a felülete, így a színszivárgás esélye gyakorlatilag nulla. Ha a téma pedig úgy igényli, a kék oldalát is használhatjuk effektezéshez. A kék felület előnye, hogy kevésbé hajlamos színszivárgásra (mivel sötétebb szín a zöldnél), illetve a zöldnél valamivel egyszerűbb vele a színkorrekció, cserébe több fényt igényel, azaz a felvételünk zajosabb lehet, mint a másik oldalával.

A mai digitális videokamerák, fényképezőgépek esetében érdemesebb inkább a zöld színű háttereket használni, mivel a szenzorok a zöld színre érzékenyebbek, így itt a legalacsonyabb a zajszint. És miért pont a zöld, vagy a kék szín alkalmas leginkább háttérnek? Mert a két szín közül egyik sincs jelen az emberi bőrtónusokban, ezért könnyen elkerülhető a színek összefolyása, a szín szivárgása. Mindenképp ügyeljünk arra, hogy felvételkor ne viseljünk olyan öltözéket, ékszert, ami a háttérrel azonos, vagy ahhoz hasonló színtónusú, mert az „átlátszó” lesz effektezés után! Készítettem egy rövid videót, ami szimulálja az egyszerű videónaplós bejegyzést; a kisfilmben a fenti három HAMA termék lett bevetve egy okostelefonnal karöltve.

A HAMA Spotlight Smart 80 lámpa bruttó 9000 forint környékén, a 130 cm-es háttér bruttó 13 000 forint körüli áron, míg a 150 x 200 cm-es háttér bruttó 23 000 Ft-nyi összegért vásárolható meg a márka hivatalos viszonteladóinál.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...