Ma reggel vált elérhetővé az Adobe Camera RAW beépülő modul legújabb verziója, ami már végre a Panasonic DC-GH6 nyersfájljait is támogatja. Szóval, elővettem a korábbi képeket és előhívtam őket az új ACR-rel, hogy kiderítsem, mennyivel jobbak, szebbek (ha egyáltalán) a saját hívású nyersfájlok. Hozzá kell tennem, hogy az ISO sornál csupán 0,5 FÉ-t emeltem az expozíción, minden egyéb módosítások nélkül maradt. A nagyfelbontású képnél is csak az expozíciós értékeken, a csúcsfényeken és az árnyékokon változtattam igény szerint. Az új fájlok közt akadt pár képminta is, amit a Panasonic RW2 állományaiból 10-es minőségű JPEG fotóvá alakítottam át. Ezeket feltöltöttem a fájlszerverre, ide. No, de lássuk a zajos képeket, mennyire élvezetes a magas érzékenység RAW-ból átvariálva (emlékeztetőül itt van a GH6 tesztje, a készülék saját JPEG fotóit ott találod)!
Kattints!
A tesztábra fekete-fehér vonalas része ISO 3200-as értéken is még jól mutat, a vonalak szépen szeparálódnak, nincs zaj, a pixelek nem mosódnak össze. Tulajdonképpen még az ISO 6400-as kép is használható, de itt már azért jobban látszik a szemcsézettség, és a vonalak kezdenek picit „megfolyni”. Ha javarészt homogén felületekből áll a téma (pl. nagyobb házak), akkor az ISO 6400-as érzékenységről sem kell lemondani, de ISO 12800 már túl szemcsés, ami elvesz az élményből.
Kattints!
Ahol finomabb részletekkel van dolgunk, ott valahol ISO 1600 és ISO 3200 között kell megtalálni az ideális kompromisszumot – ez teljesen témafüggő, hogy melyik legyen a felső határérték, de még a cérnák esetében is azt merem mondani, hogy az ISO 3200 nyújtotta képminőség elfogadható. Webre főleg, de magazinba, nagy méretbe az ISO 1600-nál megállnék. Színes mintázatok esetében ISO 3200 és ISO 6400 között van valahol az a határérték, ami fölé nem érdemes menni, mert a vörös színcsatorna kezd elszabadulni és a pixelek összemosódnak. Itt is inkább az ISO 3200-as érzékenységi értéket mondanám felső határnak. ISO 12800 és ISO 25600 nem ajánlott.
Kattints!
A fenti képen a fényképezőgép natív méretű RAW fájlját és a nagyfelbontású módból kapott RAW állományt alakítottam 10-es JPEG képekké. Mindkét esetben a 100%-os felbontásból vágtam ki a képrészletet. Láthatjuk, hogy a 100 MP-es fotónál már bezavar a légkör remegése, olyan, mintha egy szupertelével lőttem volna a felvételt, pedig messze nem így történt. A zavaró tényezők ellenére jóval több részlet válik láthatóvá 100 megapixelen, és aki ráér az alaposabb utómunkára, az még többet is kihozhat a 100 MP-es fájlokból, ha eljátszadozik az élesítéssel és a „páramentesítéssel”. Fent csak az expozíciós értékeken módosítottam, hogy ne vegyem el a natív képminőséget.
Szóval, a korábban írt értékelésemen nem változtat a RAW fájlokból nyert tapasztalat, sőt, meg is erősíti azt, hiszen különösebb erőlködés nélkül is még több részletet kifőzhetünk a nyersfájlokból! A Panasonic DC-GH6 marad „Kedvenc” besorolású, és véleményem szerint az OM System OM-1 gépváz mellett a létező legjobb m4/3-os készülék!
